Hiába bővítette a korrupció és a jogsértések elleni eszköztárát az EU, továbbra sem tudja garantálni a közösség pénzügyi érdekeinek teljes körű védelmét

„Repedések vannak a páncélzaton, pedig a jogállamiság hézagmentes védelmet érdemel” – figyelmeztet az Európai Számvevőszék (ESZ), amely szerdán publikált jelentésében annak járt utána, mennyire hatékonyak az EU költségvetését a korrupcióval és az uniós értékek megszegésével szemben védelmező mechanizmusok. Magyarországon kívül Bulgáriát, Görögországot, Lengyelországot, Olaszországot és Romániát vizsgálta.

Az Európai Számvevőszék jelentésében külön megemlítették a magyar Integritás Hatóságot: attól, hogy létrehozták, még nem biztos, hogy hatásos lesz a csalások feltárása, szankcionálása

Hatvankét millió forinttól fosztott meg egy iskolát az egyházközség, de ez Novák Katalint nem akadályozta meg abban, hogy kitüntesse a vezetőjét

Jogosulatlanul használt fel 62 millió forint normatívát a Kiskunhalasi Református Egyházközség – áll egy lapunk birtokába került 2021-es könyvvizsgálati jelentésben. Bár emiatt egy iskola működéséhez szükséges beruházások hiúsultak meg, a Balog Zoltán vezette egyházkerülethez tartozó egyházközség vezetője tavaly a köztársasági elnöktől megkapta, Semjén Zsolttól pedig átvette a Magyar Arany Érdemkereszt polgári tagozatát.

Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes és Bödecs Pál a kitüntetéssel 2023. augusztus 20-án a Hagyományok Házában

Navracsics Tibor: Magyarország az egyik leghatékonyabb felhasználója az európai uniós forrásoknak

Ezt mondjuk senki nem vonta kétségbe. 

A területfejlesztési miniszter előadása a Semmelweis Egyetem 5. Nyári Egyetemének nyitónapján Budapesten, ahol bejelentést tett a 3,9 milliárd forintos hitelkérelemről

Karácsony: Minden eszközt meg fogok ragadni, hogy rákényszerítsük a kormányt az érdemi egyeztetésre

A főpolgármester szerint a budapestieket nem lehet semmibe venni, konkrét javaslatokat is letett a kabinet asztalára.

Megéri őssejtet tároltatni?

Ha az őssejtek felhasználására gondolunk, akkor sokunkat bizonytalaníthat el az eljárás. Járhat-e valamilyen egészségügyi komplikációval? Megéri-e az anyagi befektetést? Vannak-e olyan pozitív felhasználási példák, amelyek megerősíthetnek a döntésben? Az őssejtfelhasználásról ilyen és hasonló kérdések merülhetnek fel bennünk.

Durva pazarlás: közel 30 milliárd uniós pénz mehet veszendőbe

Félszáz kórházi, illetve egyéb uniós egészségügyi projekt van csúszásban, közöttük komoly onkológiai fejlesztések- írja a Világgazdaság. Mindeközben rengeteg uniós pénz ragadt a kasszában. 

  • Belföld
  • Gazdaság
  • Külföld
  • Vélemény
  • Kultúra
  • Népszava-videó
  • Fotógaléria
  • Szép Szó
  • Visszhang
  • Nyitott mondat
  • Reflektor
  • Bűnügy-baleset
  • Sport
  • Mozaik
  • Napi Visszhang