Trump maffiózóként rabol ki egy szövetségest, Putyin meg örvendezhet, hogy az Orbán-kormány azt sem veszi észre, ami az orra előtt van

Ukrajnában a ritkaföldfémek mellett ott van a világ grafitkészletének négy százaléka, van mangán, vas, lítium, uránium és a titán mellett gáz, és olaj is, az ásványi vagyon értéke 12-18 ezer milliárd dollár lehet. Donald Trump ebből akar részesedni – hívja fel a figyelmet Holoda Attila energiapolitikai szakértő. Interjú.

Új függőségeket hoznak az akkugyárak

Az új nyersanyagok beszerzése még okozhat meglepetéseket

Ugyan három nappal meghosszabbították a Dunaferr kokszolójának működését, de arról nincs hír, hogy valaki meg akarná menteni a gyárat

Hétfőn mégse állt le a Dunai Vasmű kokszolója, noha nem érkezett meg az a pénzügyi segítség, amit a cég orosz vezetője Jevgenyij Tankilevics nélkülözhetetlennek mondott a gyárkomplexum átmeneti működtetéséhez. 

Kilátástalan a helyzet a Dunaferrnél: se alapanyaguk, se megrendeléseik nincsenek érdemben, és egyre súlyosabb a munkaerőhiány is

Aki teheti, más munka után néz.

Jelentősen emelkedhet a nyersanyag ára

A Nemzetközi Valutaalap (IMF) csütörtökön ígért jelentős, 10-13 milliárd eurós hitelt Ukrajnának. Az IMF egyértelmű elvárásokhoz kötötte a pénzügyi támogatást. 

  • Belföld
  • Gazdaság
  • Külföld
  • Vélemény
  • Kultúra
  • Népszava-videó
  • Fotógaléria
  • Szép Szó
  • Visszhang
  • Nyitott mondat
  • Reflektor
  • Bűnügy-baleset
  • Sport
  • Mozaik
  • Napi Visszhang