Európa-bajnokság;Lille;szakmák;

- Szakmák Európa-bajnoksága Lille-ben

Csütörtökön elkezdődtek a versenyek a szakmák Európa-bajnokságán, a EuroSkills versenyen a franciaországi Lille-ben.

Az október 5-ig tartó vetélkedésben Európa 26 országából közel 500 versenyző vesz részt. A magyar csapat 22 versenyzőből áll, akik 16 szakmában versenyeznek, így többek között az asztalos, fodrász, kozmetikus, mechatronikus, hegesztő, villanyszerelő, kőműves, festő, ács, tisztító, virágkötő és ápoló szakmában mérik össze tudásukat európai vetélytársaikkal, valamint vállalati informatikusok is erősítik a magyar csapatot - közölte a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara.  

Fekete Balázs, Magyarország hivatalos delegáltja  elmondta: a verseny azért fontos, hogy a magyar szakemberek össze tudják mérni tudásukat európai kollégáikkal. Egyben visszajelzést kapnak arról is, hol tart a magyar szakképzés, hol kell fejleszteni. A szakember kiemelte, hogy idén "magasan van a mérce", hiszen Magyarország kiemelkedően jól szerepelt az előző, 2012-es versenyen. Az egészségügyi szakmák - ápolás és gondozás - területén az idén vesz részt először magyar versenyző.  

Az eddigi magyar eredmények alapján sikerszakmának számít az informatikai hálózati rendszergazda, mivel 2007 és 2011 között minden alkalommal az IT-s versenyző nyerte el a magyar csapatból legjobb eredményt elérőnek járó "Nemzet legjobbja" címet. Jól szerepelt Magyarország a mechatronikus, asztalos, szépségápoló, festő, virágkötő, ács és fodrász szakmákban is - tudatta a Magyar Kereskedelmi és Iparkamra. A legutóbbi, Belgiumban rendezett EuroSkills-en öt arany, egy ezüst, és öt bronzérmet nyertek el a magyarok.
Magyarország nemrégiben nyerte el a 2018-es EuroSkills rendezési jogát, így a következő, 2016-os göteborgi bajnokság után ide érkeznek Európa legjobb szakmunkásai.

Az ügyészség vádat emelt az ellen a nő ellen, aki tavaly szeptemberben zavart állapotban, egyéves kisfiával besétált a folyóba, vele együtt a víz alá merült, majd ott a gyermekét elengedte.