Újbuda polgármestere bepanaszolta a nőnapi rendezvényen kampányoló fideszeseket

Fideszes szórólap járt a virág mellé.

László Imre újbudai polgármester

Tíz év alatt a hússzorosára nőtt a szolidaritási sarc Újbudán

2017-ben még 273 millió forintot kellett fizetnie a kerületnek, idén már csaknem hatmilliárdot.

László Imre újbudai polgármester

Közétkeztetési háborúba keveredett Újbuda önkormányzata egy fideszes hátszelű cégcsoporttal, amely más városok botrányaiban is érintett

László Imre polgármester szerint Miskolc, Balmazújváros vagy éppen Salgótarján is hasonló cipőben jár.

A 150 milliárdosra becsült hazai közétkeztetési piac sok éve egy szűk szolgáltatói kör „vadászterülete”

Egy éve üresen áll az újbudai egynapos sebészet

Az egészségügyi hatóságok nem fogadják be a működéséhez szükséges kérelmet.

László Imre újbudai polgármester

Visszahívná posztjáról a rasszista kijelentéseket tevő szocialista tanácsnokot Újbuda polgármestere

Az érintett elismerte, hogy a kelleténél többet ittak és olyanokon kezdett el viccelődni, ami nem megengedhető. 

Virgácsot kapott a fideszes képviselő, aki a Mikulásról kérdezte az újbudai polgármestert

Alighanem meggyőző választ kapott. 

Online szavazást indított Újbuda önkormányzata a Szabadság-szobor talapzatára állítandó keresztről

László Imre, XI. kerületi polgármester szerint Budapest szimbóluma nem viselhet olyan jelképet, amellyel nem tud mindenki azonosulni.

Király Nóra a Fidesz-KDNP polgármesterjelöltje Újbudán

Bemutatkozó videójában úgy fogalmazott, hogy igazi lokálpatriótaként ismeri a kerületben a megoldásra váró feladatokat.

Karácsony Gergely: harmadszorra is megtámadjuk a déli körvasút beruházás környezetvédelmi engedélyét

A főpolgármester a választáson ellene induló Vitézy Dávidot nevezte a környezetromboló beruházás „védőszentjének”.

Újbudai robbanás: a lakók többsége már visszatérhetett az otthonába

A kerület vezetése közölte, hogy minden segítséget megadnak az érintetteknek. 

Homlokegyenest ellentmondott magának Marsi Anikó, és ebből a bíróságon is baja lehet

A TV2 Tények műsorvezetője egy büntetőperben azt állította, hogy ő csak felolvassa amit elétesznek. Ehhez képest minap egy interjúban már arról beszélt, olyan vérprofi tévés újságíró, aki nem csak felolvassa a híreket. 

Ezer fát akarnak kivágni Lázár János terve miatt, de Újbuda nem hagyja

Aligha lehet a Hamzsabégi sétány tönkretétele az újbudaiak érdeke – üzente a XI. kerület polgármestere Lázár János építési és közlekedési miniszternek.

 A vita (egyik) tárgya: a Hamzsabégi sétány

László Imre is újraindul a polgármesteri tisztségért, Molnár Gyula fogja segíteni a kampányban

Most van a bejelentések ideje.

Újbuda DK-s polgármestere is beoltatta magát koronavírus ellen

László Imre szerint jogosult volt rá, mivel önkéntes oltóorvosnak jelentkezett.

Látogatási és kijárási tilalmat rendelt el az újbudai idősotthonban a polgármester

Az intézménybe kizárólag a folyamatos ellátáshoz szükséges dolgozók, külsős karbantartók léphetnek be fokozott óvintézkedések mellett.

A kormány a településeket „megrendszabályozza, bünteti, szívatja”

A parlament helyett a Kossuth téren mondhattak véleményt a költségvetésről az ellenzék polgármesterei.

Feljelentette a Kormányhivatalt hivatali visszaélés gyanúja miatt Újbuda polgármestere

A DK-s László Imre álláspontja szerint a XI. kerület nem kapta meg a koronavírus-járvány elleni védekezéshez szükséges eszközöket, azok beszerzéséről az önkormányzat gondoskodott.

László Imre másodfokon is pert nyert a Pesti Srácok ellen

A kiadót a perköltség és a fellebbezési költség megfizetésére, valamint a helyreigazítás közzétételére kötelezték – közölte a DK.

László Imre

Las Vegas, London, Szingapúr - a kerület pénzén ment milliós utakra az önkormányzati cégvezető

Több botrányt is megúszott már Janurik Lajos, de a mostani miatt további jogi lépésekre is készül a tőle megváló újbudai önkormányzat.

Illusztráció

Kiderült, ki váltja László Imrét a parlamentben

A párt elnöksége úgy döntött, hogy a mandátumot Sebián-Petrovszki László kapja meg.

László Imre átveszi a polgármesteri megbízólevelét

László Imre-ügy: rágalmazásért indult nyomozás a TV2 hírigazgatója, szerkesztői és egy Origós újságíró ellen

A bíróság által elrendelt nyomozásról a DK azt írja, üdvözlik a döntést.

Ellenzéki tüntetés a TV2 székháza előtt a lejáratókampány után

"Hazudtok, hazudtok" - Tüntettek a TV2 székházánál, nem olvasták be Karácsonyék petícióját

Helyette újra leadták azt a riportot, ami miatt László Imre pert készül indítani a televízióval szemben.

  • Választás 2026
  • Belföld
  • Gazdaság
  • Külföld
  • Vélemény
  • Kultúra
  • Népszava-videó
  • Fotógaléria
  • Szép Szó
  • Visszhang
  • Nyitott mondat
  • Reflektor
  • Bűnügy-baleset
  • Sport
  • Mozaik
  • Napi Visszhang
  • Hirdetések
  • Hírlevél