Varga Mihály volt szobatársának a cége szerezte meg a svábhegyi nővérszállót

A nyilvános licit csaknem 10 százalékkal a kikiáltási ár felett zárult, így 676,26 millióból 730 millió forint feletti vételár lett.

Lenyomta a kormány egyik kedvenc építőipari cége a helyi vállalkozásokat egy nyíregyházi tenderen

A munkát az uniós Emberi Erőforrás Fejlesztési Operatív Program (EFOP) finanszírozza.

Bihari Tamás: Gyulu bácsi, a gavallér

„Gyulu bácsi, nagyapám testvére, nagybátyám ezen a kavicsos úton csörtetett át tiszti díszegyenruhában, kardostól, érdemrendestől, hogy elégtételt vegyen az őt és unokahúgait, vagyis a Mamát és Kati nénémet ért sérelemért.”

Horrorszálló: egér esett az alvó ápoló fejére

Embertelen körülmények fogadták bérelt szálláshelyén az egyik fővárosi kórház dolgozóját: a férfi inkább aludna munkahelye öltözőjében is, de nem marad a szállón.

Korszerűsítették a nagykanizsai kórház nővérszállóját

Több mint 330 millió forint ráfordítással korszerűsítették a nagykanizsai kórház konyhájának energetikai rendszerét és gépeit, illetve az intézmény nővérszállójának két épületét.

Koncert egy nővérszálló felújításáért

Jótékonysági koncertet szerveznek a Szent János Kórház nővérszállójának felújítására február 5-én a Zeneakadémián. 

Eszenyi Enikő Fotó: Molnár Ádám

Civilek gyűjtenek egy kórház nővérszállójának felújítására

Jótékonysági koncertet szerveznek a Szent János Kórház nővérszállójának felújítására február 5-én a Zeneakadémián. Az eseményen Eszenyi Enikő és Marton László pályafutásuk különböző állomásairól mesél, a zenei programról pedig Vásáry Tamás, Vigh Andrea, Horgas Eszter, Oláh Vilmos, valamint a Semmelweis Vonósnégyes gondoskodik.

Google Street View
  • Reflektor
  • Visszhang
  • Szép Szó
  • Vélemény
  • Népszava-videó
  • Belföld - Archív
  • Gazdaság - Archív
  • Külföld - Archív
  • Kultúra - Archív
  • Fotógaléria - Archív
  • Nyitott mondat - Archív
  • Sport - Archív
  • Mozaik - Archív
  • Napi Visszhang - Archív