A „nomen est omen” latin kifejezés sok rokonértelmű magyar megfelelője közül talán „a név: jóslat” illik legjobban e cikk mondanivalójához. A név a létrehozás alatt álló Nemzeti Vagyonvisszaszerzési és Vagyonvédelmi Hivatal (NVVH), amivel kapcsolatban még sok csalódás fogja érni azokat, akiknek elvárásait a tájékozatlan türelmetlenség diktálja.
A törvényben deklarált név pontos. Nem szerepel benne utalás felelősségre vonásra, el- vagy leszámolásra, ami nem véletlen.
A vaskos jogszabályból ugyanis kitűnik, hogy az NVVH fő feladata az ellopott nemzeti vagyon visszaszerzése és a további lopások megelőzése, nem pedig az „Út a börtönbe” programnak nevezett politikai termékben megfogalmazottak végrehajtása.
Ez utóbbiak csak olyan járulékos feladatok, amelyek megoldása nehezebbnek és hosszadalmasabbnak ígérkezik, mint az előbbieké. Jelenleg a közvélemény jelentős részének tudatában a restitúció két összemosódó fogalmat, az ellopott vagyon visszaszerzését és a bűnösök megbüntetését jelenti. Ám joggal tarthatunk attól, hogy az utóbbiak nem azok lesznek, akik a legnagyobb hasznot zsebre tették.
Borítékolható, hogy azok, akiknek a lelki szemei előtt már az elmúlt tizenhat évben kifejlődött első vonalbeli NER-oligarchák, no pláne politikusok rács mögötti képe sejlik fel, többnyire csalatkozni fognak. Amikor például Molnár Áron (NoÁr) arról posztol, hogy már nincs türelme nézni, hogy Orbán Viktor az Adrián ringatózik, miközben ő a perem felé sodródik, ez teljesen jogos társadalmi megnyilvánulás, de nem az NVVH-val összefüggésben kellene felmerülnie. Úgyhogy a hivatallal kapcsolatban az ÁVH-t emlegetni durva és aljas csúsztatás.
A jog ugyanis nagyon határozottan kijelöli a bűn mezsgyéjét, ami sokszor nem ugyanott terül el, ahol a megalapozatlannak tűnő meggazdagodásé. A feltűnő értékaránytalanság vagy a jogalap nélküli gazdagodás olyan polgári jogi fogalmak, amelyek jogos reparálási igényt keletkeztetnek, és amelyekhez persze kapcsolódhat büntetőjogi tényállás, ám ez korántsem automatikus.
Nagyon leegyszerűsítő példán szemléltetve: ha egy cég tulajdonosa elteszi (pl. osztalékként kiveszi) azt a nyereséget, amelynek egy része jogellenes műveletek eredményeként képződött, ezzel önmagában még nem követ el bűncselekményt, de ettől függetlenül a jogellenesen keletkezett nyereség elvonható a cégtől és tőle is. Persze ha bizonyítható, hogy az illető tulajdonos részt vett a jogellenes műveletben, vagy tudott róla, és nem járt el a törvényes előírások szerint, akkor már bűncselekmény gyanúja is felmerül.
A „nagyhalak” mielőbbi kifogását remélők számára további hangulatrontó momentum, hogy még egyértelmű bűncselekmény esetében is sokkal nagyobb valószínűséggel kerülnek a felelősségre vonás hálójába azok a kisebb halak, akikre a bűncselekmény jóval egyszerűbben rábizonyítható, mint a végső haszonhúzókra.
Ebből a szempontból fontos körülmény, hogy a tulajdonos mennyire és miként vesz részt a cég tevékenységében, mennyire szól bele az üzletmenetbe. Ha a cégnyilvántartásban kutakodunk, érdekes dolgokra bukkanunk. Például Mészáros Lőrinc a közvetlen és közvetett tulajdonosi körébe tartozó több száz cég egyikében sem tölt be operatív funkciót, és választott, nem operatív funkciót is csak háromban (egyben igazgatósági, kettőben felügyelőbizottsági tag). Ezzel szemben Garancsi István cégbirodalmából négyben is első számú operatív vezető (vezérigazgató).
A nemzeti vagyon ellopására „szakosodott” kompánia fantáziája szinte korlátlan, és a módszerek számbavétele könyveket töltene meg. Ezért csak egy egyszerű példán vizsgálva: a lopás egyik legjellemzőbb és legkönnyebben leírható esete a túlárazott ügylet, amely összebeszélés (árkartell), művi úton előállított monopolhelyzet, vagy akár a pályázat visszaélésszerű elbírálása útján jön létre.
A kartell résztvevői azok, akik megállapodnak egy cég jövőbeni nyertességének elősegítése érdekében (többnyire előre egyeztetett árakon benyújtott „kamu” ajánlatok útján). A visszaélésszerű monopolhelyzet létrejöhet a „méretre szabott” pályázattal, amit szándékosan úgy írtak ki, hogy csak a kiválasztott feleljen meg a feltételeknek, de akár zsarolás, fenyegetés vagy piacmegosztó megállapodás módján is. És végül a jó öreg „klasszikus” módszer: a „visszaosztással” megvalósított vesztegetés.
Ezek a magatartások bizonyos esetekben bűncselekményt valósíthatnak meg (a vesztegetés minden esetben). Ilyen esetekben hamarabb kerülhet sor a nemzeti vagyont ért kár megállapítására, mint arra, hogy a személyes büntetőjogi felelősséget megállapítsák, azaz a közreműködők megkapják a Btk. szerinti elkövetői minősítések (tettes, társtettes, felbujtó, bűnsegéd) egyikét.
Ezekben az esetekben amúgy is a megrendelői oldalon merül fel inkább a bűncselekmény gyanúja: a méretre szabott pályázat vagy a csaló értékelés ott készül, a hűtlen kezelés ott valósul meg. És így van ez más, „szofisztikáltabb” esetekben is: az egyedi állami tőkejuttatásoknál, fedezet nélküli hiteleknél legfeljebb az vonható felelősségre, aki adta; aki kapta, attól legfeljebb visszavehető. A Mátrai Erőmű esetében sem az üzleten nyerő Mészáros Lőrinc gyanúsítható, hanem legfeljebb azok, akik az állami cég elővásárlási jogával nem élve lehetővé tették az „üzletet”.
Az NVVH valóban széles körű jogosítványokat kapott a nemzeti vagyont veszélyeztető károkozás következményeinek kiküszöbölésére: közvagyonvédelmi felügyelet alá helyezheti a gyanúba keveredett céget, előzetes biztosítási intézkedéseket kezdeményezhet a céggel és annak tulajdonosával szemben azért, hogy a vélelmezhetően jogellenesen keletkezett vagyoni többletet ne tüntethessék el.
Azonban attól, hogy valaki egy tiltott eszközökkel operáló cég tulajdonosa, még nem válik bűnelkövetővé – akkor sem, ha az adott cégben vezető tisztségviselő. Csak akkor válik azzá, ha bizonyítást nyer egyrészt a bűncselekmény, másrészt a tulajdonos személyes közreműködése.
És a legnagyobb halak esetében bizonyítható a legnehezebben ez a személyes közreműködés.
Szerintem a legközelebbi jövőben az NVVH működésének a sikere elsősorban a visszaszerzett vagyontömegen, nem pedig a rács mögé juttatott oligarchákon mérhető le – függetlenül attól, hogy az elnököt Unger Annának vagy Ligeti Miklósnak hívják-e. Elég nagy feladat lesz ez is.
A szerző mérnök-közgazdász.
–
A cikkben megjelenő vélemények nem feltétlenül tükrözik szerkesztőségünk álláspontját. Lapunk fenntartja magának a jogot a beérkező írások szerkesztésére, rövidítésére.