oktatás;Magyar Köztisztviselők;létszámhiány;bérválság;

Százhúsz dolgozó mondott fel az Oktatási Hivatalban 2025 első félévében

Létszámkrízis van.

Azonnali bértárgyalást kezdeményez a Magyar Köztisztviselők, Közalkalmazottak és Közszolgálati Dolgozók Szakszervezete (MKKSZ) a miniszterelnöknek és a belügyminiszternek írt levelében, miután az alacsony bérek miatt felmondott idén az Oktatási Hivatalban dolgozók 10 százaléka.

- Humánerőforrás-krízis van, 120 dolgozó mondott fel az első félévben – tájékoztatta Orbán Viktor miniszterelnököt és a területért felelős Pintér Sándor belügyminisztert a szakszervezet elnöke. Boros Péterné megírta azt is, ez a helyzet a magyarázata annak, hogy már április 23-án is sztrájk-készültségben voltak az Oktatási Hivatal dolgozói. A munkatársak több mint 50 százaléka sztrájkolni akart, erről írásban is nyilatkozott, de a kormány részéről ezt akkor azzal állították le, hogy a munkabeszüntetés törvénytelen lenne. Azóta előrelépés nem történt, így az Oktatási Hivatal alapszervezete felhatalmazása alapján Boros Péterné most sürgős bértárgyalást kezdeményezett.

Az érdekképviseleti vezető arra vár választ, hogy mikor-, és milyen mértékben kívánja a kormányzat a keresetet olyan szintre emelni, ami megállítja a kvalifikált, jelentős tudással, tapasztalattal rendelkező dolgozók elvándorlását. 

Mint írta, az megoldás lenne, hogy a diplomás szakemberek bérét minimum az oktatási intézményekben dolgozó tanárok keresetéhez igazítsa a kormány. Ha ezt nem lépi meg, akkor a tanári béreknél sokkal alacsonyabb kormánytisztviselői bérek miatt az Oktatási Hivatal dolgozói hamarosan már nem szervezni, irányítani, koordinálni és segíteni fogják az oktatási-nevelési folyamatokat, hanem visszamennek tanítani vagy a szakmát elhagyva, olyan munkahelyet választanak, ahol anyagilag megbecsülik őket. Levelét azzal zárta, hogy várja a miniszterelnöki és miniszteri értesítést a tárgyalás helyéről és időpontjáról.

A béremelés hasonlóan sürgető a szociális területen is. A szociális ágazatban, a gyermekvédelem területén dolgozók is írtak már nyílt levelet a miniszterelnöknek, amelyben a súlyosbodó élet- és munkakörülményeikre hívták fel a figyelmet, illetve arra, hogy átlagkeresetük az országos átlagnak mindössze 77,5 százaléka. Az MKKSZ pedig a Szociális Ágazati Érdekegyeztető Fórum azonnali összehívását követelte a többi között arra hivatkozva, hogy a korábban ígért bérrendezés alapvetően fontos az idősek, rászoruló gyermekek, bántalmazott családok, fogyatékos emberek, hajléktalanok, függőségben szenvedők ellátásához, hiszen őket segítik azok a szociális szakemberek, akik jelenleg maguk is megélhetési nehézséggel küzdenek a méltánytalanul alacsony fizetésük miatt. Ám válasz egyik esetben sem érkezett. Az MKKSZ ezért olyan megmozdulást tervez ősszel, amely „igazán figyelemfelkeltő lesz”. A „lyukas cipő” akcióban használatra már nem alkalmas lábbeliket gyűjt, amelyeket elviszi majd a döntéshozóknak.

Megjegyezte, hogy miután áprilisban a fizetésük emeléséért, a köztisztviselői életpálya és a valós előmeneteli lehetőség visszaállításáért, illetve a bérek automatikus, az infláció mértékének megfelelő emelkedéséért sztrájkoltak az önkormányzati köztisztviselők, Navracsics Tibor közigazgatási és területfejlesztési miniszter nemrég bejelentette: a területi közigazgatásban dolgozó kormánytisztviselők bére szeptembertől 15 százalékkal emelkedik. A döntés a megyei kormányhivatalok, a járási hivatalok és a kormányablakok munkatársait érinti.

Posztolt az államtitkár, majd elszabadult a pokol.