Közelkép - Varázslatos párizsi Kékszakállú

Lenyűgözött a francia Mezzo csatornán a Párizsból közvetített Kékszakállú. Bartók muzsikája mesésen szép volt. Eddig is tudtuk, hogy a világ operatermésének egyik legszebb darabja, ott a helye vitathatatlanul a legnagyobb klasszikusok között. 

John Relyea FOTÓ: GETTY IMAGES/Brill

Közelkép: Rigoletto Las Vegasban

Megvallom, kissé szorongva ültem le a tévé elé, amikor a bámulatos Mezzo csatorna közvetíteni kezdte a New York-i Metből Verdi Rigolettóját. Nem a szereposztástól féltem. Az a nemzetközi énekes gárda, amely Európa minden sarkából toborzódott, garanciát adott a csodálatos élményre, és bizalomra serkentett az ifjú olasz karmester is, annak ellenére, hogy ez a korosztály még eléggé ritka ezen az emelvényen. 

Közelkép - Akinek ennyi jó kevés

Mozartnál fölösleges minden jelző. Egyes előadásai, rendezői fölfogásai, énekesi produkciói esetében azonban indokoltak lehetnek. A Mezzo csatorna e napokban többször is megörvendeztet egy barcelonai Szöktetéssel. Korábbi fölvétel, DVD is van róla. Meglepetés, hogy az igényes kritika eddig nem figyelt föl rá. Eredeti szemlélete, a Szöktetés a szerájból színházi sablonjaitól való eltérései miatt.

  • Reflektor
  • Visszhang
  • Szép Szó
  • Vélemény
  • Népszava-videó
  • Belföld - Archív
  • Gazdaság - Archív
  • Külföld - Archív
  • Kultúra - Archív
  • Fotógaléria - Archív
  • Nyitott mondat - Archív
  • Sport - Archív
  • Mozaik - Archív
  • Napi Visszhang - Archív