A zuglói polgármester azt ígérte, noha nem indulnak a 2026-os választáson, nem fognak hátradőlni, komoly terveik vannak, hogy elősegítsék a kormányváltást.
A politikus ma évadnyitó sajtótájékoztatót tart.
2016 óta ötödik alkalommal keresi első emberét a Konzervatív Párt.
Szerinte a változtatásokról nem bejelentést kell tenni, majd a szavazók döntik el, látják-e a változást.
Ronna McDaniel elismerte, hogy a volt amerikai elnök lesz majd utódja, a demokrata Joe Biden kihívója, de továbbra is a politikai közösségének sikerét kívánja.
Mateusz Morawiecki szeretne részt venni az elnökségért induló megtisztelő versenyben.
A pártelnökségért sem indul.
Közel három év kihagyás után újra Recep Tayyip Erdogan török államfő került a kormányzó Igazság és Fejlődés Pártja (AKP) élére, ami a végrehajtó elnöki rendszer bevezetéséről döntő április 16-ai népszavazás következtében vált lehetségessé.
Hamar eldőlt a versengés a brit konzervatívok elnöki tisztségéért. Andrea Leadsom energiaügyi miniszter ugyanis bejelentette visszalépését, ezzel Theresa May belügyminiszter maradt az egyedüli jelölt a pártelnöki, ezzel együtt a miniszterelnöki tisztségre.
Mesterházy Attila, az MSZP korábbi elnöke nem indul újra a pártelnöki posztért.
Botka László, Hiller István, Tóbiás József és Ujhelyi István is szóba jöhet az MSZP elnökjelöltjeként Horváth Csaba szerint. Szanyi Tibor úgy gondolja, elnökválasztás előtt elemezni kellene a helyzetet.
Tegnap este zárult le a német szociáldemokraták tagságának szavazása a koalíciós szerződésről. Bár az SPD vezetése nem számol a dokumentum elutasításával, ha mégis a legrosszabb forgatókönyv következne be, úgy Joachim Gauck elnökre vetülne a reflektorfény.