Politikusi ígéretcunami közszolgáknak

Az előzetes félelmekkel ellentétben mégsem vált politikai nagyotmondó versennyé a Magyar Köztisztviselők, Közalkalmazottak és Közszolgálati Dolgozók Szakszervezetének szombati, "Ki mit ígér a közszolgálatoknak és a szakszervezeteknek?" címet viselő rendezvénye, ám ez elsősorban annak köszönhető, hogy a felszólaló politikusok rövid idő után már nem tudtak egymásra licitálni ígéretekben, így a "versenyhelyzet" lényegében már az első felszólalót követően megszűnt, sőt az egészségügy és az oktatás helyzetének rendezése minden párt programjában ugyanúgy elsőbbséget élvez.

Forrás: MKKSZ AKADÉMIA/youtube

Betartanak a köztisztviselők

Ma küldi ki a hivatalokba az augusztus 21-én, jövő hétfőn kezdődő következő akciójának kinyomtatható plakátjait a Magyar Köztisztviselők, Közalkalmazottak és Közszolgálati Dolgozók Szakszervezete (MKKSZ) – tudta meg a Népszava.

A kép illusztráció! FOTÓ: Shutterstock

Orbán levelet írt a közszolgáknak

A sztrájkra készülő köztisztviselői vezetők még júniusban fordultak levélben több kormánytaghoz, illetve magához a miniszterelnökhöz. Orbán Viktor, pontosabban a titkárságának a válaszlevele két napja érkezett meg - írja az mfor.hu.

Forrás: Facebook/Orbán Viktor

Orbánnal és más képviselőkkel tárgyalna a szakszervezet

Az önkormányzati hivatalok köztisztviselőinek érdekei mellett kétszer is sztrájkok szervezésével kiálló Magyar Köztisztviselők, Közalkalmazottak és Közszolgálati Dolgozók Szakszervezete (MKKSZ) kénytelen változtatni eddigi taktikáján, mert a kormány még csak nem is reagált érdemben a sztrájktárgyalásról szóló felhívásukra, holott ez törvényi kötelezettsége lenne.

Boros Péterné FOTÓ: MKKSZ
  • Belföld
  • Gazdaság
  • Külföld
  • Vélemény
  • Kultúra
  • Népszava-videó
  • Fotógaléria
  • Szép Szó
  • Visszhang
  • Nyitott mondat
  • Reflektor
  • Bűnügy-baleset
  • Sport
  • Mozaik
  • Napi Visszhang