Az oroszoknak már egyszerre csak egy nagy csatára van erejük, de a mostani áttörés után már jelentős győzelmeket érhetnek el

Ukrajna 2014 óta egyetlen katlancsatát sem nyert meg, Pokrovszk eleste után az oroszok egy éven belül elérhetik az észak-donyecki Kramatorszkot és Szlovjanszkot is - értékelte a front helyzetét a Népszavának Takács Márk katonai szakértő, aki szerint Vlagyimir Putyin nem fog tárgyalni, amíg az orosz gazdaság meg nem roppan annyira, hogy a hadsereg ellátása is veszélybe kerül.

Az ukránok 2014 óta nem nyertek katlancsatát

Nem ölték meg, önkezével vetett véget életének a soroksári férfi

Így bűncselekmény hiányában megszüntették az eljárást. 

Idén sem szabadulhat a fegyházból a „skálás gyilkos”

A három ember megöléséért életfogytiglani szabadságvesztésre ítélt Bene László nem tudna visszailleszkedni a társadalomba – a döntés nem jogerős.

Bebizonyosodott: ömlött az azbeszt a selypi halálgyárból

A mérési eredmények szerint a halálosan mérgező azbeszt a technológia több pontján, üzemszerűen, különböző mértékben és formában kijutott a selypi eternitgyárból, így az ott alkalmazott technológiát semmi esetre sem lehet zártnak nevezni - derült ki a lapunk által megismert friss szakértői vizsgálat eredményeiből, amelyet annak tisztázására végeztek el, hogy az egykori üzem környékén élő azbesztes betegek valóban a gyárból származó méregtől betegedtek-e meg. Az eredmények pontot tehetnek az évek óta húzódó ügy végére.

Korabeli felvétel a darálás előkészítéséről FORRÁS: MAGÁNGYŰJTEMÉNY

Gárdonyit olvasott a körúti robbantó?

Végleges szakértői véleményekre vár a Teréz körúti robbantás ügyében a vizsgálatot vezető Központi Nyomozó Főügyészség (KFNY) – értesült a Magyar Idők.

MTI Fotó: Szigetváry Zsolt

Eva Rezesova szakértői előnye

A Budapest Környéki Törvényszék által kirendelt új igazságügyi szakértő szerint az eddigi adatok alapján kizárt, hogy Eva Rezesova a karambol előtt szándékosan levillogta a balesetet szenvedett Puntót az autópályáról, és "meg akarta leckéztetni" a kisebb autó vezetőjét - értesült a Bors.

Sunnyog a minisztérium, és fittyet hány Iványiék törvényes jogára

A kiegészítés semmi mást célt nem szolgál, mint az eljárás további indokolatlan elhúzását és megpróbáltatásaink további fokozását, fakad ki Iványi Gábor abban a levélben, amit az egyházi, nemzetiségi és civil társadalmi kapcsolatokért felelős államtitkárnak postázott. A Hölvényi Györgynek címzett "leirat" azonban sokkal tárgyszerűbb kifogásokat is tartalmaz, nevezetesen azt, hogy az EMMI talán tartózkodjon a szabálysértésektől.

  • Belföld
  • Gazdaság
  • Külföld
  • Vélemény
  • Kultúra
  • Népszava-videó
  • Fotógaléria
  • Szép Szó
  • Visszhang
  • Nyitott mondat
  • Reflektor
  • Bűnügy-baleset
  • Sport
  • Mozaik
  • Napi Visszhang