„Vadat és halat, s mi jó falat…” - Gasztro- és egyéb kulturális csemegék

Ha az ember falja a könyveket, egyben kiéhezett az ételkülönlegességekre, s alkalma adódik e két szenvedély együttes kiélésére – bármennyire is félreérthető: nem, nem a betűtészta és a tintaleves papírgaluskával fogyasztására gondolok –, odahagyja komfortzónáját, felkerekedik, hogy a vágyott halászlét és/vagy a forralt borban főzött vadsertés húsát megízlelje, még ha ezért térben és időben jelentős távolságot kell is leküzdenie, menet közben pedig a képzeletét használnia. Ám mindezért cserébe megelevenedik szeme előtt az 50-100-150 évvel ezelőtti, ma már csak nyomokban érzékelhető főváros, s újranyit, ha csak órákra is egy réges-régi Duna-parti halászcsárda. Vagy egészen az 557 évvel ezelőtti Rómába kalauzol el bennünket a világ első nyomtatott szakácskönyve, hogy a reneszánsz mindentudás keretében igazítson el a tisztességes gyönyörről és az élvezetről – rizottó körítéssel tálalt mazsolás-fahéjas-szegfűszeges vadhús eszegetése közben. Mindent megtettünk, hogy fej és gyomor ne maradjon üresen.

Váncsa, aki Wildschweinre magyarosított

AZ IRIGYKEDŐ UTÓKOR X.

Élet és étek (Salamon Magda: Egy csipet józan íz – 345 recept)

Eltelt az idő, megváltozott a környezet, hiányból bőség lett, de ami a legfontosabb, a szakács hozzáállása is jelentős átalakuláson ment át.

Spájz, az ízgyönyörök hona

A Spájz, Saly Noémi kötete Sebestyén László ínycsiklandó fotóival nem egy szokványos szakácskönyv. A szerző tanácsa: főzzünk szabadon!

  • Belföld
  • Gazdaság
  • Külföld
  • Vélemény
  • Kultúra
  • Népszava-videó
  • Fotógaléria
  • Szép Szó
  • Visszhang
  • Nyitott mondat
  • Reflektor
  • Bűnügy-baleset
  • Sport
  • Mozaik
  • Napi Visszhang