A napokban idő előtt, tragikus körülmények között elhunyt Velkey Gábor nem volt a barátom, mégis több volt, mint ismerősöm. Munkánk és vele életünk sok ponton keresztezte egymást, amit kizárólag a sors jótéteményének gondolok. Sokfajta szerepben találkoztam vele.
Pályakezdő újságíró voltam, amikor a békéscsabai közgyűlés SZDSZ-frakciójának tagjaként megismertem. Fiatal, nagyon jóképű férfi volt, és olyan természetesen okos, és éles eszű, amilyennel az elmúlt évtizedekben nem vagy alig találkoztam. Nem egyszerűen a megszólítható politikusok közé volt sorolható, ennél sokkal nyitottabb volt. Mindig válaszolt, ha kérdezték, mindig megtalálható volt, mindig nyilatkozott, nem kellett nógatni, ha interjút szerettem volna vele készíteni.
Telefonszáma nyilvános volt, bármikor felhívhattunk. Ha nem értük el, visszahívott.
A békési megyeszékhely legendás akadémiai földrajzkutató intézetében dolgozott. Nem a glorifikálás szándékával írom le, hogy páratlanul sokoldalú volt. A tények ebben az esetben is magukért beszélnek. A szegedi egyetemen matematikát, geográfiát és filozófiát tanult. Szociológus lett, így került az eredetileg miskolci fiatalember Békéscsabára a földrajzkutatóba, egy olyan korban, amikor a helyi értelmiség kereste az olyan fajta tehetségeket, amilyen Gábor volt. Hogy mennyire jól jártak vele, azt az elkövetkező évtizedek sokszorosan igazolták.
Különleges egyéniség volt, aki látszólag távoli dolgokat magától értetődő természetességgel egyesített magában. Jobboldali elkötelezettségű katolikus családban nőtt fel, édesapja az 1956-os forradalom után Bibó Istvánnal együtt raboskodott. Bőséges szellemi és etikai csomagot hozott magával népes családjából – sokan voltak testvérek –, mégis egyvalamiben különbözött famíliájától. Gábor liberális lett, és az maradt egész életében. Soha nem beszéltünk világképének formálódásáról, de úgy hiszem, független értékválasztással jutott el a liberalizmusig. Így számára egyszerre volt természetes közeg az SZDSZ és annak értelmiségi holdudvara, valamint a katolikus templomok hűvöse és a misék bensőségessége.
Az élet más területein sem nagyon találkoztam olyan nyitott személyiséggel, amilyen Velkey Gáboré volt. Páratlanul gyors felfogóképességgel rendelkezett, tanulékonysága kivételszámba ment.
Beszélgetett, nézeteket ütköztetett, vitatkozott, de soha senkit nem tekintett ellenségének. Senkit nem akart legyőzni. Meggyőzni viszont igen.
Legjobb barátai az érvek voltak, a tisztánlátás, a logika, a jószándék és a segítőkészség. Mellékes, de jellemző példa, hogy amikor a romániai Bihari-hegyekbe nem tudtunk volna elmenni, mert nem volt kempingfelszerelésünk, Gábor maga ajánlotta fel, hogy mindent ad. Sátrat, matracot, gázfőzőt. Pedig ismeretségünk – ahogy jeleztem – nem volt különösebben mély. Az évek során aztán ez is változott.
A szó legjobb értelmében vett politikai tehetségéről sokat elárul, hogy a perifériális helyzetben lévő Békés megyében a rendszerváltástól kezdve tizenhat éven át SZDSZ-es alpolgármestere volt Békéscsabának. Ebben természetesen kiemelkedő szerepe volt Pap Jánosnak, aki négy cikluson keresztül állt a megyeszékhely élén. Ha nincs az őszödi beszéd, akkor lett volna abból ötödik ciklus is, de ne kalandozzunk el a feltételezések világában. A közgyűlésben a liberálisok váltakozva a Fidesszel, az MDF-fel, az MSZP-vel és a FKgP-vel közösen irányították a várost. Mindezt az ország egy olyan szegletében, ahol mikroszkóppal kellett keresni a szabadelvűség nyomait.
Sokkal korábban lehetett volna alpolgármester, de nem tolakodott, csak 2002-ben lett az. Ekkor önkritikusan elismerte, hogy a tisztség sokkal nagyobb mozgásteret adott elképzelései megvalósításához, mint a közgyűlésben addig betöltött oktatási bizottsági elnöki poszt. A hivatalban négy évig együtt dolgoztunk. Mindenkinek olyan felettest kívánok, amilyen ő volt. Rövid időre (2007–2010) parlamenti képviselő lett, ezt követően megszűntek azok a lehetőségek, amik biztosíthatták volna, hogy politikai pályán maradjon.
Visszament kutatónak, megszerezte a PhD-fokozatot, és lendületesen vágott neki az oktatással és a munkaerő helyzetével kapcsolatos vizsgálatoknak. Folytatta, amit elkezdett. Kevesen ismerték annyira a térség gondjait, mint ő.
Keveseknek volt annyi használható elképzelése arról, hogyan zárkózhatna fel az évtizedek óta leszakadó Békés megye az ország sikeres megyéihez és régióihoz.
Múlt hétfőn egy közös ismerősünk hívott fel, tőle tudtam meg, hogy előző nap egy dunántúli triatlonverseny közben Gábor meghalt. Biciklimről szálltam le, hogy felvehessem a telefont. Nem hittem el, amit hallottam. Nem akarok belenyugodni, hogy az élet – ahogy szokás mondani – csak annyi. Hogy bármikor visszavehető. Ahogy kinyomtam a telefont, továbbra sem mozdultam. Egy percre minden feleslegessé, céltalanná vált.
Volt néhány ember az életemben, aki megértette velem, hogy a személyiségünk a legtöbb, és egyben a legnagyobb ajándék, amit a környezetünknek adhatunk. Velkey Gábor közéjük tartozott. Feleségével, Erikával az elmúlt hetekben ünnepelték házasságkötésük negyvenedik évfordulóját, három fiúk született. Büszkék lehetnek – az apa esetében ez sajnos már múlt idő – rájuk.
Talán túlzásnak hat, hogy egy város lett jobb attól a ténytől, hogy Gábor ott élt és dolgozott. Tudom, hogy nem túlzás. Tudom, hogy ez igaz – volt.