Teljesen mindegy, hogy egy szigetnyi világsztárt felvonultató fesztiválról vagy egy falvakat összekötő összművészeti közösségi élményről van szó: mindenütt felbukkan az a bolyongó ember, aki az utolsó cigaretta reményében valódi öngyújtót keres. Legalábbis amióta az akkumulátoros cigaretta átbillentette a mérleg nyelvét. Akár kereslet és kínálat, akár hatás és ellenhatás működik a háttérben, az Ördögkatlan Fesztivál Narancsliget udvarában szerda este ennél is valószínűtlenebb figurával találkozhattunk: olyannal, aki ugyan nem dohányzik, de mindig van nála öngyújtó.
A Nagyharsány szomszédságából érkezett, magát „tősgyökeres ördögkatlanozónak” nevező férfi szerint egyszerű oka van ennek. Meggyőződése, hogy mindig őt találják meg az öngyújtót kereső emberek, ezért úgy döntött, inkább felkészül rá. Egy olyan fesztiválon, ahol ördögnek öltözött rajongók, munkából beeső egyenruhások és vasárnap hajnalig maradó hátizsákosok próbálnak helyet találni a tömeghez képest falatnyi udvaron, erős a verseny a legvalószínűtlenebb szereplő címéért. A koncert kezdetére azonban akadt még nála is különösebb.
Tizenkilencre lapot: ÖrdögkatlanA színpadon ugyanis maga a Kollár-Klemencz Kamarazenekar próbálta megfejteni a saját történetét. A zenekar elvileg tizedik évét ünnepli, bár ez – Kollár-Klemencz László bevallása szerint – inkább véletlenül derült ki.
„Annyira benne vagyunk a dologban, hogy észre sem vesszük, ha eltelik tíz év.”
Ebbe a tíz évbe belefért több Ördögkatlan-fellépés – hogy pontosan mennyi, az majdnem akkora rejtély, mint a zenekar születésnapja – és hat stúdióalbum is.
A legutóbbi, A lányok nem sírnak idén januárban jelent meg. Olyan lemez, amely első hallásra ismerősnek tűnik, mégis finoman elmozdul a korábbi hangzástól. A dalok valamivel közelebb lépnek a pophoz, miközben ugyanazokat a kérdéseket teszik fel, amelyek Kollár-Klemencz László dalszerzői és írói világát régóta meghatározzák.
Szó esik a társadalmi elvárások által kőbe vésett nemi szerepekről, a generációs bizonytalanságról, arról, hogyan őrizhető meg valamiféle érzelmi élet egy olyan világban, amely egyre inkább a puszta működésre rendezkedik be. A poposabb hangzás ezért nem stílusváltásnak, inkább új nyelvnek hat: közelebb engedi ezeket a történeteket azokhoz is, akik talán először találkoznak velük.
A Sziget energiafüggetlen, a hőségriadó miatt óvintézkedéseket tesz több fesztivál és intézmény isEgy Kollár-Klemencz-koncert egyszerre katarzis és közöny, káosz és végletekig átgondolt rend, irodalmi bravúr és zenei mestermű. A pop itt nem engedmény, hanem eszköz. Nem a zenekarnak van rá szüksége, hanem a közönségnek, amelynek jó újra és újra szembesülnie azzal, hogy legyen valaki ördögjelmezben, munkából beeső fesztiválozó vagy világjáró hátizsákos, a legfontosabb kérdéseink meglepően hasonlók.
A Kollár-Klemencz Kamarazenekar ezúttal sem adott kész válaszokat. Inkább emlékeztetett arra, hogy a legszemélyesebb történetek ritkán csak egyetlen emberről szólnak. Talán ezért találják meg újra és újra a helyüket az Ördögkatlan közönségében is.
