Legkevesebb 126 ember meghalt, túlélők után kutatnak a tibeti-nepáli földrengés után

Erőteljes földrengés rázta meg Tibet távoli régióját és Nepál egyes részeit. Legkevesebb 126 ember vesztette életét.

A mentésben több mint 1500 helyi tűzoltó és mentő vesz részt

Huszonkilenc ember élte túl az azeri utasszállító zuhanását, 38-an életüket vesztették

A fedélzeten összesen 72 ember tartózkodott, a Flightradar24 szerint akár Oroszország is zavarhatta a GPS-jelzést.

Túlélőket és holttesteket is találtak a Vörös-tengernél elsüllyedt turistahajón

A túlélők száma ezzel kedd délutánig 33-ra nőtt, hét embert továbbra is keresnek a hatóságok. 

Nepálban már csaknem 160 halálos áldozatot találtak a romok alatt a péntek éjjeli földrengés után

Sok helyen puszta kézzel álltak neki az összedőlt házak alatt rekedtek kimentéséhez.

Egy jajarkoti család keresi, mi marad meg a kártyavárként összedőlt otthonukból

Itt a vége, nem keresik tovább a földrengés túlélőit Törökországban

Néhány kivételes helyszíntől eltekintve.

Tizenkét nappal a földrengés után is találtak túlélőket Törökországban

Egy apát és anyát sikerült megmenteni, gyermekeik azonban életüket vesztették a katasztrófában.

Még tíz nappal a földrengés után is találnak túlélőket Törökországban, de ez már a gyász időszaka

Egy 17 éves lányt 248 órával a természeti katasztrófa után emeltek ki a romok alól. Eltűntekről egyelőre nincs adat, de a felelősségkeresés is megkezdődött, és már száz gyanúsított van őrizetben, köztük az összedőlt házak építtetőivel.

Már 41 ezer felett a törökországi-szíriai földrengés halálos áldozatainak a száma, egy nőt 222 óra múltán húztak ki a romok alól

A WHO képviselői szerint a túlélők egészségügyi ellátása mellett egyre inkább előtérbe kerül a pszichológiai, mentális segítségnyújtás, a török rendőrség pedig egyre több embert tartóztat le pánikkeltés gyanújával.

A térdig érő város – Törökországi bevetés után a magyar mentőknek a traumákat is fel kell dolgozniuk

A 15 éves Alit 36 óra megfeszített munka után sem tudták megmenteni.

Már 21 túlélőt, köztük öt gyermeket mentettek ki a romok alól magyar mentők Törökországban

A hétfői földrengés mentési és kutatási munkálataiban segédkező hazai alakulatok száma a reformátusok, valamint a katolikusok szervezésében hétre nőtt.

Újabb magyar mentőegységek érkeztek Törökországba

Megtalálták a lezuhant nepáli utasszállító feketedobozát, 68-an haltak meg a repülőgépszerencsétlenségben

A mentést a tűz és a köd is nehezítette a katasztrófa helyszínén, egy meredek szurdokban.

Mind a tíz síelő túlélte az ausztriai lavinát, négyen megsérültek, és az esetről előkerült egy videó is

A természeti jelenség okozta balesetről készített turistafelvétel segített a hó alá rekedtek megtalálásában.

Másnap

Korrekció

Busztragédia - Hosszú folyamat a feldolgozás

A traumafeldolgozásról kötegnyi szakkönyv létezik, ám a hosszú folyamat sok személyes tényezőtől függ - vázolta Bagdy Emőke. A klinikai szakpszichológus kifejtette, általánosságban a trauma mértéke is sok tényezőtől függ, például a behatás erősségétől, vagy hogy maradandó-e a kár, vagy visszafordítható. 

Túlélők FOTÓ: MTI/VARGA GYÖRGY

A madárinfluenza bűbájos túlélői

Nagy-Britannia Weymouth településén 2008-ban ütötte fel a fejét a madárinfluenza, amely betegség miatt manapság Magyarországon mintegy 400 ezer állatot öltek le. Matt Cardy ( Getty Images ) fotóján egy hattyúcsalád túlélő csemetéi láthatók, történt ugyanis, hogy a kanadai ludak által behurcolt betegséggel szemben az Abbotsbury hattyúk kifejlesztettek valamiféle immunitást, ami megakadályozta a kór elterjedését a populációban.

Reménykedők - Túlélők a romok alól Olaszországban

Eddig 215 túlélőt emeltek ki a romok közül -  hangzott el az olasz polgári védelem operatív központjában tartott sajtótájékoztatón csütörtökön az olasz földrengés kapcsán.

Fotók: Giuseppe Bellini/Getty Images

Ecuadori földrengés: még találhatnak túlélőket

Még mindig van remény arra, hogy öt nappal az ecuadori földrengés után túlélőket találjanak a romok alatt - mondta a Pest Megyei Kutató-Mentő Szolgálat elnöke kedd este az M1 aktuális csatorna műsorában. 

Kínai földcsuszamlás: még száz embert keresnek

Több százan keresik még mindig a túlélőket a Kína déli részén fekvő Shenzhenben. A várost sújtó földcsuszamlás harminchárom épületet rombolt le. Hét embert menekítettek ki eddig sikeresen, de súlyos sérülésekkel.

FOTÓ: EUROPRESS/GETTYIMAGES/CHINAFOTOPRESS

"Történelemóra" holokauszt-túlélőkkel

Háromszáz diák beszélgetett holokauszt-túlélőkkel és vett részt tárlatvezetésen a budapesti Holokauszt Emlékközpontban kedden a holokauszt nemzetközi emléknapja alkalmából.

Meghalt a legidősebb holokauszt-túlélő, egy 110 éves asszony

Meghalt Londonban a világ minden bizonnyal legidősebb holokauszt-túlélője, a 110 éves Alice Herz-Sommer, aki két évig volt a theresienstadti (terezíni) koncentrációs tábor foglya, később pedig zongoristaként és a jeruzsálemi konzervatórium zenetanáraként lett elismert.

Lezuhant helikopter - Gyászol Glasgow

Glasgow-ban tegnap tovább folyt a kutatás a helikopterkatasztrófa áldozatainak teteme és esetleges túlélők után. Legalább nyolcan veszítették életüket a péntek este történt szerencsétlenségben, amikor egy rendőrségi helikopter rázuhant egy népszerű zenés szórakozóhely, a Clutha pub épületére. 

A mentőalakulatok vasárnap igen aprólékos munkával elkezdték kiemelni a tetőszerkezetbe ékelődött helikopterroncsot; először egy

Romagyilkosságok: Hiába várnak a segítségre?

Csak homályos ígéret maradt a romagyilkosságok túlélőinek, az áldozati családok kártalanítására még augusztusban tett kormányzati bejelentés - legalábbis erről árulkodik az elmúlt három hónap, hiszen az sem derült ki, hogy az érintettek kárigényének felmérésére kijelölt tárca találkozott-e a családokkal. Lenne dolga a kormánynak, hiszen az elkövetők nem csak hat embert öltek meg, de további 55 ember életét veszélyeztették. Megkeresésünkre az emberi erőforrások minisztériuma ígérte, hogy hamarosan újabb bejelentés lesz az ügyben.

Folyamatosan törődni kell azzal, amit maguk után hagytak az események, az államtitkár szerint, de pénzről nem beszélt FOTÓ: VAJD
  • Belföld
  • Gazdaság
  • Külföld
  • Vélemény
  • Kultúra
  • Népszava-videó
  • Fotógaléria
  • Szép Szó
  • Visszhang
  • Nyitott mondat
  • Reflektor
  • Bűnügy-baleset
  • Sport
  • Mozaik
  • Napi Visszhang