Ez év augusztusában az orosz Pussy Riot művészeti és aktivistacsoport egyik tagja, Rita Flores (Margarita Konovalova) külföldre menekülése után videóinterjúban tett vallomást arról, hogy 2023-ban beszervezte az állambiztonsági szolgálat (FSZB). Jelentéseket kellett tennie a Putyin- és háborúellenes kulturális körök, szerveződések tagjairól, szándékairól. Végül arra is rá akarták venni, hogy segédkezzen a külföldre távozott, Oroszország ellen harcoló művész és aktivista, Pjotr Verzilov likvidálásában, ami elől sikerült kitérnie.
Flores vallomása bejárta a világsajtót, augusztus 25-én lapunk is beszámolt róla a háttér alapos ismertetésével. Újabb adalékok, konkrétumok derültek ki Putyin autokráciájának elnyomó mechanizmusairól, amelyek a 2012-es keményvonalas, nemzeti kurzusváltás idején kezdtek kiépülni, s az egyik első jelzést éppen a Pussy Riot elleni hatósági fellépés adta róla. Az akkori női punkegyüttes tagjait, akik a moszkvai Megváltó Krisztus-székesegyház oltára előtt, maszkokban könyörögtek a Szűzanyának, hogy távolítsa el az orosz elnököt, letartóztatták, és kétéves börtönbüntetésre ítélték.
Azt kell mondanunk, még igen „engedékeny” időszak volt, a kegyelem előtt is nyitva állt az út. Ma már nem lehetne ennyivel megúszni egy hasonló fellépést, így aki teheti, elmenekül Oroszországból. Ezt tették idővel az egykori Pussy Riot-tagok is. De ott sem érezhetik teljes biztonságban magukat, akik továbbra is valamilyen politikai aktivitást fejtenek ki Putyin rendszere vagy az ukrajnai háború ellen.
Az FSZB ügynöke volt a Pussy Riot egyik tagja„Nem fog sikerülni, elvtársak” – jó tíz éve nem bír az orosz biztonsági szolgálat egy csapat művésszelRita Flores beszámolója rendkívül megrázó. (Persze kérdés, meg tud-e még döbbenteni minket bármivel az orosz rezsim az ukrajnai véres agresszió és a politikai megtorlások során.) Elmeséli beszervezését is. Az FSZB nem kozmetikázta a dolgot. Egyszerűen megfenyegették, hogy retorziók fogják érni a családját, anyja meggyilkolása sem kizárt, ha ellenkezik. Két tartója is volt, jól átgondolt szereposztásban. Egyikük rendre kemény hangot ütött meg, a másik, akivel a napi kapcsolatot tartotta, békésebbet. Mondhatni ápolta a lelkét, nevelgette, igyekezett térítgetni a hazafias putyini út igazságának felismerése felé. A nő állandó rettegésben élt, amennyire lehetett, próbált két irányba játszani. A videóból nem derül ki, milyen sikerrel, kiket és mennyire áztatott el.

A vallomás fogadtatása nem volt egyszólamú. A többség elfogadta a bocsánatkéréssel is felérő gyónást. Marija Aljohina, a Pussy Riot legendás tagja hangsúlyozta, hogy a fenyegetések olyan lelkiállapotba sodorják az embert, annyira kicsúszik a lába alól a talaj, hogy nem vádolható morálisan. Ám így is akadtak, akik elítélték Florest a gyengeségéért. A nő a videóinterjúban, illetve a róla szóló legtöbb részletes sajtóbeszámolóban áldozatként jelenik meg. Sőt hősi árnyalatot kap, mivel vergődése, szökése és leleplező nyilatkozata ellenállásként is tálalható és befogadható.
Ha kicsit távolabbról tekintünk a történetre, látható, hogy jellegzetes ügynökügyről van szó. A szokásos erkölcsi kérdéseivel. Bár nincs minden állítás ellenőrizhetően alátámasztva (hogyan is lehetne?!), annyi világos, hogy ez nem tréfadolog. Még kevésbé romantikus dráma. Főleg egy olyan országban, amely mind erősebb elnyomómechanizmusokkal, önkényes titkosszolgálati eszközökkel védi autokratikus rendszerét. Ha nyugtalankodik a polgári lelkiismeret, meg lehet kockáztatni balhékat, provokációkat, üzengetéseket, és amíg csak kemény hivatalos bírálat, háttérbe szorítás rá a válasz, nincs nagy baj. Még egy „külföldi ügynök” megbélyegzést is el lehet viselni a humanizmus szolgálatában.
De amikor a hatalom odaáll eléd, és rád vicsorítja teljes erejét, minden más dimenzióba kerül.
Az életedről (sokszor másokéról is) döntesz. Lemondasz jövőről, szabadságról, esetleg magáról a létezésről is, vagy alkut kötsz az elnyomás valóságával, életterével. És magán a kiszolgáltatott helyzeten az sem változtat, ha a hatalom híve vagy. Viselkedhetsz persze hősként, vállalhatod a mellőzést, a börtönt, a halált, csak hát a hősiesség morálisan nem számonkérhető.
Mint ismeretes, az Országgyűlés elfogadta az ügynökakták nyilvánosságra hozataláról szóló törvényt. A folyamat több szakaszban zajlik majd, és 2027. február 25-én zárul le. Csaknem négy évtizedes huzavona végére kerülhet pont. Az állam ígéri, körültekintő módon kezeli a kérdést, ahol szükséges, figyelembe vesz emberi jogokat. A cél nem a megbélyegzés, utólagos számonkérés, hanem a szocialista, szovjet korszak egyik elnyomó rendszere működésének feltárása. Amúgy is úgy tűnik, a társadalom egésze lehiggadva viszonyul a témához.

Mégsem zárható ki, hogy a III/III-as ügynökök (a beszervezett jelentők) között több név is felszisszenést kelt majd. Korábbi egyedi, célirányosnak is mondható leleplezések már jelezték, hogy ez a szerepvállalás sokféleképpen tálalható. Volt, akinek egész életművét akarták támadni vele, hosszas magyarázgatásra kényszerült. Volt, aki felett nagyvonalúan elsiklottak, volt, akit felmentettek, áldozati szerepbe helyeztek. Ez a fajta osztályozás nem elfogadható. Mint ahogy más sem, hogy ki mennyire volt kényszerítve, ki volt hithű, ki milyen jelentéseket írt.
Húzódhat az ügynökakták egy részének nyilvánosságra hozatala Beporolt aktákRita Flores jelenkori esete is jól bizonyítja, hogy ez döntően áldozati szerep. A kiszolgáltatottság miatt. Fenyegetettségben nem lehet morálisan megítélhető döntést hozni. Legyen szó akár egy diploma megszerzésének lehetőségéről, egy jobb állás elvesztéséről, kirekesztésről, hozzátartozók biztonságáról, teljes kisemmizésről. Csak ismételni tudom: a hősies helytállás maximális elismerést, tiszteletet érdemel, de nem lehet erkölcsi norma! Mindenfajta elnyomásért az elnyomókat, a hatalmi eliteket lehet csak felelősségre vonni. Az igazi feladat pedig ezeknek a rendszereknek a megszüntetése. Szerintem a társadalom érzi ezt. Jó lenne, ha nem próbálnák meg semmilyen oldalról sem indulatokra, jogtalan számonkérésekre tüzelgetni.
Érdemes lenne határozottan szembenézni azzal is, hogy egy autoriter társadalomban nem feltétlenül az állambiztonsági hálózatokba gabalyodók a legkártékonyabb szereplők.
Ők „csupán” jelentenek, tevékenységük szabályozott, dokumentált. Nem a jelentőktől, hanem a feljelentőktől kell óvakodni. A Jágóktól. Az intrikusoktól. Akik hatalmi előszobákban kilincselgetnek, egyéni érdekből karaktergyilkosságokat követnek el, féltékenységből azt terjesztik, valaki osztályellenség, ideológiailag megbízhatatlan. Szocializmusban, polgári demokráciában egyaránt megtalálják a mozgásterüket.
Egy kuratóriumi elnök könnyen csinálhat kisebb feketelistát, támogatásmegvonással megfenyegetheti egy intézmény vezetőjét, ha az nem a számára megfelelő személyt nevezi ki valahova. Suskusolni, rágalmazni mindig lehet szabadon. És ezeket az embereket nem lehet kiszűrni. Már csak azért sem, mert bármelyikünk intrikussá válhat valamilyen helyzetben. Természetesen a tisztesség, az igazság nevében. Úgy, hogy észre sem vesszük.

