Rangadó

Közzétették Olaf Scholz Stasi-aktáit

A német kancellárnak negyven éve még hosszú volt a haja, az ifjúszocialisták radikális szárnyához tartozott és többször utazott az NDK-ba, aminek ott nagyon örültek.

"Szocialista szellem" az üres koporsóban

Mint régen - Stasi-ügynökök a Balatonnál

Fonyódi kempingben, zalacsányi hotelben és budapesti lakótelepen forgatták több mint három hónapon át a német állami ZDF televízió megrendelésére azt a filmsorozatot, amely egy 1986-ban a Balatonnál játszódó kémtörténetként kerül a tévénézők elé a jövő évben.

Egy rekonstruált Stasi titkosszolgálat megfigyelés FOTÓ: Getty Images, Sean Gallup

Mindent tudott a Stasi a nyugat-berlini rendőrökről

Szakértők szerint a német állambiztonság, a Stasi a nyolcvanas években 16 ezer nyugat-berlini rendőrt, illetve a rendőrség kötelékében dolgozó személyt figyelt meg. Hatalmas térképen is nyomon követték mindennapi tevékenységüket. Mindezt a Freie Universität Berlin kutatócsoportja állapította meg.

A Stasi iratait kezelő hivatalhoz már majdnem 7 millió kérelem érkezett

Csaknem 7 millió iratbetekintési kérelem és megkeresés érkezett az egykori keletnémet állambiztonsági hatóság (Stasi) iratanyagát kezelő hivatalhoz az intézmény megalapítása óta eltelt 21 évben - közölte szerdán a berlini központú hivatal.

Továbbra is nagy az érdeklődés a Stasi iratai iránt

Németországban továbbra is nagy az érdeklődés az egykori keletnémet állambiztonsági hatóság (Stasi) iratanyaga iránt, a bő 110 ezer folyóméternyi aktát kezelő hivatalhoz az idén havonta több mint ötezer megkeresés érkezett - írta a Der Tagesspiegel című lap kedden.

  • Belföld
  • Gazdaság
  • Külföld
  • Vélemény
  • Kultúra
  • Népszava-videó
  • Fotógaléria
  • Szép Szó
  • Visszhang
  • Nyitott mondat
  • Reflektor
  • Bűnügy-baleset
  • Sport
  • Mozaik
  • Napi Visszhang