Magyarországon 2008-ban jelent meg a Harry Potter-könyvsorozat utolsó, hetedik része, azóta pedig amennyi bőrt le lehet húzni egyetlen történetről, azt a varázsvilágról mind lehúzták már. Ugyanakkor még a legvacakabb, a Harry Potter főszereplőinek arcképével díszített kulcstartó sem kapott soha annyi kritikát, mint a könyvekből készült filmes és színházi adaptációk.
Így már abban a pillanatban, hogy az HBO Max háza táján valakinek kipattant a fejéből, a világnak márpedig igenis szüksége van még egy Harry Potter-sorozatra is, garantálható volt, hogy az majd hasonló sorsra jut. A tervek szerint ez év karácsonyán debütáló alkotás már a kezdetektől bőven kapott hideget-meleget, most pedig, hogy megjelent egy hosszabb előzetes is, újra fellángolt a vita ennek létjogosultságáról.
A sorozat első évada a Harry Potter és a bölcsek köve történetét dolgozza fel, vagyis a regényfolyam első kötetét. A készülő alkotást árgus szemekkel figyelik a rajongók, a kritikusok és a kritikus rajongók, a véleményekből pedig már most egyértelműen kirajzolódik az a mérce, amelynek biztosan meg kell felelnie majd a sorozatnak, ha el akar jutni az utolsó évadig: ez márpedig a történeti hűség. Ezért foglalkozik az alkotással kapcsolatos kritikák zöme a három főszereplő, Dominic McLaughlin (Harry Potter), Arabella Stanton (Hermione Granger) és Alastair Stout (Ron Weasley), valamint a kedvenc mellékszereplők kinézetével, ezért háborodnak fel sokan a Perselus Piton professzort alakító Paapa Essiedu brit színész bőrszínén. (Ahogyan történt ez hasonlóképp a Harry Potter és az elátkozott gyermek című, a londoni West Endre készült darabban, a fekete színész által játszott Hermione Granger esetében.)
A reakciók pedig a történeti hűség kapcsán olyan hevesek a rajongók részéről, hogy lényegében teljesen mindegy, ha maga a könyvsorozat szerzője, J. K. Rowling is a forgatókönyvírók között szerepel. (Beszédes, hogy a mai napig sokan közülük nem is tartják a Harry Potter-univerzum részének a történetből készült színdarabot.) Az írónő a sorozat első évadának történetvezetésében is kulcsszerepet játszott, személye viszont már évek óta nem garancia arra, hogy az alkotás minden hibája ellenére kedvező fogadtatásban részesül. Rowling ugyanis jó pár éve időről időre kötelességének érzi, hogy közéleti vitákban is megnyilvánuljon (azon belül is előszeretettel beszél a transzneműséggel kapcsolatos nézeteiről), amelyekből állítása szerint minden szándéka ellenére rendre viharosan kerül ki.
Még egy olyan regény is maradinak tűnhet az új generáció szemében, mint a Harry Potter, ha nem találja meg a közös hangot a társadalmi trendekkelA kisebbségi jogokra meglehetősen érzékeny fiatal generáció – amelynek tetemes része Rowling olvasói célközönsége is – már többféle formában nyilvánosan tiltakozott az írónő ellen. Például a Harry Potter-könyvek égetésével. Nem mintha a történet népszerűségének különösebben ártottak volna ezek a megmozdulások, inkább az írónő renoméja szenvedett csorbát. Láthatóan olyannyira, hogy szükségét érezte hivatalos honlapján a Gyakran ismételt kérdések alatt külön pontban tárgyalni a nézeteivel kapcsolatos pletykákat, dezinformációkat. Köztük azt is, hogy elutasítja azokat a vádakat, amelyek szerint transzfób lenne. Mindenesetre az írónő személye körüli vita nem úgy tűnik, hogy csillapodna, elterjedt egy pletyka is, miszerint Nicholas Hoult színész kifejezetten Rowling miatt mondott le a sorozat második évadában kapott szerepéről. Ez viszont tévesnek bizonyult, ellenben John Lithgow és Bel Powley is nyilvánosan elhatárolódott az írónő nézeteitől.
Minden előzetes feszültség ellenére sokak szerint a sorozat formátuma pont alkalmas lehet arra, hogy olyan szálaknak is nagyobb teret engedjenek az alkotók, amelyekre nem volt lehetőség a végül 8 részt megélt filmek esetében.
Például több idő jut Harry Potter belső vívódásaira, fontos mellékkarakterek, például Neville Longbottom motivációinak a kibontására, vagy olyan, háttérbe szorított konfliktusokra, amelyeknek a könyvben kardinális szerepük volt az események alakulásában, de a filmekből szinte teljesen kimaradtak (például a főszereplő és az iskolát igazgató Albus Dumbledore közötti feszültségre).
Az erősen megosztott fogadtatásban viszont akadnak olyanok is, akik szerint az új előzetes alapján a hangulat jóval komorabb, mint amilyennek lennie kellene. Kétségkívül a Harry Potter-könyvek első része sokkal meseszerűbb, mint a befejező részek, ugyanakkor zsenialitását részben pontosan az adja, hogy a Harry Potter egy kíméletlen felnövéstörténet is. Így pedig valahol természetes, hogy ha a történet elején egy 11 éves gyermeki naivitásán keresztül ismerjük meg a világot, az még álomszerűen idillinek is tűnhet – még akkor is, ha például egy iskolában elszabadult gyilkos troll is helyet kap a történetben. De csak tűnhet, mert már a 11 éves is kénytelen szembenézni olyan korántsem idilli elemekkel, mint például a minden racionalitást nélkülöző könyörtelen harag, a nem kevés öröklött teher vagy egész egyszerűen a halál.
Titkok és botrányokDumbledore nem szavazott volna Trumpra