A nemzeti konzultáció azt a hamis érzetet keltheti az emberben, hogy gondolkodik és mérlegel, holott fogalma sincs, mi az a fűtőelem és honnan kéne vennünk
A nemzeti konzultáció (immár a tizenkettedik) az Orbán-rezsim egyik legkártékonyabb leleménye. Egyszerre cinikus, mint egy átlagos Fidesz-közlemény, erőfitogtató, mint egy különjárat-hajtású békemenet, és ellenségképgyártó, mint a centrális erőtér finkelsteini alapelve. Napnál világosabb, hogy alkalmatlan a nemzet véleményének kitudakolására, arra viszont nagyon is alkalmas, hogy egy amúgy húsba vágó kérdést komolytalanná tegyen politikai öncéllal, temérdek közpénzből persze. Ez a „konzultáció” nem konzultál, azaz nem előfeltételezi az információ bármelyik irányba való áramlását, akárha rovásírásos városnévtábla volna az út mentén, véli Cseresnyési László nyelvész. Majtényi László jogtudós szerint a végtelenül amorális háborús álláspont az alapkérdés, hiszen a kormány háborús bűnöket elkövető hatalommal haverkodik. De akár a Fidesz Alaptörvénye is felöklendhetik belőlünk, a nemzet szellemi és lelki egységét és megújulását kívánó NEMZETI HITVALLÁS (nagybetűs kiemelés a törvényszövegből: ezúttal van értelme).
