Mit jelent embernek lenni? - Terézia Morával a Darius Kopp-trilógiáról

Régóta vártunk rá, hogy ismét egy olyan irodalmi hőst köszönthessünk, aki annyira eleven, hogy szinte kilép a könyv lapjai közül – és nagyon szerethető. Darius Kopp, a negyvenes évei végén járó, kissé túlsúlyos, gyérülő hajú keletnémet infotechnológiai mérnök épp ilyen. Aki három köteten át, feladva berlini életét, magyar felesége urnába zárt hamvaival átvág Kelet-Európán, a Balkánon, és eljut egészen Örményországig, Grúziáig, hogy onnan – Szicílián eltöltve némi időt – visszatérjen egykori társadalmi köze­gébe, a családjához. Az egyetlen ember a kontinensen és A szörnyeteg című regények után áprilistól végre a trilógia harmadik része, a Kötélen is olvasható magyarul. Nekünk pedig rengeteg kérdésünk volt a szerzőhőz, Terézia Morához. 

Felváltva szorít a szív és a gyomor (Dobray Sarolta: Üvegfal)

Szörnykeksz

Elege van a pápának a karriervadász "kis szörnyeteg" papokból

Ferenc pápa szerint a papi hivatásra készülő fiatalokat nem lehet pusztán a tiltásnak és a szabályok merev betartásának a szellemében oktatni, mert akkor a hívek helyett saját karrierjükkel foglalkozó "kis szörnyetegeket" nevelünk.

Fotó:  Getty Images/Franco Origlia
  • Belföld
  • Gazdaság
  • Külföld
  • Vélemény
  • Kultúra
  • Népszava-videó
  • Fotógaléria
  • Szép Szó
  • Visszhang
  • Nyitott mondat
  • Reflektor
  • Bűnügy-baleset
  • Sport
  • Mozaik
  • Napi Visszhang