A montreali Bibliothèque et Archives nationales du Québec munkatársainak az év eleje óta szokatlanul sok munkával kell megküzdeniük. A gyűjteményben őrzött plébániai anyakönyvek, polgári nyilvántartások és családi iratok iránt tömegesen érdeklődnek az Egyesült Államokból. Az adatok szerint az év első felében több mint tizenkétezer, származási lánc igazolásához kapcsolódó megkeresés érkezett, miközben egy évvel korábban ugyanebben az időszakban csak néhány száz. A levéltár ezért új munkatársakat vett fel, hogy kezelni tudja a kérelmeket.
A családfakutatás sokaknál már nem hobbi: a kanadai állampolgárság megszerzésének első adminisztratív lépése lett.
A roham hátterében a kanadai állampolgársági törvény 2025. december 15-én hatályba lépett módosítása áll. A C–3-as törvény több esetben megszüntette azt a korábbi korlátozást, amely a külföldön született kanadai állampolgárok leszármazottainál lényegében az első generáció után elvágta az automatikus állampolgársági láncot. Az ontariói felső bíróság 2023-ban alkotmányellenesnek minősítette a régi szabály egy részét, a szövetségi kormány pedig végül nem fellebbezett, hanem új rendszert dolgozott ki.
Az új szabályozás nem jelent korlátlan, automatikus állampolgárságot minden távoli leszármazottnak. A 2025. december 15. előtt születetteknél több korábban kizárt csoport státusa rendeződhetett, a később születő, második vagy további külföldi generációknál viszont a kanadai szülőnek legalább 1095 nap, vagyis három év tényleges kanadai jelenlétet kell igazolnia. A hatóság minden esetben kéri a szülő-gyermek kapcsolat dokumentálását az érintett generációk között.
Ez magyarázza, miért nőtt meg hirtelen az anyakönyvek és régi egyházi nyilvántartások értéke. Sok amerikai család felmenői a 19. század második felében vagy a 20. század elején érkeztek Québecből Új-Angliába, ahol a francia-kanadai nevek gyakran elangolosodtak. Egy Boulanger-ből Baker, egy Lefebvre-ből akár Lefever lett, ezért a rokonsági lánc rekonstruálása nemritkán több levéltár, plébánia és polgári hivatal anyagának összevetését igényli.
A kanadai bevándorlási hatóság júniusi belső összesítése szerint a C–3 hatálybalépését követő első hetekben az új szabály alapján elismert állampolgárok több mint fele az Egyesült Államokban született. A teljes országos kérelmi forgalomban ugyanakkor az amerikaiak korábban is nagy arányt képviseltek, ezért Ottawa óvatosan kezeli azt az állítást, hogy kizárólag a washingtoni belpolitika okozta volna az érdeklődés növekedését.
Az országos adatok egyben árnyalják a levéltári roham képét. A kanadai bevándorlási minisztérium szerint 2025. december 15. és 2026. március 31. között 4075 olyan állampolgársági igazolási kérelmet hagytak jóvá, amelyet már a C–3 szabályai alapján bíráltak el. Ottawa ekkor még nem látott országos szinten drámai összforgalmi ugrást, vagyis a Québecben tapasztalt levéltári terhelés gyorsabban nőhetett, mint a ténylegesen lezárt állampolgársági ügyek száma.
A kérelmezők motivációi ettől még látványosan túlmutatnak a családtörténeten.
A motivációikkal kapcsolatban megszólaltatott amerikaiak egy része a politikai polarizációt, a bevándorlási razziákat, az egészségügyi és reprodukciós jogok körüli vitákat, illetve az Egyesült Államok és Kanada közötti feszültebb viszonyt említi.
Számukra a kanadai útlevél nem feltétlenül az azonnali kivándorlást jelenti, hanem egy második lehetőséget arra az esetre, ha a hazai környezet számukra kedvezőtlenebb irányba változna.
A folyamat gyakorlati oldala azonban jóval prózaibb. Az online családfa-adatbázis önmagában nem elegendő, a rokonsági láncot hivatalos okiratokkal vagy ellenőrizhető archív forrásokkal kell alátámasztani. A Library and Archives Canada külön is jelzi, hogy a C–3 szerinti kérelmekhez több esetben digitálisan letölthető levéltári rekordok is használhatók, ha az eredetük és leírásuk egyértelmű. Ez valamelyest tehermentesítheti a gyűjteményeket, de a régi, hiányos vagy nehezen olvasható bejegyzéseknél továbbra is szakértői kutatásra van szükség.
A mostani érdeklődés történelmi iróniája, hogy másfél évszázada éppen ellenkező irányú mozgás volt megfigyelhető. 1840 és 1930 között mintegy egymillió francia-kanadai költözött az Egyesült Államokba, főként az iparosodó új-angliai városokba. Leszármazottaik száma ma több millióra tehető, vagyis elméletileg óriási kör vizsgálhatja meg, hogy az új szabályok alapján van-e igazolható jogosultsága.
A kanadai állampolgárság iránti amerikai érdeklődés ezért egyszerre jogi, társadalmi és történeti jelenség. A törvénymódosítás megnyitott korábban lezárt családi vonalakat, a politikai bizonytalanság pedig sokaknál felértékelte a kettős állampolgárságot. A határ két oldalán most ugyanazok a családok találkoznak újra, amelyeknek felmenői generációkkal korábban munkát és biztonságot keresve indultak dél felé.
Kanada Európa felé fordul, Emmanuel Macron támogatja az új uniós társult tagsági modellt isUrsula von der Leyen: Legyen Kanada az EU társult tagja