A Fidesz után a Tisza Párt küldi a legtöbb delegáltat a szavazókörökbe

Az EP-választáson induló pártok összesen 11 ezer szavazatszámlálót delegáltak. 

Képünk illusztráció.

Durva technikai malőrök akasztják meg itt-ott a szavazást

Úgy tűnik, ezt senki sem látta előre. 

Képünk illusztráció.

A határmenti települések fogadóállomásai miatt máshova kerülhetnek a szavazókörök

Zömmel iskolákban jelöltek ki fogadóállomásokat az érkezőknek az ukrán határ mentén; emiatt át kellett szervezni az oktatást, de lehet, hogy az itteni szavazóköröket is máshol kell kijelölni.

EP-választás – Huszonötezer szavazóköri delegáltat jelentettek be a pártok

Szerda délutánig lehet átjelentkezni, és eddig kérheti törlését a külképviseleti névjegyzékből az, aki mégis Magyarországon szavazna.

Számolnak

Van szavazókör, ahol csak a Fidesz listája kapott érvényes szavazatot

Több szavazókörben egyetlen érvényes szavazatot sem kapott az ellenzéki lista - annak ellenére, hogy van, aki biztosan állítja, nem a Fideszre ikszelt. És sok szavazókörben 20-30 százalék az érvénytelen szavazatok száma, míg ez az arány máskor 1 százalék körül mozog. A kamupártoknál is különösen sok voks tűnik fel néhol.

Illusztráció: Draskovics Ádám

Letaglózó egyszerűség - így bárki megérti, a választás vajon mi (videó)

Üdítő egyszerűségű videóval magyarázza el a BOOKR Kids, mi is a választás igazi tétje.

Fotó: Shutterstock

Ezerrel pumpálják az Orbán-család ügyvédje alá a szavazókat

Megnégyszereződött egy VII. kerületi választókör lakossága, ám nem a babyboom brutális, hanem az átjelentkezési hullám: az Orbán-család ügyvédje próbálja megfordítani a 2014-es eredményt.

Fotó: Facebook / Bajkai István

Választási nyelvtan

Nincs több lehetőség, bezártak a szavazókörök

Este 7 órakor befejeződött az önkormányzati és nemzetiségi képviselők választása. A választópolgárok vasárnap reggel 6 és este 7 óra között adhatták le szavazatukat. A 10 351 önkormányzati és 3189 nemzetiségi szavazókört már bezárták a szavazatszámláló bizottságok, és hozzákezdtek a voksok összeszámlálásához, szétválogatásához.

Urnabontás az 5. kerületi Sütő utcában, a Deák Téri Evangélikus Gimnáziumban kialakított 9. számú szavazókörben az önkormányzati

Újabb rosszullét egy szavazókörben

Rosszul lett a szavazatszámláló bizottság egyik tagja a Fejér megyei Lovasberény 3-as számú szavazókörében vasárnap, kórházba vitték - közölte a helyi választási iroda a valasztas.hu-n.

Készülnek a szavazóköri névjegyzékek

A helyi választási irodákban ma nyomtatják ki a vasárnapi önkormányzati és nemzetiségi választás szavazóköri névjegyzékeit. A nyomtatás előtt a jegyzőknek még át kellett vezetniük a névjegyzékekben a pénteken beérkezett átjelentkezési és mozgóurna-igénylési kérelmeket.

Leomlott a vakolat az egyik szavazókörben

Leomlott a vakolat egy III. kerületi általános iskolában lévő szavazókörben vasárnap délután, az európai parlamenti választás idején. A szavazást egy másik tanteremben folytatták tovább - közölte az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság helyettes szóvivője.

Nincs tolongás, nem kell sorban állni a szavazóköröknél

Sehol sincs sorban állás azokban a szavazókörökben, ahová korábban sok választópolgár jelentkezett át más településről, így várhatóan az összes szavazókör be tud zárni este 7 órakor az európai parlamenti (EP-) választáson - közölte a Nemzeti Választási Iroda (NVI) elnöke vasárnap délután.

Péntekig még szabad az átjelentkezés

Péntekig, azaz május 23-án 16 óráig lehet jelezni a választópolgár lakóhelye szerinti település jegyzőjénél, ha valaki az európai parlamenti (EP-) választás napján nem a lakóhelyén, hanem egy másik magyarországi településen szeretne szavazni.

Péntekig van idejük az átjelentkezőknek FOTÓ: BIELIK ISTVÁN

Jön az újabb szavazás

Új csalási formák jelentek meg

A választási eredményt befolyásoló új csalási formákat, visszaéléseket hozott a vasárnapi választás. Zuglóban például - választók személyes adataival visszaélve - csalók kértek mozgóurnát több szavazó nevében. Csak az MSZP 190 panaszt jelzett a Nemzeti Választási Irodának (NVI), köztük az "analfabétáztatást" is: közmunkásokat arra kényszerítettek, hogy írástudatlannak vallják magukat, és így a bizottság egy tagja töltötte ki számukra a szavazólapot.

A fővárosban a Kertész és a Wesselényi utca sarkán lévő szavazókörben is nagyon sok átjelentkező állt sorba. Fotó: Tóth Gergő/Né

Nyolcig mindenhol befejezik

Legkésőbb 8 órára valamennyi szavazókörben be tud fejeződni a szavazás - mondta Pálffy Ilona, a Nemzeti Választási Iroda elnöke vasárnap.

Minden eseményt jegyzőkönyvezni kell

A szavazás napján a szavazatszámláló bizottság elnöke felelős a szavazóhelyiségben a rend fenntartásáért, a rendkívüli eseményekről jegyzőkönyvet kell vezetnie a bizottságnak, és haladéktalanul tájékoztatnia kell az eseményekről a helyi választási iroda vezetőjét.

Még tart a szavazóköri névjegyzékek nyomtatása

Jelenleg is tart a 10 386 szavazóköri névjegyzékek nyomtatása szerte az országban - közölte a Nemzeti Választási Iroda (NVI) elnöke szombati, a Nemzeti Választási Központban tartott sajtótájékoztatóján.

Figyeljenek a szavazókörük helyére, mert változhatott!

A vasárnapi választáson a több mint 10 ezer magyarországi szavazókörbe mintegy 8 millió választópolgárt várnak. Fontos tudni, hogy tilos lefényképezni és elvinni a szavazólapot, de azt is érdemes ellenőrizni, nem változott-e meg szavazókör helye. 

  • Belföld
  • Gazdaság
  • Külföld
  • Vélemény
  • Kultúra
  • Népszava-videó
  • Fotógaléria
  • Szép Szó
  • Visszhang
  • Nyitott mondat
  • Reflektor
  • Bűnügy-baleset
  • Sport
  • Mozaik
  • Napi Visszhang