Jobboldali plakátháború

Ha kormánypárti politikus, például Farkas Flórián kerül súlyos korrupciógyanúba, a Fidesz-KDNP előszeretettel hivatkozik az ártatlanság vélelmére. Más esetekben kevésbé működik a jogérzékenység. A kereszténydemokrata Hollik Istvánnak egy újságcikk elegendő volt ahhoz, hogy megállapítsa: milliárdos méreteket ölthet a „Jobbik-Simicska korrupció”.

Nem tűri más plakátjait a Fidesz FOTÓ: MOLNÁR ÁDÁM

A kormány "ellehetetleníti" a reklámpiacot

A Magyar Reklámszövetség (MRSZ) szerint nem egyeztethető össze az uniós joggal és megöli a reklámpiacot a közterületi reklámozást célzó különadó, és a településkép védelméről szóló törvény szigorítása. Úgy vélik, a két tervezet együttes hatása gyakorlatilag megsemmisíti a közterületi reklámozást, amely sok száz vállalkozást és több ezer dolgozó, bérbeadó megélhetését ellehetetleníti.

Fidesz-uralom jön a plakátpiacon is

Az Országgyűlés kedden kivételes eljárással törvényben határozta meg a közterületi reklámhordozók elhelyezésének alapvető követelményeit, továbbá felhatalmazta a kormányt a részletszabályok kidolgozására és betartatására. A Lázár János által jegyzett törvénymódosítás arról szól, hogy ezen túl a kormány szabhatja meg, hogy a közterületeken milyen reklámok helyezhetők el.

A kormány plakátjai sorban egymás után a Soroksári úton az október 2-i népszavazás előtt. Lehet, hogy ehhez hasonló látványban l

Varangy a plakáton

  • Reflektor
  • Visszhang
  • Szép Szó
  • Vélemény
  • Népszava-videó
  • Belföld - Archív
  • Gazdaság - Archív
  • Külföld - Archív
  • Kultúra - Archív
  • Fotógaléria - Archív
  • Nyitott mondat - Archív
  • Sport - Archív
  • Mozaik - Archív
  • Napi Visszhang - Archív