„Oktatás sírásói” – írták fel a Belügyminisztérium elé Pintér Sándornak

Harminc olyan tanár neve mellett, akit elbocsátottak a tiltakozás miatt.

A sírásóverseny szervezői közelebb szeretnék vinni a szakmát a laikusokhoz

Amilyen nagy dolog egy gyermek érkezése, ugyanúgy jelentőségteljes egy ember végső távozása, utóbbiról is méltósággal kell megemlékezni.

Lelkész élesztett újra egy sírásót a szabolcsi temetésen

Közbelépése sikerrel járt, a férfit stabil állapotban szállították kórházba.

Képünk illusztráció.

Böszörményi Márton: A sírásó verejtéke

Több vezetőt kirúgtak a sírásómutyi miatt

Nagytakarítást tartott a Budapesti Temetkezési Intézet, miután kiderült, hogy a több temetőben saját zsebre is dolgoztak az alkalmazottak.

Drogot árult a sírásó (fotók)

A rendőrség kábítószer terjesztés bűntett megalapozott gyanúja miatt indított eljárást a 49 éves K. László ellen - írja a police.hu.

Fotók: police.hu

Sírásó verseny súlyos tanulsággal (fotók)

A KÉPRE KATTINTVA GALÉRIA NYÍLIK! - FOTÓK: TÓTH GERGŐ, NÉPSZAVA A sírásás: szakma, még akkor is, ha valójában nem számít annak. Az első magyarországi sírásóversenyt pénteken rendezték Debrecenben, a Temetőfenntartók és Üzemeltetők Egyesületének szervezésében, konferencia és kiállítás keretében. 18 kétfős csapat mérkőzött meg egymással, és a náluk jócskán számbeli fölényt felmutató sajtómunkások gyűrűjében.

Botrány a temetőben

A sírásók egy nappal a temetés után kiemelték a halott asszonyt a koporsóból, újratemették, a kriptát pedig - a biztonság kedvéért - lebetonozták. Tették mindezt azért, hogy a koporsót újból, "felsőbb utasításra" értékesíthessék. Az eset nem egy fiktív rémtörténetből származik, a bűncselekmény - most már bizonyítottan - a valóságban történt meg az esztergomi belvárosi temetőben. 

Forrás: Facebook
  • Belföld
  • Gazdaság
  • Külföld
  • Vélemény
  • Kultúra
  • Népszava-videó
  • Fotógaléria
  • Szép Szó
  • Visszhang
  • Nyitott mondat
  • Reflektor
  • Bűnügy-baleset
  • Sport
  • Mozaik
  • Napi Visszhang