Újbuda;Közbeszerzési Döntőbizottság;közétkeztetés;menza;Balmazújváros;tendereztetés;László Imre;Pannon Menza;Gasztvital;

A 150 milliárdosra becsült hazai közétkeztetési piac sok éve egy szűk szolgáltatói kör „vadászterülete”

Közétkeztetési háborúba keveredett Újbuda önkormányzata egy fideszes hátszelű cégcsoporttal, amely más városok botrányaiban is érintett

László Imre polgármester szerint Miskolc, Balmazújváros vagy éppen Salgótarján is hasonló cipőben jár.

Meglepő elszántsággal állt bele Újbuda önkormányzata a kerületi közétkeztetési piac újraosztását megakadályozni próbáló cég által indított háborúskodásba. Nem engedtek a zsarolásnak, de nem is tették fel a kezüket, ahogy Balmazújváros önkormányzata tette, ahol most a tiszalöki börtönből szállítanak ki ételt a város 11 bölcsődéjébe, óvodájába és iskolájába érvényes szerződéssel bíró közétkeztetési szolgáltató híján.

A XI. kerületben egy hét alatt találtak és béreltek egy főző- és tálalókonyhát, felszerelték a szükséges eszközökkel, megszervezték a beszállítókat, beszerezték az engedélyeket és felvették a szükséges személyzetet, összeállították az étlapokat és még a hulladék elszállításáról is gondoskodtak, hogy el tudják látni a kerület bölcsődéiben és óvodáiban étkező 3400 gyereket. Várhatóan kapkodás ellenére is spórolnak rajta 30-40 milliót két hónap alatt.

- Olyan alvilági, maffiamódszereket vetettek be ellenünk, amelyeknek nincs helye a hazai közéletben 

– jelentette ki László Imre, a kerület DK-s polgármestere egy szerdai háttérbeszélgetésen. A harcnak még nincs vége, ráadásul korántsem csak róluk van szó. A 150 milliárdosra becsült hazai közétkeztetési piac sok éve egy szűk szolgáltatói kör vadászterülete. (Lásd keretes írásunkat.) Ráadásul az élelmiszerek, alapanyagok jelentős inflációja miatt egyre többet kénytelenek erre költeni az önkormányzatok, lévén az erre kapott állami támogatás a költségek alig harmadát fedezi. A többit a szülők és a települések adják össze. Újbudán a 43 százalékát állja az önkormányzat.

2019-ben egy tíz évre szóló, a kerület számára előnytelen feltételekkel kötött közétkeztetési szerződést örökölt a kerület újonnan megválasztott, László Imre által vezetett testülete. A 2013-ban aláírt szerződés egyetlen cégre bízta a kerület csaknem 10 ezer embert érintő közétkeztetését. A Gasztvital cégcsoport hol Pensio, hol Klassz Menza, hol Pannon Menza néven biztosította az átlagosan napi 21 ezer adag ételt. A kontraktus nem tette lehetővé a szolgáltató szankcionálását hibás teljesítés esetén, holott volt panasz bőven, az ovisoknak kiosztott rohadt gyümölcs miatt László Imre egyszer le is ült velük tárgyalni, de nem sok adu volt a kezében. A szerződés lejáratakor azonban új alapokra kívánták helyezni a kerületi közétkeztetést. A menzareform részeként már akkor bevezették pilot programként, a gyermekek számára a szabad szedéses rendszert, az új közbeszerzést egy évre, öt részre bontva írták ki. A tenderre azonban egyedüliként a Pannon Menza jelentkezett, így újra velük szerződtek. A következő évben ismét nekifutottak, de újfent sikertelenül, újabb egy évre hosszabbították a Pannon Menzával.

De nem adták fel és az idén is kiírták a közétkeztetési pályázatot: egy évre, öt részre bontva. Ezúttal nagyobb volt érdeklődés. A legnagyobb tételt jelentő iskolai A és B menüs részt a Pannon Menza nyerte, a svédasztalosra, a szabad szedéses módszeréről ismert Hungast adta a legjobb ajánlatot, míg a bölcsis, ovis és szociális étkeztetésre egy kisebb családi vállalkozás, a Julienne Kft. jelentkezett be. A Hungast egy teljesen adminisztratív hiánypótlási felhívásra nem reagált, így végül ezt a részt is a Pannon Menza nyerte. De ezzel együtt is elvesztették a korábbi szerződési érték felét, évi nettó 2,1 milliárd forintot. Az önkormányzat viszont 730 millió forintos megtakarítást könyvelhet el az új szerződésekkel.

Újbuda önkormányzata azonban nem dőlhetett hátra. A Pannon Menzát is magában foglaló Gasztvital-csoport heves támadásba lendült. A cég hivatalos e-mail címéről érkezett névtelen levélben

azzal vádolták meg a kerület kabinetvezetőjét, hogy kenőpénzt kért a cégcsoporttól a tender befolyásolásáért. (A kabinetvezető rágalmazás miatt feljelentést tett.) 

Egy búcsúcsomaghoz mellékelt levélben – heves riadalmat kiváltva - arról tájékoztatták a közétkeztetésben érintett időseket, hogy a szolgáltatás megszűnik, holott erről nincs szó. Az is kiderült, hogy a Gasztvital vezetői a kerület egyik fideszes képviselőjével egyeztettek, holott a politikus nem vett részt a tendereztetésben.

A tendert megtámadták a Közbeszerzési Döntőbizottságnál, így a kerület nem köthetett érvényes szerződést a nyertes Julienne Kft-vel. Az önkormányzat csapdába esett.

Vagy érvénytelen szerződést köt, vagy a közbeszerzés megkerülésével szerződik, mindkettő jelentős pénzbírságot vonhat maga után, vagy a korábbi évekhez hasonlatosan meghosszabbítja a szerződést a Pannon Menzával.

A kerület mindezek helyett úgy döntött, hogy a jogorvoslat végéig saját hatáskörben oldja meg a bölcsisek és az ovisok étkeztetését. Erre az önkormányzat szerint a Gasztvital követni kezdte a beszállítók autóit. Hirtelen feltűnt a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (NÉBIH) is, amely sietve ellenőrzött minden nem Pannon Menza-érdekeltségű főző- és tálalókonyhát a kerületben. Nem találtak érdemi kifogásolni valót. Azóta a kormányhivatal is bejelentkezett ellenőrzésre.

Újbuda továbbra is a jóval olcsóbban szolgáltató Julienne Kft-vel akar szerződni, remélik októberben erre sort is keríthetnek. Az így megtakarított pénzt a menzák felújítására és minőségfejlesztésre fordítják, illetve ezzel elkerülhetővé válik a szülők által fizetett térítési díjak emelése.

- Ez nemcsak a mi harcunk 

– állítja László Imre, aki szerint Miskolc, Balmazújváros vagy éppen Salgótarján önkormányzata is hasonló cipőben jár. Mindegyik helyen a Gasztvital cégcsoport vagy az azzal kapcsolatban álló Szakácstündér Kft. a szerződött partner.

A közétkeztetési piac kevesek biznisze

Az évi sok milliárdos biztos bevétellel kecsegtető, jellemzően hosszú távú – 5-10 éves - szerződésekkel lefedett közétkeztetési piac kevesek biznisze. A mostanában a szabad szedéses menza-programról ismert Hungast Holding Zrt.-ot korábban az állami menza-központosítási terv várható győzteseként emlegették, de Lázár János tervét végül éppen a Fidesz erős emberei fúrták meg. A Hungast így is kulcsszereplő maradt, miután felvásárolta a riválisait: a Sodexot, a Zóna Vendéglátót, a Gyermekmenza Kft.-t, illetve többségi tulajdont szerzett az Elamen Zrt.-ben. A Hungast a fideszes Papcsák Ferenc egykori zugló polgármester segítségével vetette meg a lábát Budapesten, azóta is ez a cég főz a kerületre. De szállítottak már az I. II., III.,V., VI., IX. és a XIII. kerületek intézményeibe is. A céget időről időre összekötik Bánki Erik fideszes országgyűlési képviselővel. Legutóbb tavaly, amikor kiderült, hogy a Hungast csoport egyik cégétől bérel autót a fiával közösen. Bánki Erik szerint nincs kapcsolata a céggel.

Nagy darabot hasít ki a közétkeztetési tortából a Junior Holding is, amely a II., V., VI., IX., XIII.. XVI. XXI. és a XXIII. kerületben is szolgáltat. A kerületek egy része – például a VI. vagy a XIII. kerület - igyekszik több lábon állni és a közétkeztetést több szereplővel megoldani, ahogy erre az útra térne át a XI. kerület is. De van, aki nem tér le a bejáratott útról. A XXI. kerület például a 2019-ben szerződött a Prizma Juniorral, amit az idén 2028-ig meghosszabbítottak.

Egyre nagyobb részt kanyarít le a Kórház- és Menzaétkeztetés (KEM) Zrt. is, amely pénzügyi tanácsadó cégként indult, majd évekkel ezelőtt felvásárolta a Klassz Menza Kft. és a Pensio Magyarország Kft. közétkeztetési üzletágát, majd egy sor „menza” utónevű céget hoztak létre és Gasztvital néven cégcsoporttá alakították. Működésüket időről-időre heves botrányok kísérik. A legnagyobb visszhangot a józsefvárosi eset kapott. A 2019-ben frissen megválasztott Pikó András polgármester nem fogadta el a Klassz Menza áremelési kérelmét, lévén egyébként is elégedetlenek voltak a szolgáltatással és érvénytelenítették az előző ciklusban kötött megállapodást, majd a jóval olcsóbban dolgozó Eurest Kft.-re bízták meg. A cégváltás miatt az Orbán-család ügyvédje, Bajkai István mellett is feltűnő Lukács Rudolf főként vidékről verbuvált tüntetőkkel tiltakozott. A Közbeszerzési Döntőbizottság 50 millióra büntette az önkormányzatot, de így is beljebb voltak 120 millióval. Kőbányán úgy nyert meg a KEM egy 10 éves 10 milliárdos szerződést 2019-ben, hogy a négy indulóból rajta kívül mindenkit kizártak.

Kispesten a Szakácstündér Kft. győzelme váltott ki heves vitát akkoriban. A cég ugyan hivatalosan egy amatőr focistából lett vállalkozó nevén van, de Balmazújvárosban például a Menza/KEM cégcsoport vezetőjeként ismert Demeter László nyilatkozott idén szeptember elején a nevükben. Balmazújvárosban egyébként az eredeti tendergyőztes meglepő módon visszalépett, így került a helyére a jóval többet kérő Szakácstündér, ám a céggel éppen a magas összeg okán nem akarnak szerződni az ellenzéki képviselők, a fideszesek viszont aláírnák a kontraktust.

Salgótarjánban rendőrségi ügy lett a Szakácstündérrel kötött 15 évre szóló, nettó 16,3 milliárdos, tavaly aláírt szerződésből. Az aláíró önkormányzati cég vezetőjét azóta menesztette Kreicsi Bálint polgármester, aki erősen túlárazottnak tartja a megállapodást. A Szakácstündér tavaly elérte, hogy Újpesten 13 milliárdra emeljék az eredetileg 9 milliárdról szóló, 5 éves közétkeztetési szerződés összegét. A miskolci gyerekek levesadagját idén egy deciliterre vette vissza a fideszes vezetésű és többségű önkormányzat körében népszerű Kórház- és Menzaétkeztetési Zrt. A cég jogelődjével, a hasonló nevű kft-vel, amelynek vezetője szintén Demeter László volt, 2017-ben tíz évre szerződött a fideszes önkormányzat 9,2 milliárd forintért. A legutolsó szerződésmódosítás, ami 2026. júniusi dátummal (?) szerepel a Közbeszerzési adatbázisban, már 18,8 milliárdról szól.

A KEM Zrt. hivatalosan nem tartozik Mészáros Lőrinc érdekeltségébe, ám volt húsipari cégével való áttételes üzleti kapcsolata miatt a nemzet gázszerelőjének tágabb holdudvarához sorolták. A KEM idén egy „bizalmi vagyonkezelő” cég tulajdonába került. 

Nem törődött Oroszország azzal, hogy kínos helyzetbe hozza a magyar felet: Szijjártó Péter éppen Belorussziában tartózkodott, amikor elindították a drónokat Lengyelország felé.