Mi lesz a 100 milliárddal?

A devizahitelek elszámolása a bankrendszernek nettó 730 milliárd, bruttó ezermilliárd forint veszteséget okoz, és további évi százmilliárd forint kárt okoz a kamatok átárazása, a kamatbevételek csökkenése, viszont mintegy ezermilliárd forintot ad vissza a lakossági ügyfeleknek – erről beszélt Nagy Márton a Napi.hu gazdasági portál csütörtöki konferenciáján. A jegybank ügyvezető igazgatója elmondta, hogy a jövőben a devizahitelek eltűnnek a bankrendszerből.

A Nem adom a házam mozgalom elégedetlen a forintosítás szabályaival, és tegnap utcára szólította híveit FOTÓ: MTI/SZIGETVÁRY ZSO

Rogán: 25-30 százalékkal csökkennek a törlesztőrészletek

A törvényi változásokkal a devizahitelesek több mint 90 százaléka határozottan jobban jár, törlesztőrészleteik 25-30 százalékkal csökkennek majd - mondta Rogán Antal, a Fidesz frakcióvezetője.

FOTÓ: MTI: Soós Lajos

Orbán: csak elszámoltatásra volt lehetőség

A kormány mintegy ezermilliárd forintot irányít át a bankoktól az emberekhez - közölte Orbán Viktor miniszterelnök szokásos pénteki rádióinterjújában. Ez a megfogalmazás annyiban számít újnak, hogy mindeddig a kormány arra hivatkozott: a Kúria döntésének tesz eleget, most pedig már maguknak vindikálják a pénzintézetekkel való elszámolást, ami egyébként közelebb jár az igazsághoz. 

Letett a magyar kormány a forintosításról?

Csökkenteni kell és kiszámíthatóvá kell tenni a törlesztőrészleteket, és a devizahitelesek nem járhatnak jobban, mint a forinthitelek - erre a három alapelvre épül a kormány készülő devizahiteles mentőcsomagja, melyről Cséfalvay Zoltán, a nemzetgazdasági minisztérium államtitkára beszélt tegnap a Reutersnek.

  • Reflektor
  • Visszhang
  • Szép Szó
  • Vélemény
  • Népszava-videó
  • Belföld - Archív
  • Gazdaság - Archív
  • Külföld - Archív
  • Kultúra - Archív
  • Fotógaléria - Archív
  • Nyitott mondat - Archív
  • Sport - Archív
  • Mozaik - Archív
  • Napi Visszhang - Archív