Dráma van. Vagy abszolút filmszínház. Vagy filmszakadás miatti kényszerszünet. És morgás, felhördülés meg szigorú figyelmeztetések sora, hogy ez így nem mehet tovább, vagy ha mégis, akkor vége mindennek, vége a szerelmünknek, továbbá az ígért rendszerváltásnak.
Mindegy is. Ki sem térek arra, hogy mi zajlik a közmédia vagy a médiahatóság irányítótestületei, illetve a jelöltek és a jelölések meg a visszavonásuk körüli vitákkal, mert az egész még a szakmabeliek számára is túl kusza, hanem maradok az NVVH-nál, leánykori nevén a Vagyonvisszaszerzési Hivatalnál. Amelynek elnökévé megválasztották Unger Anna politológust, aki nem jogász. És aki meghallgatásán elejtett egy olyan mondatot, amitől azóta is áll a bál, ráadásul emiatt a közvélemény csalódása is biztosra vehető.
Polgár Judit elnökké való kiválasztásának kudarca volt az első hasonló eset, de messze nem akkora jelentőségű, mint a mostani. Nem mintha – kevesek kivételével – bárki tudná, kicsoda Unger Anna, és nem mintha a másik, közéletileg sokkal aktívabb jelentkező, Ligeti Miklós ismertsége vetekedne Polgár Juditéval, hanem azért, mert maga a hivatal vált szimbólummá. Annak a szimbólumává, hogy 16 év tudatos korrupció és államosított magánrablás után végre igazságot kell tenni. Ez a biztosítéka a rendszerváltásnak, a jogállam helyreállításának.
Igen, a kampányban Magyar Péter egy ilyen igazságtételi és felelősségre vonási intézmény felállításának ígéretével pontosan eltalálta a szavazók érzéseit és elvárásait, ezért aztán teljesen érthető, hogy óriási várakozás előzte meg a vezető kiválasztását. Akkora, hogy
96-an nyújtották be pályázatukat az elnöki tisztségre, közülük pedig hárman fejthették ki elképzeléseiket az illetékes parlamenti bizottság, valamint az ország nyilvánossága előtt.
A dolog nem ment simán, mert először a három legnagyobb támogatást kapott jelölt egyike lépett vissza, majd a helyére kiválasztott új aspiránst úgy jelentették be, mintha ő volna a Tisza-frakció jelöltje. A félreértések tisztázása után pedig jött a nagy ribillió, a politológus Unger Anna kijelentése arról, hogy 2032 előtt nemigen várhatók jogerős bírósági ítéletek a vagyonrablási ügyekben.
Nem azt mondta, hogy kényelmesen, ráérősen fog dolgozni, hanem hogy ilyen a rendszer, ez a realitás, ne legyenek illúzióink és túlzott várakozásaink. Csakhogy a politikai kommunikáció nem így működik, és egy ilyen mondat, amely a nagy igazságtételi kérdés elevenébe vág, azonnal önálló életre kel. A magyar társadalom nagy többsége ugyanis (egyébként teljes joggal) bizonyítottnak látja, hogy az Orbán-rendszer bűnösen és felelőtlenül kormányzott, száz és ezer bizonyítékot látott már arra, hogyan használták a közpénzt magáncélra, hogyan épültek paloták, hogyan repkedtek magánrepülők, hogyan jöttek létre mesés magánvagyonok a Legfőbb Hadúr jóvoltából akár saját családjában és baráti körében is.
Miért kell ehhez még dokumentum vagy tanúvallomás? Miért nem elég a saját szemünk, milliók szeme?
Arra a célra, hogy majd sok év alatt esetleg elítéljenek egy pár korrupt politikust és oligarchát, ott van egy új vezetővel működő Legfőbb Ügyészség meg egy új belügyminisztériumi irányítás alatti rendőrség, bennük is remélhetőleg meg lehet bízni, mindenki várja ki a sorát.
A bűnüldöző, a bűnüldözést sürgető közvélemény és a bűnöző is, pláne, ha ez a sor hosszú. Ám Magyar éppen azzal vágta el a gordiuszi csomót, hogy – ezt meggyorsítandó – egy külön bűnüldöző, sőt az ellopott vagyon egy részének visszaszerzését remélő hivatal felállítását helyezte kilátásba. Hát akkor nosza, gyerünk, fogjuk meg a gazembereket, és vigyétek őket!
Ehhez képest jött rosszkor az új bűnüldöző intézmény tudós vezetőjének pesszimista jóslata, amitől viszont egyből ő vált gyanús közellenséggé, mintha eleve ő akarná szabotálni a saját munkáját. Hogy miért? Mert nyilván a Tisza-kormány nem is akar valódi elszámoltatást, hanem csak látszólagosat. Hogy ez abszurdum, mert ha így történne, a Tisza rövid idő alatt saját maga alól húzná ki a szőnyeget, és vesztené el széles körű támogatottságát? Nem számít, ez a nő előre megmondta, és ezt a feltételezést sok közismert közszereplő is alátámasztotta, hiszen – és ebben igazuk van – Ligeti antikorrupciós tevékenysége az elmúlt másfél évtizedben nem látszat volt, hanem valóság, és mégsem ő lett a kiválasztott.
Nem ismerek minden körülményt és megfontolást, könnyen lehet, hogy valóban ő lett volna az észszerűbb, nagyobb eredményeket ígérő, jobb választás.
Ungernek tehát nehéz dolga lesz, mert a sok bonyolult ügyön kívül még az ellene fordult közvélekedéssel is meg kell küzdenie.
De szerintem ebben a mostani, látszólag félrecsúszott folyamatban nem is ez a lényeg, hanem az, hogy íme, itt egy újabb bizonyíték arra, hogy működik a demokrácia. Lehet, hogy tévedéssel – majd meglátjuk –, de az érintettek és a széles közvélemény olyan mértékű bevonásával, amire még nem volt példa.
Egy ország (na, jó, a nagyobbik fele) vett részt abban a normális életünkért folytatott demokratikus játékban, hogy ki legyen a Nagy Vagyonvisszaszerző, egy ország érvelt, vitatkozott, dühöngött, átkozódott, helyeselt vagy csalódott, és ez a döntő.
Nem tudja még senki, milyen elnök lesz Unger Anna, hiszen a demokrácia is sokszor téved, de nem Kádár János vagy Orbán Viktor húzta ki a zakója zsebéből valakinek a nevét, akit aztán viták nélkül megválasztottak, mert mi közünk hozzá.
Közéleti vita, konfliktus, összecsapás, győzelem, vereség – így működik a demokrácia. És ha a vagyonvisszaszerzők nem szerzik vissza a vagyont, a bűnözőkre pedig nem csapnak le, akkor gyorsan szóljunk. Mert szólhattunk tegnap is, ma is és remélhetőleg holnap is.
A szerző újságíró.
–
A cikkben megjelenő vélemények nem feltétlenül tükrözik szerkesztőségünk álláspontját. Lapunk fenntartja magának a jogot a beérkező írások szerkesztésére, rövidítésére.