Ferencvárosi Torna Club;labdarúgó NB I;Vasas FC;

Ebben a melegben is dermesztő: a legutóbb ezüstérmes Ferencváros több mint nyolcvan percig a Vasas kapujára sem lőtt

Negyvenéves klímaváltozás

Honvéd–MTK és Ferencváros–Vasas mérkőzés is volt a labdarúgónak nevezett, első osztályúnak hívott NB I második fordulójában. Kispesten 2981, az Üllői úton 7981 néző főtt meg, miután az MLSZ nagy bölcsen nem volt hajlandó halasztani a Magyarországon mostanáig sosem látott forróságban.

Ám sokkal több kilátogató akkor sem lett volna, ha tíz fokkal kevesebb van. A népesség beárazza az NB I-et, hiába kiabál a bódult szpíker annyi „remek!”-et meg „fantasztikus!”-t a Honvéd–MTK-ról (ami egy egészen tragikomikus, a kölyök kettőben is ritkán látható kispesti kapushiba miatt zárult 3-3-mal).

A Honvéd–MTK meccsek nézőcsúcsa 90 000. Kétszer gyűlt össze a kispestiek és a Hungária körútiak derbijére, amikor az még derbi volt, 70 000 drukker, egyszer-egyszer 65 000 és 60 000, s további négy alkalommal 50 000 fölött volt a létszám.

Szerény összesítés ez az FTC–Vasas mérkőzések hajdani látogatottságához képest, de hát az MTK a hatvanas, hetvenes években már nem tartozott az élmezőnyhöz.

A ferencvárosi–angyalföldi párharcok nézőcsúcsa 80 000 (háromszor), de volt 75 000, 72 000, 70 000 (kétszer), 65 000, 60 000 néző (ötször) is. 

Mindent egybevetve, 23-szor gyűlt egybe legalább 50 000 szurkoló a zöld-fehérek és a piros-kékek találkozóin.

Bajnoki mérkőzésen a legutóbbi telt házat is az FTC–Vasason jegyezték fel a Népstadionban. Csaknem fél évszázada, 1977. április 23-án. A befogadóképesség ugyan 75 239 volt, de csak 67 462 jegyet adhattak el, mert 7777 ülést akkoriban újítottak fel.

Majd 1986. április 12-én már csak 8668 fizető néző trolizott, autózott, bandukolt ki a Honvéd–Újpest, FTC–Vasas kettős rangadóra.

A négy – valaha nagy – klub vezetői ekkor határozták el, hogy felhagynak a hagyománnyal, és 1987 májusában utoljára tartottak dupla derbit a Népstadionban. 

A négyek átmenetileg már 1968-tól megszakították a tradíciót, öt esztendőn át csak hébe-hóba rendeztek „kettőst”, majd 1973 szeptemberében 75 552 fizető néző – tehát úgy 80 ezer ember – jelenlétében tért vissza egy műsorban az FTC–Honvéd, Vasas–Újpest.

Akármilyen döbbenetesek napjaink Celsius-fokai, a labdarúgás hazai klímaváltozása talán még azoknál is megrázóbb. Egyáltalán nem véletlen egybeesés, hogy 1986-ban már csupán a lelátók tizede telt meg – és a Vasas–FTC kupadöntőn is csak 10 193 fizető néző volt –, és az azóta eltelt negyven hosszú évben Magyarország szűnni nem akaróan kiiratkozott a világbajnokságról.

S most ott tartunk, hogy a Vasas és a Honvéd feljutott minden idők legprovinciálisabb, „felcsúti”, „kisvárdai” NB I-ébe a másodosztályból, a nehéz időkben is sorozatbajnok, a legutóbb ezüstérmes Ferencváros pedig több mint nyolcvan percig kapura sem lőtt az osztálykülönbséget már az úgynevezett élvonalban bajnoki címvédő Győr ellen is eltüntető Vasas ellen (0-0). Az évtizedek óta „jelenlegi” színvonal nyomokban sem emlékeztet az igazán értékes aranyak dekádjaira, maradt a régiből a mezszín vagy a pályaméret.

Nem különösebben vigasztaló, sőt még inkább lehangoló, hogy van, ami még ebben a trópusi légkörben is dermesztő tud lenni.

Kevés klub engedheti meg magának, hogy meghívja a Real Madridot egy felkészülési mérkőzésre – de a Ferencváros ezek közé tartozik. A szombati parti nemcsak sportszakmai, hanem gazdasági kérdés is, vajon megéri-e a világ egyik legértékesebb futballmárkáját Budapestre csábítani?