Menye lakását bérelte a tapolcai fideszes politikus, mi álltuk a cechet

Közel három millió forintot fizetett ki az Országgyűlés a Fenyvesi Zoltán albérlete után. A lakás és a pénz is családban maradt.

Fenyvesi Zoltán, Orbán Viktor társaságában

A kulturális törvényt is átnyomták, fekete maszkkal tiltakozott az ellenzék

A parlament 115 igen, 53 nem és 3 tartózkodó szavazattal jóvá hagyta a nagy felháborodást kiváltó törvénycsomagot.

Elfogadta a parlament a 2020-as költségvetést

A képviselők 127 igen szavazattal 58 nem ellenében hagyták jóvá az indítványt. A 300 oldalt meghaladó terjedelmű jogszabályból az is kiolvasható, hogy tartanak az előbb-utóbb bekövetkező válságtól.

Haverok, csoki, büdzsé - így "mulatott" a T. Ház

“Én azt szeretném az angyalkától, hogy a szüleink ne veszítsék el a munkájukat. Segíts kérlek tejesíteni! Szavazz nemmel a dohányipart érintő törvényekre!” - családi fotók és ez a kérés volt olvasható azon a csokoládén, amelyet a Dohányipari és Dohánykereskedelmi Dolgozók Szakszervezetének kérésére Varju László DK-s képviselő adott át hétfőn a parlamentben Orbán Viktor kormányfőnek, tiltakozásul a dohánykereskedelem monopolizálása, az állami dohányellátó ellen, aminek következtében több mint ezren veszítik el majd munkahelyüket. Orbán és Semjén a csokoládét megette. A törvényt megszavazta. A képre kattintva galéria nyílik!

"Az elszegényedés éve"

A képviselők 128 kormánypárti igen szavazattal, 30 nem ellenében hagyták jóvá Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter jövő évi adócsomag-javaslatát. A Jobbik mellett az LMP és a független képviselők sem támogatták az előterjesztést, míg az MSZP-frakció képviselői nem nyomtak gombot, a zárószavazáskor ugyanis kivonultak az ülésteremből, egy Stop 2/3, narancssárga alapú fekete feliratot hagyva az első üléssorukban.

  • Belföld
  • Gazdaság
  • Külföld
  • Vélemény
  • Kultúra
  • Népszava-videó
  • Fotógaléria
  • Szép Szó
  • Visszhang
  • Nyitott mondat
  • Reflektor
  • Bűnügy-baleset
  • Sport
  • Mozaik
  • Napi Visszhang