Máskülönben nem írták volna le nagy emlékezetkiesésükben Magyar Péter vatikáni látogatása kapcsán (pecsét, libabőrös történelmiegyház-érzület, kereslet nélküli küldetéstudat), hogy a kormányfő politikája szembemegy a szentatya és az egyház emberi méltóságról és a közjó valós szolgálatáról szóló tanításaival. Nem tudunk nem emlékezni Ferenc pápa, a „demens, argentin, libsi vénember” szavaira (via 5-ös számú lovagkeresztes), aki Orbán menekültekkel szembeni szenvtelen politikáját bírálta alig leplezetten, mondván, Európában a befogadás és a testvériség kultúráját szükséges ápolni a bezárkózás és az önzés kísértésével szemben. Vagy: a korrupt ember elfelejti a közjót, és saját magát, saját klikkjét helyezi a középpontba. Juhéj. És hogy XIV. Leót se mellőzük, a Vatikán feje szerint a politika közösség iránti felelősséget jelent, és a szolidaritásra, az igazságosságra és a békére épülő kapcsolatok kialakítására kell törekednie. De az előképe, XIII. Leó sem volt megengedőbb, aki szerint „a kormányzati hatalmat egyének vagy egy szűk osztály előnyére fordítani nem szabad, mert ha a magánérdekek kiszolgálójává válik, elveszíti erkölcsi alapját”. Ez volt a 19. század végén. Dereng valami, tisztelt hölgyeim és uraim?
Az ún. nemzeti oldal és az emberi méltóság tisztelete. Egy lapon említve. No pláne a közjó valós szolgálata. Évek óta ülünk a nyomasztó kérdés fölött görnyedve, hogy vajon Orbán napi másfél millió forintos davosi kvártélyozása szolgálta-e hatékonyabban a valós közjónkat vagy mégis inkább Marcin Romanowski körözött lengyel igazságügyminiszter-helyettes 3,5 milliós alapjogokért központos alkalmazása? Nem könnyű dilemma. Mert ugye ott vannak a részletek, miszerint egyes kormányfők 60 ezerért is tudtak bookingozni maguknak szállást Svájcban. És hát, ahogy a baj, úgy Orbán sem járt egyedül, ezért a Kaminski-slepp jólléte is hatványozza jócskán a valós közjómatekot. Másik oldalról:
ha a KDNP-szakértői páholyba igazolt Császár Attila és Csete Beáta mikrofonjai elől egyszerre kellene menekülnünk az életünkért, akkor sem tudnánk hosszú érvrendszert felsorakoztatni amellett, hogy Romanowski adóforintokból juttatott kövér fizetése miként lendíthette előre a közjót.
A valósat. Bár idelent mi más egyebet nem érzékeltünk az elmúlt tizenhat évben sem, csak azt. A kereszténydemokrata politizálás magasságos minőségébe pedig volt szerencsénk nem belelátni, pláne védőszemüveg nélkül.
A körözött lengyel patrióta foglalkoztatása ügyében egyébként hűtlen kezelés gyanúja miatt akadt dolga a Nemzeti Nyomozó Irodának, házkutatást is tartottak az ún. Alapjogokért Központ összes termeiben. A világ pénzét, de leginkább a miénket elégető kísérleti woke-busterek és alkalmi mocsárlecsapolók szerint egy valódi jogállami eljárásban csak az derülhet ki, hogy minden rendben van náluk. Egyszer talán felteszi nekik valaki (mondjuk egy nyomozó ügyész vagy inkább több) az egyforintos kérdést, hogy szerintük milyen valós közjó fűződött a CPAC pártpolitikai rendezvényeinek magyar állami finanszírozásához?
Annak tükrében különösen tűkön ülve várjuk a választ, hogy mindeközben az egész penetra társaság harsányan dollárbaloldalozott a kormányfüggetlen sajtó pályázati támogatásai miatt, Lánczi Tamással bezárólag. Nevezett szuverenista, miközben a minap PR-céget alapított (400 milliós megtakarításából, öt budai ingatlannal és egy nagymarosi vadászházzal kitömve) azt találta mondani a Bayer Show-ban, hogy a vagyonvisszaszerzés kamu, és csak egy értelme van: minden magyar vállalkozást ellehetetleníteni, hogy a külföldiek jöhessenek szabadon (ezt maga Bayer idézte föl a egy sajtóklubnak nevezett tévés valamiben). El nem tudjuk képzelni, hogy mit szólnak ehhez a Jellineket és Sziveket letartóztató szervek, de nincs is nagyon jelentősége. Annak viszont van, hogy Matolcsyt is kihallgatták, Hankónak és Szathmárynak pedig kikérték a mentelmi jogát, éspedig azért, hogy helyet csinálhassanak a visszaszerzett 17 milliárdos NKA és 10 milliárdos Volán-panama valós közjavainak a valós államháztartásban, remélhetően. Ahogy várható volt, nagyjából tízpercenként értesülhetünk botrányos visszaélés tényéről vagy nyomozati cselekmény felpörgéséről. Erős a gyanúnk, hogy előbb-utóbb az agrárkamara is sorra kerül, mivel jó érzékkel még napidíjat is fizettek a strasbourgi tüntetőknek, no persze a szállás és az útiköltség mellett, öt alkalommal 30 millióért. És persze a Deák–Bohár költségeit is nekünk kellett állni, ahogy a gazdák Orbán-beszédre fuvarozását is mi fizettük a fideszes jelöltekre kiszórt 189 milliós támogatással együtt, a valós közjó örömére nyilván. Della, della, priccs.
De vissza a KDNP által vakmerően emlegetett (nem vak ez, csak vakmerő) emberi méltóság tiszteletéhez. Vélhetően picurka emlékfoszlányaik, mikroszkopikus realitásmorzsáik sincsenek már a Szőlő utcában molesztált gyerekekről, Iványi Gábor és egyházának aljas kivéreztetéséről, a melegek szabad létezéshez való jogának megkérdőjelezéséről, és úgy általában: bármely tetszőleges kritikus vélemény azonnali propagandaoroszlánok elé vetéséről. Karaktergyilkolászás-matiné. Ha már római kolosszális. De sok van, mi kolosszális égen és földön, és pláne a parlamenti patrióta pszichiátria padsoraiban. A KDNP jó dolgában pártja győzelmeként igyekezett beállítani a december 24-i munkaszüneti napot, miközben kormányon ennek gyakorlatilag a közelében sem jártak. Takács Péter pedig úgy ünnepelte a 3 százalékos Tisza-népszerűség-csökkenést és az azonos mértékű Fidesz-erősödést, mintha volna remény ebben a században, hogy egyazon tízes számkörbe kerüljenek. Az édesanya-nyelvünket szokatlanul ápoló Takács amúgy nagyot futott a héten. A Magyar Orvosi Kamara mozgolódását értékelte egészségügyi államtitkárként egy e-mailben, amit utóbb nagyon helyesen közzétett a tárca, érzékletesen mutatva a néhai állampártnak úgy a szakmai, mint az emberi minőségét. „Kommunista kiáltvány…. láttam. Konzultálok Samuval meg Bencével, sztem egy kicsit oda kéne nekik baszni.” Elsőre nem tűnik kormányprogramnak, pláne egészségügyinek, de unortodoxnak kétségtelenül unortodox.
Pócs János tevékenysége láttán hovatovább nem maradt több kérdésünk, mint hogy áldásos keresztolvasás eszközével megszavaztassuk a mélyen tisztelt patriótákat: szerintük mitől virágozhatna fel hamarabb a jobboldal a nemzetközi patrióta egyesülés olthatatlan (és mindig ugyanolyan távoli) örömére? Ha Pócs János még több Dörmögő Dömötört olvas? Ha még szebb Frédi és Bénit rajzol? Vagy ha egyszer megért egy kérdést?
Pócs ennyi ésszel akár regnáló amerikai elnök is lehetne, ami akkor vált bizonyossá, amikor kiírta az oldalára, hogy szeretne annyi ésszel, tudással és tapasztalattal rendelkezni, mint Mészáros Lőrinc. Az ember e mondat hallatán boldogabb időkben hoaxra gyanakodott, de nem. Igazi mondat, igazi vágy. Áradj, John!
És ha már az amerikai elnök is felsejlett a sorok között: Donald J. Trump elindította a Trump TV-t, miután kitiltott három neki nem tetsző médiumot (köztük a CNN-t és a Politicót) a Fehér Házból (utóbb átmenetileg hatályon kívül helyezte a verdiktet egy galád szövetségi bíró). Ellenben a Trump TV csupa derű, móka és kacagás. Bár felvet azért egy kérdést: mit érdemel az a nemzet, akinek az elnöke az íróasztalán egy flaska tejjel ünnepelteti magát az Ovális Irodában csillogó szemű választók karéja előtt, merthogy Obama egészségreformját elpusztítva visszaengedte a zsíros tejeket az iskolákba, és élőben tűri, hogy a megszólalók hosszan boldogítsák morálisan? Azt érdemli, hogy ebben a relációban minden, de főleg a valóság csupán átnevezés kérdése legyen (patrióta beakadás), így lett a tengerentúlon szegény mesterséges intelligenciából szuperintelligencia. És még olcsón megúszta.
Pócs ennyi ésszel akár regnáló amerikai elnök is lehetne, ami akkor vált bizonyossá, amikor kiírta az oldalára, hogy szeretne annyi ésszel, tudással és tapasztalattal rendelkezni, mint Mészáros Lőrinc.
