Idegen udvarba tévedt magyar főúr - Győrei Zsolttal a Hamlearről

Szerdánként összeül a két gyerekkori barát, és műhelyükben közös életművet kalapálnak. Ők, Győrei Zsolt és Schlachtovszky Csaba, a Pitymalló Kesely, amely – ahogy mondják – régi korok művein lakmározik. Nem állnak haptákban a tabuk előtt, céljuk a konvenciók feje tetejére állítása, amit most a Hamlearjükkel is bizonyítanak. Ebben a Hamletet vonják össze a Lear királlyal és a Bánk bánnal. A könyvalakban is megjelent mű szerzőpárosának felével, Győrei Zsolttal (jobbra) beszélgettünk.

Bóta Gábor: Embertelenség

Hihetetlen milyen érzés nélküli, sablonokból álló, szokvány dicshimnuszt darál rezzenéstelen arccal, Goneril és Regan, amikor rögtön a Lear király elején, a debreceni Csokonai Színház előadásában az ország elosztására kerül a sor - a Vidéki Színházak Fesztiválján, a Tháliában.

Kapkodó korrekciók a POSZT-on

A Pécsi Országos Színházi Találkozó (POSZT) félidejében a szervezők is szembenéztek azzal, hogy bizonyos elképzeléseik nem váltották be a reményeiket. Úgy tűnik, most már számukra is világos, hogy a találkozó kettészakítása, a Zsolnay Kulturális Negyed központi szerepének erőltetése nem jó ötlet. Más kérdés, hogy menetközben már csak néhány részleten lehet változtatni.

A szervezők is felismerték, hogy bizonyos korrekciót igényelnek az idei POSZT-ra időzített újítások FOTÓ: HAJDÚ ZSÓFI

A romlottság áradata Alföldi Lear királyában

Gyilkos nézésekben és tettekben, heves mozdulatokban, ádáz gyűlöletben, igazán nem szűkölködik az Alföldi Róbert által rendezett Lear király előadás a Radnóti Színházban. A produkció arról is beszél, hogy ádázul értelmetlen harcok miatt mind lejjebb és lejjebb csúszunk, pedig akár élhetnénk polgári jólétben, békességben is.

Lear király a levegőben, a címszerepben László Zsolt FOTÓ: SZALMÁS PÉTER

Cserhalmi kapja idén a Gábor Miklós-díjat

Cserhalmi György kapja idén a Gábor Miklós-díjat a székesfehérvári Vörösmarty Színház Lear király című előadásának címszerepében nyújtott alakításáért. A színművész kedd este veheti át a díjat a székesfehérvári Vörösmarty Színházban a Bagó Bertalan rendezte előadás után, a közönség jelenlétében - közölte az elismerést odaítélő kuratórium elnöke, Koltai Tamás színikritikus.

Fotó: Népszava
  • Belföld
  • Gazdaság
  • Külföld
  • Vélemény
  • Kultúra
  • Népszava-videó
  • Fotógaléria
  • Szép Szó
  • Visszhang
  • Nyitott mondat
  • Reflektor
  • Bűnügy-baleset
  • Sport
  • Mozaik
  • Napi Visszhang