Ha az egykori NER-kegyencek vagyonosodásának legfelháborítóbb „közpénzszivattyúját” kellene megnevezni, akkor alighanem a Mészáros Lőrinc és Szíjj László érdekeltségébe tartozó Magyar Koncessziós Infrastruktúra Fejlesztő (MKIF) Zrt.-vel kötött, 35 évre szóló autópálya-koncessziós szerződés lenne a nyertes. Mégis, kemény fába vágta a fejszéjét a Tisza-kormány, amelynek feltett szándéka ennek az „adománynak” a visszavétele és felszámolása.
A gazdasági, a jogi és infrastrukturális kihívások miatt ez komoly akadályokba ütközik ugyanis. Anélkül, hogy érvekkel akarnánk szolgálni az MKIF Zrt. tulajdonosai számára, szögezzük le: a kártalanítási összegek gigantikusak lehetnek. Hiszen a helyzetbe hozott oligarchák törvényes úton (reájuk igazított jogi környezetben), érvényes, hosszú távú koncessziós szerződést kötöttek, ezért az egyoldalú állami felmondás esetén az elmaradt haszon megtérítésére tarthatnának majd igényt. Becslések szerint a teljes futamidő alatt, vagyis
2057-ig akár a 23 ezer milliárd forintot is elérhette volna a koncesszió bevétele, így az MKIF tulajdonosai profit gyanánt mintegy 3 ezer milliárd forinttal gazdagodhattak volna.
A szerződés önmagában is sajátos. Normális körülmények között a vállalkozó kockázatot vállal, ha koncessziós megállapodást köt. A NER azonban beleremegett még a gondolatba is, hogy a piaci körülmények figyelembevételével tevékenykedjen. Az orbáni állam éppen ezért a koncessziós szerződésben azt vállalta, hogy mindenképpen kifizet egy fix üzemeltetési és rendelkezésre állási díjat. Ha pedig jön egy gazdasági válság, vagy háborús cselekmények hatnak a közúti forgalomra, akkor pluszpénzzel kompenzálták volna a céget.
De az elmaradhatatlan korrupciós szálra még ezenfelül itt is rábukkanhattunk. A NER állama ugyanis sokkal drágábban rendelte meg a szolgáltatásokat – útépítést, kátyúzást, takarítást –, mint amennyibe az a valóságban került vagy amennyiért egy nyílt, valódi piaci versenyben egy külsős cég elvégezte volna a munkát.
A reális költség és a túlárazott állami kifizetés közötti hatalmas különbség pedig tiszta profitként landolt a magánvállalkozásnál.
Így működött a közpénzszivattyú. A garantált profit – nulla kockázat elve szerint történt mindez, a cechet pedig az adófizetők állták. Az elv nem volt más, mint egy olyan rendszer működtetése, amely a törvényesség látszatát fenntartva gazdagít egy szűk elitet, a társadalom egésze rovására.
A koncessziós szerződést 35 évre kötötték. A „szivattyút” pedig úgy tervezték meg, hogy az több kormányzati cikluson keresztül, akár évtizedekig is automatikusan működjön, és a jövőbeli kormányoknak se legyen lehetőségük a pénzcsapok elzárására. A megállapodás rögzíti, hogy a nagybefektetőkkel kötött szerződésekkel kapcsolatos vitákat külföldi választott bíróságok előtt kell rendezni, ahol a bármilyen módon keletkezett magántulajdon védelme abszolút prioritást élvez.
Éppen ezért a nemzetközi bíróságok előtt az államnak erős, meggyőző érvekre lenne szüksége. És érdemes észben tartani: ha egy ilyen per elhúzódik, és azalatt az autópályák állapota romlik, vagy a jogi háború idejére a folyamatban lévő autópálya-fejlesztések leállnak, az komoly ellátási és közlekedési káoszt okozhat az országban.
A Magyar-kormány ezért feltehetően más utat választ, és erről már határozat is született.
Feltehetően nem a klasszikus felmondást választják majd, hanem egy összetett, jogi megsemmisítési stratégiát alkalmaznak.
Ahelyett, hogy felbontanák a koncessziós szerződést, a kormány azt próbálja majd bizonyítani, hogy a megállapodás kezdettől fogva érvénytelen (semmis). Arra hivatkozhatnak, hogy a szerződés és annak későbbi módosításai kirívóan egyoldalúak, a szolgáltatás és a kapott ellenszolgáltatás nincs arányban egymással, és hogy a pályázat és a kizárólagos jogok átadása sértette a piaci versenyszabályokat, valamint a burkolt privatizáció tilalmát.
Magyar Péter kormányfő már be is jelentette, hogy rendőrségi és ügyészségi nyomozások indulnak hűtlen kezelés és korrupció gyanúja miatt. Ha a bíróság jogerősen kimondja, hogy a szerződés bűncselekmény útján jött létre, az állam kártérítés fizetése nélkül szabadulhat meg tőle. Addig is gondoskodnak az összesen 1200 kilométer hosszú útszakasz fenntartásáról.
Ez a módja annak, hogy a „közpénzszivattyú” leálljon – feltehetően örökre.