Játékpisztolyos gyerek okozott riadalmat Lille városában

Igazinak hitték, emiatt rendőrségi akció indult. 

Rendőrautó Lille egyik utcájában Képünk illusztráció.

Leszakadt a lelátó

Bátorságra serkentik a franciákat

Franciaország nehezen ocsúdik fel a terrortámadásokból. A július 14-i nizzai merénylet mintha utolsó csepp lett volna a pohárban, sokan nehezen tudják kiheverni azt, hogy fegyver nélkül, egy kamionnal is tömegeket lehet gyilkolni. A külföldiek sorban mondják le franciaországi útjukat, a turizmus történelmien gyenge évet produkál. Mind többen azonban figyelmeztetnek arra: a nemzetnek túl kell lennie a lelki megrázkódtatásokon, mert a gyávaság éppen az iszlamisták malmára hajtja a vizet.

Martine Aubry Francois Hollande elnökkel egy 2014-ben, az akkori tenisz Davis-kupa döntőjében készült felvételen
FOTÓ: EUROPRESS

Terrorveszély miatt lemondták a Lille-i bolhapiacot

Lemondták Európa egyik legnagyobb bolhapiacának, a Lille-i vásárnak a megrendezését a francia hatóságok a nemrég végrehajtott iszlamista erőszakcselekmények miatti biztonsági megfontolásokra hivatkozva - közölte pénteken a BBC.

Amikor még nyugalom volt. A bolhapiac 2013-ban. Fotó: Getty Images,  Antoine Antoniol

Szakmák Európa-bajnoksága Lille-ben

Csütörtökön elkezdődtek a versenyek a szakmák Európa-bajnokságán, a EuroSkills versenyen a franciaországi Lille-ben.

Liverpoolban folytatja Divock Origi

A Liverpool és a Lille megegyezett egymással a belga válogatott fiatal támadója, Divock Origi átigazolásáról.

FOTÓ: EUROPRESS/GETTY IMAGES
  • Belföld
  • Gazdaság
  • Külföld
  • Vélemény
  • Kultúra
  • Népszava-videó
  • Fotógaléria
  • Szép Szó
  • Visszhang
  • Nyitott mondat
  • Reflektor
  • Bűnügy-baleset
  • Sport
  • Mozaik
  • Napi Visszhang