Ez egyelőre megakadályozza, hogy az erős kormányzati hátszéllel rendelkező Pro Mot Kft. az északihoz hasonlóan lezárja a nagyközönség elől a déli mólót is.
Emellett a vízjogi üzemeltetési engedély is per alatt áll.
Elvileg még nyitott, ám már sorompóval és kerítéssel elzárt a balatonvilágosi part. A kiemelt beruházási rang miatt a Club Aligába zajló építkezések gyökeres fordulatot vettek.
Megsemmisítette a NER-közeli aligai kikötő használatbavételi engedélyét Pécsi Törvényszék, ez azonban csak részsiker a területért küzdő egyesület számára.
Az indítványt három képviselő nyújtotta be, szerintük a faluvezető és három képviselő folyamatosan szembe megy a helyiek érdekeivel, kiszolgálva a Club Aliga tulajdonosát.