Emmi;Iványi Gábor;szakértői vélemény;egyházi elismerés;

- Sunnyog a minisztérium, és fittyet hány Iványiék törvényes jogára

A kiegészítés semmi mást célt nem szolgál, mint az eljárás további indokolatlan elhúzását és megpróbáltatásaink további fokozását, fakad ki Iványi Gábor abban a levélben, amit az egyházi, nemzetiségi és civil társadalmi kapcsolatokért felelős államtitkárnak postázott. A Hölvényi Györgynek címzett "leirat" azonban sokkal tárgyszerűbb kifogásokat is tartalmaz, nevezetesen azt, hogy az EMMI talán tartózkodjon a szabálysértésektől.

Ugyanis a tárca csak értesíteni volt hajlandó arról a Magyarországi Evangéliumi Testvérközösséget, miszerint a közösségről szóló szakértői véleményhez kiegészítést rendelt - az erről szóló végzést (aminek válaszolni kell a miért kérdésre is) a tárca nem adja ki Iványi gyülekezetének. Ahogy a szakértő kilété is igyekszik titokban tartani az EMMI. Holott Iványiéknak törvény adta joguk, hogy betekinthessenek az iratokba. (Az ügyelőzményeiről itt olvashat.)

 

Az MSZP-s Lendvai Ildikó szerint sunyi háborút folytat a kormány Iványiék ellen. Meg nem nevezett szakértőkkel ellenőriztetnék, rendben vannak-e a Lelkészképző Főiskola rektora által vezetett közösség vallási tanai és gyakorlata. Ezután jönne a nemzetbiztonsági vizsgálat, a parlament illetékes bizottságának vitája, majd az Országgyűlés szavazása – a kormány reményei szerint a választás után. Lendvai szerint a kormány lapít. Igent mondani a bevett egyházként való működésre nem akarnak, nemet mondani a választás előtt nem mernek. De hogy szándékaik felől ne legyen kétség, megvonták az állami ösztöndíjas helyeket a főiskolától. 

Február 28-ig 100,7 milliárd forint adósságot vállal át az állam a fővárostól, a Fővárosi Közgyűlés jövő szerdán hatalmazhatja fel a főpolgármestert a szükséges megállapodások megkötésére.