Matolcsy György youtubernek áll, új polgárosodást és életcélokat ajánl

Minél gyorsabban el kell kezdeni megtakarítani és befektetni - fejtegette a volt MNB-elnök, aki szerint a magyar felnőtt társadalom 66 százaléka rendszeresen képes megtakarítani. Akar beszélni piramisokról is.

Matolcsy György 2019-ben

XIV. Leó pápa szentté avatott hét embert, köztük egy megtért sátánistát is

A szentté avatottak között van az örmény népirtás alatt törökök által kivégzett érsek, valamint a második világháború idején japán megszállók által megölt pápua új-guineai hitoktató is.

Krasznahorkai László: Az egész életem a helyesbítésekről szól

Boldog, nyugodt és ideges egyszerre, ez az első nap, hogy Nobel-díjasként tudhatja magát – mondta első megszólalásában a magyar író.

24 oldalas zsebkönyvben magyarázza az Orbán-kormány 16 évének eredményeit a CÖF-CÖKA

Kilenc oldalon sikerült bemutatni a 16 évet, a füzet jelentős részét ugyanis Csizmadia László előszava és a képek teszik ki.

Az Index azt állítja, véleményt közölt, és nem is a Tisza Pártról szólt, amikor azt állította, hogy a Tisza Párt brutális adóemelésre készülhet

Eközben a teljes kormányzati propagandagépezet a fideszessé változtatott lap szerzőmegjelölés nélküli cikkére hivatkozva vádolja adóemeléssel a Magyar Péter vezette ellenzéki formációt.

A MÁV és a BRFK szerint is teljesen rendben van, hogy az Orbán-kormány propagandáját a Keleti pályaudvaron kivetítették a falra

Jogilag azért van, ami aggályosnak tűnik az Alapjogokért Központ akciójában.

Megnézte a Republikon Intézet, az M1 esti híradója összesen 0, azaz zéró alkalommal mondott rosszat a Fidesz politikusairól

Közszolgálatiság évi 165 milliárd forintért.

Lakner Zoltán a munkácsi légicsapásról: Az Orbán-kormány minden eddiginél látványosabban bebizonyította, semeddig sem tart a szuverenitása Putyinnal szemben

A Political Capital is írt a témában, az intézet szerint Sulyok Tamás átszerkesztett posztja azt mutatta meg, hogy egyrészt az államfőnek nincs szuverenitása Orbán Viktorral szemben, az Orbán-kormánynak pedig nincs szuverenitása Oroszországgal szemben.

Átrajzolnák a republikánusok a texasi választókörzeteket, kitört a felháborodás

Texasban és több konzervatív államban a választókörzetek átrajzolásán dolgoznak, hogy a Republikánus Párt több mandátumhoz jusson jövőre a félidős kongresszusi választásokon. Válaszul a demokraták is beszállnak a térképháborúba.

A texasi
törvényhozásban
már
a mai napon
szavazhatnak
az átrajzolt
választási
térkép elfogadásáról

Hoppál Péter közösségi oldalán jelentkezett be a „felszabadított Karabahból”, majd kiakadt a kommentelőkre

A fideszes politikusnak a keresztény örmények Azerbajdzsán általi szisztematikus elüldözését sikerült „felszabadításnak” titulálnia.

Jeszenszky Zsolt a Jeszenszky Géza elleni merényletről: Apám a sátánt szolgálja

Az Antall-kormány volt külügyminiszterét és feleségét ért életveszélyes támadásról eddig a közélet legtöbb szereplőjének sikerült a jó ízlés határain belül megnyilvánulnia. Saját fiuknak nem.

Korábbi felvétel

Puskás-Dallos Bogi megkönnyezte Caramel „oxfordi faszfejekről” szóló beszédét

Az énekes Szegeden küldött kemény üzenetet azoknak a politikai vezetőknek, akik a magyarok közötti gyűlöletre uszítanak.

Korábbi felvétel

22 ország 85 főszerkesztője és kiadóvezetője tiltakozik az Orbán-kormány üldözési törvénye ellen

A célkeresztbe vett kormánykritikus magyar sajtóval mások mellett olyan, nagynevű külföldi szerkesztőségek vezetői fejezték ki szolidaritásukat, mint a The Guardian, az ORF, vagy a Rzeczpospolita. Több határon túli magyar lap is csatlakozott a felhíváshoz.

Az exit poll szerint a kormánypárti Rafał Trzaskowski nyerte a lengyel elnökválasztás első fordulóját, de egyáltalán nem biztos, hogy a másodikat is ő fogja

Mindent az dönthet el, két hét múlva kire adják a voksukat a most kieső jelöltek szavazói.

Elismerte Hankó Balázs tárcája, hogy megszüntetik a napközis Erzsébet-táborokat

A Kulturális és Innovációs Minisztérium közlése szerint az ottalvós táborokra helyezik a hangsúlyt a továbbiakban.

Fonyódligeti ottalvós Erzsébet-tábor. Ez a típus marad

Megdöbbentően brutális és mégis teljesen megszokott a nagyipari ketreces tyúktartás

Az állatvédők és a Tojásszövetség egyvalamiben egyetértettek: ha lesz változás, az végső soron rajtunk, fogyasztókon múlik.

Elindították a rendőrségi nyomozást a Matolcsy-féle MNB-alapítványok ügyében

Az alapítvány előzőleg beláthatatlan nemzetgazdasági következményekre hivatkozva kérlelte az Állami Számvevőszéket, hogy ne hozza nyilvánosságra a jelentését.

Sulyok Tamás kommunikációs igazgatója egy poloskás képpel illusztrált posztban nevezte selejtnek a Telexet

Orbán Viktor elvetett magvai kezdenek kicsirázni.

Feljelentést tett Orbán Viktor poloskázó beszéde miatt Márki-Zay Péter pártja

Közösség elleni uszítás gyanúja miatt tett feljelentést Szalma Botond, a Mindenki Magyarországa Néppárt alelnöke a kormányfő ellen.

Berobbant a kínai mesterséges intelligencia, a DeepSeek megkérdőjelezi az Egyesült Államok fölényét is

A DeepSeek megrázta az amerikai tőzsdét, a dalai láma, a Tienanmen téri vérengzés és Tajvan azonban kényes kérdésnek számít, Hszi Csin-ping és Micimackó viszonyáról nem is beszélve.

A nemzetközi joggal szemben

Josep Borrell: Egy éve hiába könyörgünk, fel kell függeszteni a politikai párbeszédet Izraellel

Az Európai Unió kül- és biztonságpolitikai főképviselője szerint a Gázai övezetben zajló háború miatt változtatni kell az EU Izraelhez való hozzáállásán, mivel a zsidó államnál teljesen süket fülekre találnak az alapvető humanitárius jog tiszteletben tartásáról szóló  elvárások.

Orbán Viktor: Magyarország mindig is a bírósági aktivizmus elleni lázadást képviselte, lázadt az érvényben lévő jogszabályok ellen

Tanácskozás volt, formális döntések nem születtek - szögezte le a miniszterelnök az EPC-csúcsot értékelő tájékoztatóján. 

A tervezettnél is 18 milliárd forinttal többet szórt el propagandára 2023-ban az Orbán-kormány

Ha a több pénz azt jelenti, hogy gyorsabban süllyed a színvonal, akkor már látszik a siker. 

Az MTVA azt állítja, egy év alatt 6764-szer hívott meg ellenzéki politikust a közmédia műsoraiba

Ez naponta átlag 18 meghívót jelent. Kezdhetünk aggódni, hogy a Fidesz ekkora ellenzéki reprezentációs lehetőség mellett egyáltalán szóhoz jutna-e a némi eufemizmussal közszolgálatinak nevezett médiában.

Magyar Péter üzent Orbán Balázsnak, szerinte bűncselekmény, hogy kiszivárogtatták a Diákhitel Központról szóló jelentést

Sajtótájékoztatót tartott a Tisza Párt elnöke, reagált a Kormányinfón elhangzottakra is és a Diákhitel Központ ügyeire is.

Orbán Balázs közölte, hogy Magyarország nem védekezne egy orosz támadás ellen, mert fontosak a magyar életek

Meg is kérdeztük Orbán Viktort, Havasi Bertalant, a Szalay-Bobrovniczky Kristóf vezette honvédelmi tárcát és a Lánczi Tamás vezette Szuverenitásvédelmi Hivatalt, hogy ez hogy egyeztethető össze a kormány által szavak szintjén fontosnak tartott magyar szuverenitással.

Orbán Balázs a miniszterelnök mögött a kötcsei piknik előtt szeptember 7-én

Egyház és cölibátus

Ferenc pápa a legismertebb és a legnépszerűbb közéleti személyiség a magyarok körében

A Fidesz kitüntette, Ferenc pápa budapesti szentmiséjének a szervezésében is részt vehetett a pedofília miatt nemrég felfüggesztett kecskeméti plébános

Hatházi Róbert több szálon kötődik a Fideszhez, áldozatai között lehetett olyan fiatal is, akit kilencévesen hálózott be. Nyílt titok volt, hogy érsek akar lenni, ráadásul az anyagi elismerés sem kerülte el: a plébániájára bejegyzett egyesület 2023-ban 75 millió forintot nyert el Kulturális és Innovációs Minisztériumtól szexuáledukációs (!) felvilágosító képzésre.

Soltész Miklós államtitkár (balra) és Hatházi Róbert

Az elmúlt 35 év legnagyobb ingatlanpanamája sejlik fel: 580 milliárd forintot fizet az Orbán-kormány három ingatlanprojektért

Nincs az a gazdasági krízishelyzet, amelyben ne landolna felfoghatatlan mennyiségű közpénz a NER elitjénél.

  • Belföld
  • Gazdaság
  • Külföld
  • Vélemény
  • Kultúra
  • Népszava-videó
  • Fotógaléria
  • Szép Szó
  • Visszhang
  • Nyitott mondat
  • Reflektor
  • Bűnügy-baleset
  • Sport
  • Mozaik
  • Napi Visszhang