Hétfőn, életének 89. évében elhunyt Pomogáts Béla Széchenyi-díjas író, irodalomtörténész, irodalomkritikus, a Magyar Írószövetség korábbi elnöke, az irodalomtudományok doktora, számos könyv, tanulmány szerzője.
Minden esztendőben részt veszek Váradon valamilyen kulturális konferencián, vannak ott román ismerőseim és barátaim, és folyamatosan tapasztalom azt, hogy az a nagyváradi szellemiség, amelynek Ady Endre nemcsak egyik elkötelezett híve, hanem formálója is volt, a jelenben is eleven.
Ma temetik Juhász Ferenc kétszeres Kossuth-díjas költőt a Fiumei úti Sírkertben. A szertartás 12 órakor kezdődik a ravatalozóban. Pomogáts Béla irodalomtörténész a következő búcsúbeszédet mondja majd.
A mai Magyarországot most már két határán is bekerítő drótkerítés persze nem hasonlítható ahhoz a műszaki csodához, amit annak idején Koszter atya írói fantáziája kitalált – írja Pomogáts Béla kedden megjelenő publicisztikájában.
Ő is elérte hát a nyolcvanadik életévét. Neki talán nem öröm, nekünk igen, hiszen olvashatjuk cikkei és könyvei sokaságát, elámulhatunk változatlan szellemiségén, nevetése mögött rejlő fanyar iróniáján. Közben megállapíthatjuk: igen, Pomogáts Béla hűséges maradt.
Széchenyi Istvánt szeretném idézni mindenekelőtt, mégpedig az 1841-ben közre adott Kelet Népe lapjairól, minthogy meggyőződésem szerint a "legnagyobb magyarnak" ez a munkája a jelenben sem veszítette el időszerűségét. Fájdalmasan jellemzi állapotainkat, hogy a régi, másfél évszázaddal korábban megfogalmazott gondolatok és ítéletek ma sem váltak meghaladottakká, nem kerültek a történelem régmúltakat idéző ereklyéi közé.
