Tippmester;

- A forradalom bölcsei

Kisgyerekkorom kedvenc játéka volt egy kirakós táblakép, kivehető lapocskákkal, a hátoldalon az egyszeregy szorzói, a táblakép megfelelő üres helyén pedig az eredmény és a számra rímelő rigmus. Már iskola előtt megtanulta az ember az egyszeregyet, nem beszélve az olvasásról. Játék közben kialakult a táblakép.

Velem még ma is megesik, hogy miközben szorzok, automatikusa mondom magamban a hozzátartozó rigmust. "Hatszor nyolc, az negyvennyolc - buta ember feje kóc." Ezek után az ember mindenáron igyekezett persze elkerülni, hogy kócból legyen a feje. "Hétszer nyolc, az ötvenhat - aki nem lép, ott marad." Ez volt az első természeti törvény, melyet megismertem, ehhez képest Newton-törvény később már kismiska volt nekem. "Négyszer öt, az húsz - szívem Piroskához húz." Egyetlen Piroskát se ismertem öt-hat éves koromban, mégis ez a Piroska volt életem első szerelme.

Ámde volt ezek között egy talányos versike, ezt szerettem a legjobban. Talán mert talányos volt. "Hétszer hét, az negyvenkilenc - haza bölcse Deák Ferenc." Mi volt ebben a talány? Először is fogalmam se volt, ki lehet az a Deák Ferenc. És meg se kérdeztem senkitől, mert így teljesen szabadon képzelhettem el az illetőt. További talány volt, hogy nem tudtam, mint jelent az, hogy "bölcse". Sok év múltán jöttem rá, hogy hiányzik egy "a" betű: a haza bölcse, így volna helyes, de akkor zökken a ritmus. Én tehát a "bölcse" szót igének véltem. Templomban már hallottam régies igealakokat - mondá, szerzé, elmené-, én tehát ide soroltam azt is hogy "bölcse". Mit csinált Deák Ferenc? Szép lassan hazabölcse. Nem tudtam pontosan, mit jelent. De rábíztam magam az ismeretlen ige zenéjére és hangulatára. Valahogy így: Deák Ferenc hazaballagott. Illetve: hazaballaga! Vagyis: hazabölcse.

Eddig tehát eljutottam. Csak hát ki az a Deák Ferenc? Miféle ember lehet vagy lehetett? Nem is gondolná az ember, hogy egyetlen klapanciasor mennyi mindent szuggerálhat. Először is, ugyebár, nyilván bácsi az illető, amolyan "örök bácsi", nagy fehér bajusszal, mert csak az ilyenek ballagnak. (Meg az óvodások, legalábbis Magyarországon.) Abból, hogy ballag, az következik, hogy kicsit testes, tehát nehézkes mozgású. Ráadásul nem is ballagott, hanem ballaga! Az ómódi igealak nyilván kiscsit ómódi bácsit takar: azaz valószínűleg egyszerű, de magyaros ruhában jár, feketében vagy szürkében. De az se mindegy, hogy hová ballaga ez a Deák Ferenc. Illetve hová bölcs. Erre vonatkozóan nagyon fontos információ, hogy "haza" bölcse, vagyis hazaballaga. Tehát nagyon megbízható, szolid bácsiról van szó, aki nem csavarog mindenfelé, akire komolyan lehet számítani, hogy hazajön, illetve hazaballag, mindig csak haza! Az ilyen ember nem hagyja el a családját, az ilyenre egy kisgyerek is felnézhet, teljes bizalommal. Sőt, az ilyen emberre több ember, akár egy egész ország is rábízhatja magát, hiszen aki nem rohan, csak ballag, az megfontolt, ráér okosnak lenni, s minthogy mindig csakis hazafelé ballag, mindig meg is találni, ha szükség van rá. Egy szó, mint száz: ez a kis klapancia, megfejtve az én gyerekes kombinációmmal, pontosan olyan emberalakot teremtett, amilyen Deák Ferenc valóban volt! Később, amikor tanulni kellett róla, nekem már semmi újat nem mondhattak Deák Ferencről.

Legfeljebb később. Amikor a lenini permanens forradalom manipulátorai - akiknek mindig kell valamilyen barikád, mert még kiderül, hogy békés körülmények között nem használhatók semmire -, évtizedekre kiebrudalták Deák Ferencet a magyar történelem nagy alakjait megillető panteonból. (Akárcsak Görgey Artúrt.) Történelmünk zsúfolásig tele van makulátlan hősökkel és ördögpofájú árulókkal, vakmerő álmodozókkal és számító csibészekkel. És e két véglet között nem sok hely maradt a valóság felismerés szürke eminenciásainak, a paripa nélküli hősöknek, a reálpolitika bölcseinek. Akikre forradalomban még inkább szükség volna, mint békeidőben. Sosem véletlen jelenség, ha egy korszak - mint a kommün évtizedei - e honunkban egyébként is ritka erények hordozóit, a megalkuvók és árulók meszesgödrébe söpri.

Mindig vártam - elég sokáig kellett várnom -, Deák Ferenc nimbuszának feltámadását. (Akárcsak Görgey Artúrét.) Lassan mindkettő elfoglalja méltó helyét a nemzet tudatában. (Ez fontosabb, mint a hivatalos panteon.) Deákról, a csendes, szívós, hatalmas tisztességű, józan emberről az "örökkévaló bácsiról" - elmondható, (kitűnő történészt idézek, aki már a nyolcvanas évek elején is így írt róla): "A XIX. Századi magyar politikusok között keveset találunk, aki a kor európai eszmeáramlataival, történelmi, közgazdasági, jogi természettudományos és filozófiai ismereteivel felvértezettebb lett volna, mint Deák Ferenc". (Na, ja, ezt a típust valóan nem egykönnyen emészti meg honi közgondolkodásunk. Minden bizonnyal ezért nem is ambicionálják a deáki műveltségállapotot politikusaink, nehogy népi konszenzust robbantsanak.) De folytassuk Deáknál, aki "sohasem törekedett több vívmány szentesítésére, mint amennyit az adott pillanatban a társadalom megrázkódtatás nélkül be tudott fogadni." Végül pedig: "A történelem, bármennyire fényességes pontjai is a forradalmak, nem csak felkelésekből, revulúciókból áll. Vannak hétköznapjai is, amelyek más típusú embereket, más típusú vezetőket kívánnak, mint a messze századokra világító össznemzeti megmozdulások, forradalmak. És egyáltalán nem biztos, hogy ezekben a szürke, langyosulásra hajlamos időkben könnyebb becsületes, következetes emberként küzdeni egy célért, az ország fölemelkedéséért, mint fegyverrel a kézben, forradalmak idején." (Idézet Takács Péter történésztől.)

Deák Ferenc és legnagyobb műve, az annyiszor kiátkozott kiegyezés, nem a szabadságharc elárulása, hanem a csatamezők szabadságharcának, az elbukott hősiesség korának folytatása más eszközökkel, politikai, társadalmi és gazdasági kanalizálása a történelmi lehetőségek, a reális adottságok világában. A századvég és a századforduló mindmáig egyedülálló fellendülése, magyar csodája, a modern Magyarország megszületése - a '48-as forradalom és szabadságharc eredménye is. És egyúttal betetőzése, csak éppen nem szent és romantikus csataképek, hanem a gyarapodó polgári társadalom olykor kiábrándítóan józan díszletei között. E civil józanság paripátlan hőse Deák Ferenc.

"Hétszer hét, az negyvenkilenc - haza bölcse Deák Ferenc". Remélem, most már végleg hazaballaga - azaz hazabölcse! - megérdemelt történelmi helyére, a lassan józanuló haza nemzeti panteonjába. Nem kivont karddal, lóháton, nem szószéken gesztikulálva, csak ül csöndesen karosszékében, és gondolkodik. Hozzá kell szoknunk az ilyen nemzeti hősökhöz is.

Évezrednél is hosszabb idő félezer oldalon. Páratlan vállalkozással találkozhatunk a Bécsben alkotó Paul Lendvainak eddig is változatosan gazdag életművében. "Magyarok" címmel, "Győzelmek és kudarcok" alcímmel megírta hazánk és népünk hányatott históriáját. A Kossuth Kiadó negyedik, bővített formájában tálalta olvasóinak.