Úgy tűnik, csak fedősztori volt, hogy Szijjártó Péter a bevándorlás miatt megy Szófiába, valójában az orosz Lukoil bolgár leányvállalatának felvásárlásáról tárgyalt

Az amerikai és brit szankciók miatt az orosz kőolajóriás már októberben jelezte, hogy megszabadulna külföldi érdekeltségeitől. 

Rumen Radev és Szijjártó Péter Szófiában

Szijjártó Péter szerint álhírt terjesztettek a világ nagy hírügynökségei, korlátlan időre kaptunk teljes szankciómentességet

A külgazdasági és külügyminiszter Facebook-videóval száll szembe többek között a Reuters-szel, a CNN-nel vagy a BBC-vel. 

A külgazdasági és külügyminiszter Washingtonban

Szijjártó Péter: A rezsicsökkentés eredményeit meg tudjuk védeni

Legalábbis a külgazdasági és külügyminiszter ezt a következtetést vonta le Donald Trump és Orbán Viktor tárgyalása után.

Korábbi felvétel

Donald Trump: Orbán Viktor mentességet kért az oroszokra kivetett szankciók alól, de nem adtam neki

Az amerikai elnök barátjának nevezte a magyar miniszterelnököt, de úgy tűnik, nem fogadta el azt a bizonyíthatóan hamis érvet, hogy földrajzi alapon csak az oroszoktól vehetnénk energiát.

Az amerikai elnök Air Force One fedélzetén nyilatkozott a magyar kormányfő kéréséről

„Magyar szemszögből igen” – ezt mondta Orbán Viktor a La Repubblicának arra a kérdésére, hogy Amerika túl messzire ment-e az orosz szankciókkal

Orbán Balázs szerint az olasz lap elferdítette a miniszterelnök szavait.

Orbán Viktor 2025. október 27-én Vatikánban

Orbán Balázs szerint álhír, hogy Orbán Viktor rávenné Donald Trumpot az oroszokat sújtó szankciók visszavonására

A miniszterelnök politikai igazgatója közölte, nem mondott olyat a magyar kormányfő, hogy hibázott az amerikai elnök a büntetőintézkedésekkel, ahogy az sem hangzott el, hogy megpróbálná visszavonatni a szankciókat. 

Orbán Balázs - Korábbi felvétel

Orbán Viktor a jövő hét második felében elutazik Donald Trumphoz, hogy rávegye az amerikai elnököt az oroszokat sújtó szankciók visszavonására

A magyar miniszterelnök szerint Donald Trump hibát követett el a büntetőintézkedésekkel. 

Reggel óta gyengül a forint

Október 23. miatt ugyan a magyarországi piacok zárva tartanak, nemzeti valutánk mozgását főleg az orosz olajra kiszabott amerikai szankciók befolyásolhatják.

Nemcsak Rogán Antalról, hanem Orbán Viktorról is minden második magyar azt gondolja, hogy érintett lehet korrupcióban

A kérdezettek 53 százaléka szerint a kormányfő is érintett lehet korrupciós bűncselekményben – ez is kiderül a Rogán Antallal szembeni amerikai szankciókról készült Publicus-felmérésből.

Orbán Viktor családjának hatvanpusztai birtoka. Látványosan gazdagodnak a kormányfő rokonai

Meglepték az Orbán-kormányt, annak ellenére jött váratlanul az amerikai szankció, hogy az a hírszerzésért is felelős minisztert sújtja

 A Kormányzati Tájékoztatási Központ nem válaszolt kérdésünkre, hogy Rogán Antal mikor értesült az amerikai döntésről.

Kevés, az is túl későn

Donald Trump kegyeire szorulhat Rogán Antal

Bár a magyar kormány csupán kisstílű politikai bosszút emleget, a kabinetminiszter elleni szankció eltörlése súlyos diplomáciai kihívást jelenthet az Orbán-kabinetnek. 

Magyar Péter: Rogán Antal felelősségre vonása nem külföldi hatalmak, hanem a magyar igazságszolgáltatás feladata

A Tisza Párt elnöke is reagált arra, hogy amerikai szankciók alá vonták a Miniszterelnöki Kabinetiroda vezetőjét.

Szijjártó Péter: A kormány mentességet kért az orosz Gazprombank elleni amerikai szankciók alól

Magyarország szuverén külgazdasági és külügyminisztere minden tőle telhetőt megtesz Oroszország érdekében.

Leáldozóban Aleksandar Vučić csillaga, egyre nagyobb nyomás alá kerül a szerb elnök

Hazájában hónapok óta tüntetnek ellene, ráadásul a lakosság mintegy fele támogatja a megmozdulásokat, ráadásul a belgrádi vezetést azzal vádolják, hogy összejátszik az orosz titkosszolgálattal.

Aleksandar Vucic „pitbullja”, Aleksandar Vulin hírszerzési főnök, védelmi miniszter a háború kitörése óta is rendszeresen találkozik az orosz kormányzat képviselőivel. Fotónkon épp Szergej Sojgu orosz hadügyminiszterrel Belgrádban

Észak-Koreával üzletelt a British American Tobacco, megbüntették érte

A dohányipari cég a leányvállalatain keresztül 2007 és 2017 között dohánytermékeket adott el Észak-Koreának, amivel megközelítőleg 428 millió dolláros bevételre tett szert. 635 millió dolláros pénzbírsággal sújtották a phenjani rezsim elleni szankciók megsértése miatt.

Moszkva még nem nyilvánított véleményt a szankciók kapcsán

Összehangoltan sújtotta újabb szankciókkal az EU és az Egyesült Államok Oroszországot a Navalnij-ügy miatt. Moszkvát láthatóan aggasztja az újjáéledő európai-amerikai stratégiai partnerség..

Russia Putin

Irán vesztésre áll a koronavírussal szemben

A világjárvány Közel-Keleti gócpontján egyáltalán nem lassul a betegség terjedése. A válságért elsősorban a teheráni rezsim a felelős, de az amerikai szankciók is rontanak a helyzeten.

Európának is fájni fog az iráni atomalku felrúgása

Közép-európai idő szerint kedden reggel hat órakor ismét életbe léptek az Egyesült Államok szankciói Teheránnal szemben. AZ EU tartja magát a korábbi megállapodáshoz, de Trump intézkedései az európai cégeket is érinthetik.

Federica Mogherini, az EU külügyi és biztonságpolitikai főképviselője

Amerikai szankciók - Trump aláírta a törvénycsomagot

Donald Trump amerikai elnök szerdán  aláírta azt a törvénycsomagot, amely  szankciókat irányoz elő  az Oroszország, Irán és Észak-Korea ellen. 

FOTÓ: JIM WATSON/AFP
  • Belföld
  • Gazdaság
  • Külföld
  • Vélemény
  • Kultúra
  • Népszava-videó
  • Fotógaléria
  • Szép Szó
  • Visszhang
  • Nyitott mondat
  • Reflektor
  • Bűnügy-baleset
  • Sport
  • Mozaik
  • Napi Visszhang