Titkos brüsszeli kémhálózatot tartott fenn az Orbán-kormány, de lebukott

A Direkt36 leleplező cikke szerint Várhelyi Olivér uniós biztos korábbi EU-nagykövetként mindent tudhatott az uniós szervezetekbe beépülő magyar hírszerzőkről, akiknek egyik célpontjuk a korrupciós ügyeket feltáró OLAF volt. 

Fél év alatt 658 titkos megfigyelésről döntött Tuzson Bence

A kormány arról továbbra is sunnyog, hogy ebből mennyi megfigyelési kérelmet hagytak jóvá.

133 alkalommal engedélyezett titkos megfigyeléseket tavaly a Fővárosi Törvényszék

Ennél jóval több embert figyelhettek meg, egy engedély általában több személyre vonatkozik.

Képünk illusztráció.

Átlagosan 20 ember megfigyelésére adtak havonta engedélyt a titkosszolgálatoknak az idén

Egyetlen kérelmet sem utasítottak vissza 2010 óta. A igazságügyi minisztériumi engedélyek pontos számát a tárca arra hivatkozva nem közölte, hogy ez náluk „titkos, minősített adatnak számít”.

Titkosították, ki írja alá a megfigyelések engedélyezését Varga Judit minisztériumában

Nahát, nahát.

Az Eötvös Károly Intézet a titkos megfigyelésekről

Az Eötvös Károly Intézet (EKINT) nevében Majtényi László, az intézet elnöke Székely Lászlóhoz, az alapvető jogok biztosához és Darák Péterhez, a Kúria elnökéhez fordult nyílt levélben a Terrorelhárítási Központ titkos megfigyeléseinek ügyében.

  • Belföld
  • Gazdaság
  • Külföld
  • Vélemény
  • Kultúra
  • Népszava-videó
  • Fotógaléria
  • Szép Szó
  • Visszhang
  • Nyitott mondat
  • Reflektor
  • Bűnügy-baleset
  • Sport
  • Mozaik
  • Napi Visszhang