Három hónap alatt több mint 660 millió forintot kapott magyar adományozóktól a Tisza Párt

Az ellenzéki alakulat közölte, hogy csak magyar állampolgároktól fogad el támogatást, névtelen adományozó pedig nem lehet közöttük. Március végén a Tisza Pártnak 61 munkavállalója volt. 

Egy év alatt nyolc fiatal lakhatását biztosították az influenszer-tüntetés révén összegyűlt pénzből

További két személynek is hamarosan lakást szereznek.

Odakint most szörnyek járnak - influenszerek szerveztek tömegtüntetést. 2024. február

Magyar Péter Facebook-szavazást tart, mi legyen a gyermekotthonoknak szánt adományokkal, amelyek átadását az Orbán-kormány megakadályozza

A Tisza Párt elnöke három lehetőséget is felsorolt, de ő azt támogatja, hogy egyházak, civil szervezetek segítségével még a napokban juttassák el olyan szegény családokhoz, ahol ajándék nélkül maradnának a kicsik szenteste.

Fülöp Attila gondoskodáspolitikáért felelős államtitkár éppen útját állja a gondoskodásnak

Magyar Péter a jövő héten kamionnal visz ajándékot Magyarország gyermekotthonaihoz

A Tisza Párt elnöke csak reméli, hogy az Orbán-kormány nem akadályozza – mint eddig –, hogy eljuttassák az önkéntesek által összegyűjtött rengeteg adományt.

A Tisza Párt korábbi adományosztása

Magyar Péter átadta a Tisza adományait a lebombázott kijevi gyermekkórháznál

Körülbelül 20 millió forintnyi adomány gyűlt össze 8 óra alatt. Az ellenzéki politikus ellátogatott Bucsába és a kijevi Majdan térre, ahol megemlékezett a két évvel ezelőtti  tömegmészárlás, illetve a csaknem kilenc évvel ezelőtt erőszakkal végződött tüntetés áldozatairól.

Begördültek a lóerők

Budapestre érkeztek a 24. Gumball 3000 Rally szupersztárjai és szuperautói. Hatalmas tömeg várta a versenyzőket a Várkert Bazár előtt. Jöttek Ferrarik, Porschék, Maseratik, Bentleyk és Mercedesek, a legutóbbi rally hat éve vezetett át a városon. A sztárok hátrányos helyzetű fiatalok javára gyűjtenek pénzt, az adományt oktatási vagy környezetvédelmi projekteken keresztül érik el. A verseny neve az 1976-os The Gumball Rally című filmből származik, alapítója Maximillion Cooper.

A kétfarkúak átvilágították Márki-Zay Péter mozgalmának tavalyi beszámolóját, de 2,5 milliárd forinton kívül nem túl sok mindent találtak

Az ellenzéken belül továbbra is feszültséget jelentenek a 2022-es választási kampány láthatatlan forrásai.

Demszky Gábor juttatja el Kijevbe Karácsony Gergely és Iványi Gábor ukránoknak szánt adományait

A főváros áramfejlesztőt és hőlégfúvót küld az oroszok támadásai miatt veszélyeztetett civileknek.

Egymillió forintot adott át Márki-Zay Péter az egyik kirúgott kölcseys tanárnak, Palya Tamásnak

A pedagógus, akiről még egy hamburgert is elneveztek Budapesten, és aki gyorsan talált munkát, az adományt egykori gimnáziuma alapítványának ajánlja fel.

Eddig több mint 87 millió forintot adományoztak az Átriumnak

A működésük biztosításához azonban jóval több kellene.

Márki-Zay Péter: bizonyos sajtótermékek és politikusok az ellenzék maradékának szétverésén dolgoznak

A korábbi miniszterelnök-jelölt ismét levezette, miért nem oszthatja szét a kampányadományokat. 

Márki-Zay Péter mozgalma megtartaná magának azokat az adományokat, amelyeket kormányváltásra kapott a hatpárti összefogás

Újabb törésvonal látott napvilágot a hatpárti ellenzék és korábbi miniszterelnökjelöltje közt.

Rendszeresen dézsmálta két fiatal a menekültek adományait

Budapesten, a Nyugati pályaudvarnál buktak le. Mindkettőt körözték.

A női méltóság fájó hiánya - Nem jut higiéniára, marad a rongy: ezreken segít a „nemluxus-táska”-kampány

Menstruációs szegénységben élő nőknek gyűjtöttek nélkülözhetetlen intim higiéniás termékeket a „nemluxus-táska” szervezői. A csomagokat a Magyar Máltai Szeretetszolgálaton keresztül anyaotthonokba és hajléktalanszállókba juttatják el. Sok családban nincs pénz tamponra, betétre, a nők ilyenkor lepedőkből, rongyokból hajtogatnak betétet, a lányok pedig ezeken a napokon kimaradnak az iskolából.

Karácsonyi sörtárca

Olvassák oly szeretettel, ahogyan a sörivók a sörüket isszák!

Kolodko Mihály söröshordón álló Dreher Antal-szobra

Szijjártó bejelentette, kétszázezer Sinopharm vakcinát küldünk Afrikába

A magyar kormány továbbra is főleg a drágán vett, vitatott hatékonyságú kínai koronavírus elleni oltóanyagot osztogatja.

Önkéntes cserepező brigádok segítenek Sellyén

Próbára tette az ormánsági várost a júliusi jégzápor. Az adományoknak és az összefogásnak köszönhetően úrrá lettek a bajokon az ország egyik legszegényebb vidékének lakói.

Trump a sajátjait kopasztotta, most megfizet érte

A bankokhoz és a hitelkártya-cégekhez befutó tömeges panaszok miatt 2020 utolsó két és fél hónapjában a Trump-kampány és a vele közös számlát vezető Republikánus Nemzeti Bizottság 530 ezer tételben összesen 64.3 millió dollárt kényszerült visszautalni.

Civilek a civileknek: krízisben nőtt az adományozási kedv

A vírus okozta válsághelyzetekre reagálva 81 kampány indult, ezek keretében majdnem 150 millió forint gyűlt össze, ami duplája az időarányos tavalyi összegnek.

Példátlan összefogás: sok millióval segítették a háromgyermekes fotóriporter gyógykezelését

A súlyos beteg Hegedűs Márti 16,8 milliós támogatási kérelmét az állam elutasította, nem vették figyelembe a legújabb kutatási eredményeket.

Adományokból szállított a DK koronavírus-teszteket egy budaörsi idősek otthonába

Az ellenzéki párt az ilyen akciókkal is a tömeges tesztelést szorgalmazza.

Dobrev Klára

Tizenkét tonna élelmiszert oszt szét az MSZP rászorulóknak május 1-jére és Anyák napjára

A járvány miatti krízishelyzetben az MSZP nem majálissal és virággal ünnepel.

Képünk illusztráció

A bajban azért erősödik a szolidaritás is: egyre érkeznek a felajánlások a védekezésben résztvevők segítésére

Lángos, pizza, hazafuvar, albérlet - csak néhány a közösségi oldalon megjelent, a védekezésben közreműködők számára szánt felajánlások közül.

Hirtelen fontos lett az állami fenntartónak, hogy elkezdődjön a szülőknek fenntartott kórházi ágyak beszerzése

Az első negyedév végén, vagyis még ebben a hónapban soron kívül elindítja az Állami Egészségügyi Ellátó Központ (ÁEEK) a szülők elhelyezésére szolgáló kórházi ágyak beszerzését.

Szülők a Heim Pál Gyermekkórház előtt az ágyak használatba állításáért demonstrálva

Napokon belül eldőlhet, hol laknak majd a leégett kollégium diákjai

Több mint 450 férőhelyet ajánlottak fel a leégett budapesti Ráday Kollégium diákjainak. Az intézményben 165 hallgató lakott a szerda esti tűzig. A tűz áldozatának családját most bárki támogathatja.

Négyezer doboznyi szeretet Nagykanizsán

A városban és térségében több mint 4300, gyerekeknek szánt szeretetdobozt gyűjtöttek össze az adventi időszakban, s a jótékonysági adományokból csaknem ötven dél-zalai településre és Kárpátaljára is jutott - számolt be az eredményekről a Nemzetgazdasági Minisztérium munkaerőpiacért és képzésért felelős államtitkára pénteken Nagykanizsán.

Leégett a háza? Nem biztos, hogy fizet a biztosító

Vályogházakra csak két magyar biztosító köt szerződést, de azt is külön díj fejében. Ha erről nem kapnak felvilágosítást, a falusi családoknak nem lesz biztosítékuk és könnyen nehéz helyzetbe juthatnak.

Norvégok mentik a trópusi erdőket

A trópusi esőerdők fakitermeléssel szembeni védelmére új, több millió dolláros alapot hoz létre Norvégia - jelentette be a norvég kormány. 

Megújult a Ronald Ház

A támogatók nagylelkűségének köszönhetően válhatott még otthonosabbá a budapesti Ronald Ház. A nagyszabású felújítás a vállalati támogatók, az idei Tour de Balaton kerékpártúrán résztvevő alapítványi követek, és a McDonald’s éttermekben található perselyek révén az étteremhálózat vendégei által felajánlott adományok segítségével valósulhatott meg. A budapesti Ronald Ház 17 éves fennállása alatt csaknem 6000 beteg gyermeknek és családjuknak tudott térítésmentesen otthont biztosítani a nehéz időkben.

FORRÁS: RONALD MCDONALD GYERMEKSEGÉLY ALAPÍTVÁNY

Gyereknapon is lesz Mikulásgyár

A Mikulásgyár idén a melegebb időszakokban is működteti adománygyűjtő üzemét. A gyereknaphoz kapcsolódva most hétvégén (május 28-án és 29-én 10 és 18 óra között) a Millenáris Parkban nyitnak ki, ide várják az adományokat.

  • Belföld
  • Gazdaság
  • Külföld
  • Vélemény
  • Kultúra
  • Népszava-videó
  • Fotógaléria
  • Szép Szó
  • Visszhang
  • Nyitott mondat
  • Reflektor
  • Bűnügy-baleset
  • Sport
  • Mozaik
  • Napi Visszhang