Védi Snowdent Glenn Greenwald

A The Guardian brit lap volt újságírója, Glenn Greenwald cáfolta a The Sunday Times állításait arról, hogy az oroszok és a kínaiak feltörték volna az amerikai Nemzetbiztonsági Ügynökség (NSA) volt szerződéses alkalmazottja, Edward Snowden által eltulajdonított dokumentumokat.

FOTÓ: Pier Marco Tacca/Getty Images

Nyugati cégek akadályozták az arab tavaszt?

Nyugati cégeknek is szerepük lehetett abban, hogy az arab tavasz nem terjedt át más országokra - derítette ki Glenn Greenwald, az Edward Snowden kiszivárogtatásai kapcsán ismertté vált Brazíliában élő Pulitzer-díjas újságíró, a Guardian korábbi munkatársa.  

Fotó: Facebook

Félnek az új Snowdentől

Az amerikai kormányzat attól tart, hogy Edward Snowden mellett egy másik személy is kiszivárogtathat fontos információkat az amerikai titkosszolgálatoktól. Legalábbis egy dokumentum alapján erre lehet következtetni.

Megzaboláznák az NSA tevékenységét

Bár az amerikai Nemzetbiztonsági Ügynökség (NSA) vezetői azt állították, a feltételezettnél jóval kevesebb dokumentumot tulajdonított el Edward Snowden, tavaly nyár óta még mindig kitart a széleskörű, titkos adatgyűjtést leleplező amerikai informatikus muníciója. Szinte naponta új leleplezések kerülnek nyilvánosságra. A világlapokhoz eljuttatott toxikus információk aggályosak a magánélet védelméhez való jog szempontjából, és ártottak az Egyesült Államok nemzetközi kapcsolatainak. A washingtoni kongresszusban még idén elfogadhatnak egy törvényt, amely jelentősen korlátozná az NSA tevékenységét. 

Az NSA Berlinben is kiterjedt adatgyűjtést folytatott
Fotó: Europress /Getty Images/ Adam Berry

Pulitzer-díjat kaptak az NSA leleplezői

A brit The Guardian és az amerikai The Washington Post munkatársai kapták az egyik legtekintélyesebb újságírói elismerést, a közszolgálatiságért járó Pulitzer-díjat az amerikai Nemzetbiztonsági Ügynökség (NSA) titkos adatgyűjtésének leleplezéséért. A tavalyi év legnagyobb újságírói teljesítménye az NSA volt szerződéses munkatársától, Edward Snowdentől kapott információkon alapult.

  • Belföld
  • Gazdaság
  • Külföld
  • Vélemény
  • Kultúra
  • Népszava-videó
  • Fotógaléria
  • Szép Szó
  • Visszhang
  • Nyitott mondat
  • Reflektor
  • Bűnügy-baleset
  • Sport
  • Mozaik
  • Napi Visszhang