Spanyolországban fogták el Európa egyik legkeresettebb magyar bűnözőjét

Az 51 éves, többszörös visszaeső férfi ellen európai elfogatóparancs volt érvényben, az Europol Most Wanted listáján is szerepelt.

Képünk illusztráció

Szexuális visszaélés miatt is folyt eljárás a norvég férfi ellen, akit szökés után Karlovy Varyban fogtak el

Első fokon 5 év 6 hónap nem jogerős szabadságvesztésre ítélték. Az eljárás alatt mozgását nyomkövetővel ellenőrizték, azonban egy X. kerületi bevásárlóközpontban levágta az elektronikus nyomkövetőjét.

Mindenhol keresik a magyar gyilkost

Európai elfogatóparancsot adott ki az osztrák rendőrség a 32 éves P. Krisztiánra, aki szombaton Salzburg közelében egy parkolóban lelőtte a volt barátnőjét, egy 34 éves német nőt. A magyar férfit egy májusi fotó alapján keresik az osztrák hatóságok.

P. Krisztián a tavalyi szakításuk után is fenyegette volt párját

Az Alapjogokért Központban kapott munkát a korrupció vádja elől Magyarországra menekülő volt lengyel miniszterhelyettes

Azt a Marcin Romanowskit foglalkoztatják, aki lengyel hatósági gyanú szerint bűntettek áldozatainak szánt pénzből vásárolt szavazatokat magának, majd politikai menedékjogot kapott Magyarországtól. Az európai elfogatóparancs alatt álló politikus a most megalakuló Magyar-Lengyel Szabadság Intézet vezetője lett. 

Bécsben fogták el az Európában körözött erőszakos soproni férfit

A bíróság korábban bűnügyi felügyeletet rendelt el, de ő egyszerűen levágta magáról a nyomkövetőt, és eltűnt.

Képünk illusztráció

Korzikán bujkált a gyermekkel szemben elkövetett szexuális erőszak miatt körözött pár

Kiadatásukról a későbbiekben döntenek a francia hatóságok.

Képünk illusztráció

Elrabolta a gyereket - Európai elfogató parancs a francia apa ellen

Súlyos testi sértés alapos gyanúja miatt európai elfogató parancsot adott ki pénteken a bíróság egy francia férfi ellen, aki Szombathelyen bántalmazta gyereke anyját, majd fiával ismeretlen helyre távozott - közölte honlapján a rendőrség.  

Fotó: police.hu

EU-igazságügy: részben kivonulnak a britek

Dühödt vita folyt a brit alsóházban arról, szavazzanak-e vagy sem a kormány előterjesztéséről 35 európai uniós bel- és igazságügyi megállapodás, köztük az európai elfogatóparancs érvényessége ügyében. A beadvány a 35 uniós rendelkezés közül csak egy tucatnyit sorolt fel, s blokkban akarták valamennyit megszavaztatni.

  • Belföld
  • Gazdaság
  • Külföld
  • Vélemény
  • Kultúra
  • Népszava-videó
  • Fotógaléria
  • Szép Szó
  • Visszhang
  • Nyitott mondat
  • Reflektor
  • Bűnügy-baleset
  • Sport
  • Mozaik
  • Napi Visszhang