Schiffer Andrást jelöli a Mi Hazánk alkotmánybírónak – ezt így röviden, tömören, minden indoklás nélkül tette közzé a Facebook-oldalán vasárnap a szélsőjobboldali párt. Mivel a parlamentbe jutott jelenlegi ellenzéki pártok közül a Fidesz jó előre közölte, hogy szerintük önkény van, nem vesznek részt sem az Alaptörvény-módosításban, sem az abból következő döntésekben. Így a Tisza-frakció szombati bejelentésére, hogy ők Sonnevend Pál jogászt, az ELTE Állam- és Jogtudományi Karának tanszékvezető egyetemi tanárát, korábbi dékánt jelölik alkotmánybírónak, csak a Mi Hazánk tudott reagálni.
Amint arról mi is beszámoltunk, az erről szóló közlemény felidézi, Hende Csaba alkotmánybírói megbízatásának megszűnését követően az Országgyűlés Igazságügyi és Alkotmányügyi Bizottsága felkérte a frakciókat, hogy jelöljenek új alkotmánybírót. Bujdosó Andrea, a képviselőcsoport vezetője a frakció döntése alapján szombaton 13 órakor küldte meg a bizottságnak a Tisza jelöltjét, aki a kormánypárt kétharmados többsége mellett biztos lehet, hogy megkapja a parlamenti támogatást.
Sonnevend Pált jelöli alkotmánybírónak a Tisza-frakcióA Telex felidézte, hogy Schiffer András kifejezetten jó kapcsolatot ápol a magyar szélsőjobbal, hiszen korábban az ügyvédi irodája dolgozott is a Mi Hazánk frakciójának, a fideszes médiából vagy Tusványoson pedig évek óta kirobbanthatatlan törzsvendégnek számít.
Az Amnesty International bírálja a Tiszát, amiért már hétfőn új alkotmánybírót választana a kétharmados parlamenti többségévelUtólagos normakontrollt indítványoz a Fidesz és a KDNP az Alaptörvény 17. módosítása miatt„A Tisza valódi alkotmányjogászt jelöl az Alkotmánybíróságra. A Mi Hazánk-Fidesz-Munkáspárt-koalíció pedig Schiffer Andrást. Összenő, ami…” – reagált Magyar Péter Facebook-posztban a bejelentésre. A miniszterelnök kommentben is odaszúrt az LMP egykori alapítójának és országgyűlési képviselőjének, korábban radikális baloldali, kapitalizmusellenes gondolatokat hangoztató, civilben ügyvédként tevékenykedő Schiffernek. „Íme Tusványos örökös fellépője, Orbán Viktor legnagyobb rajongója, mint Mi Hazánk jelölt” – fogalmazott Magyar Péter.
Több ügyben is az Alkotmánybírósághoz fordul a FideszGaudi-Nagy Tamás kemény büntetőjogi és polgári jogi elégtételt akar venni Magyar Péteren, Schiffer András segít nekiMegírtuk még pénteken azt is, hogy az Amnesty International Magyarország bírálta a kormánypártot, amiért 60 napja lenne az Országgyűlésnek megválasztani az Alkotmánybíróság új tagját, ez valamiért már július 27-én hétfőn megtörténik. Szerintük a Tisza a minimális egyeztetést is kiüresíti a parlamenti döntés előtt. Azt javasolták, hogy lehet bármennyire kiváló a Tisza jelöltje, „érdemes lenne ebből az elképesztő sietségből visszavenni legalább azokon a területeken, ahol ezt semmi sem indokolja, ráadásul alapjaiban határozzák meg, hogy mennyire lesz sikeres a jogállamiság helyreállítása”.
Lefotózták Novák Katalint, amint éppen Schiffer Andrással beszélget egy Kossuth téri kávézóbanBayer show Schiffer hintójában
