aláírás;államfő;házelnök;törvényalkotás;elnöki jogkör;Forsthoffer Ágnes;

Korábbi felvétel

Forsthoffer Ágnes az iskolakezdési támogatásról szóló törvénymódosításokat írta alá elsőként

Az új államfő megválasztásáig az Országgyűlés elnöke gyakorolja az államfői jogokat.

Megtisztelő pillanat számomra: a köztársasági elnök jogkörének gyakorlójaként elsőként az iskolakezdési támogatás bevezetésével összefüggő törvények módosításáról szóló törvényt írtam alá – írta csütörtöki Facebook-bejegyzésében Forsthoffer Ágnes, az Országgyűlés elnöke. Hozzátette, a törvényjavaslatot az Országgyűlés egyhangúlag támogatta, a törvény hamarosan kihirdetésre kerül a Magyar Közlönyben. 

Mivel azonban Forsthoffer Ágnes hétfő nulla órától – Sulyok Tamás mandátumának megszűnésétől – gyakorolja az államfő jogköreit, az egyes törvényeknek az iskolakezdési támogatással összefüggő összegző módosítását a törvényhozás részéről már a házelnöki feladatokat szintén ideiglenesen átvevő Hallerné Nagy Anikó írta alá.

Amint arról a Népszava is beszámolt, az Országgyűlés kivételes eljárásban tárgyalta, és 180 igennel, ellenszavazat és tartózkodás nélkül fogadta el a jogszabályt, amelynek alapján a százezer forintos iskolakezdési támogatás két részletben jut el a családokhoz: az első részletet, ötvenezer forintot készpénzben fizetik ki augusztus 24-ig, míg a második ötvenezer forintot novemberig, utalvány formájában adják oda a családoknak. A csaknem 400 ezer gyermekhez eljutó segítség adómentes, és kivonják a végrehajtás alól is.

Az iskolakezdési támogatást megkapják a rendszeres gyermekvédelmi kedvezményben részesülő gyermekek, akinek a családjában 64 ezer forint alatt van az egy főre jutó jövedelem. Megkapják az egyszülős családok, a sajátos nevelési igényű gyermeket, a tartósan beteg gyermeket, vagy éppen a súlyosan mozgássérült, vagy egyéb fogyatékossággal élő gyermeket nevelő családok is. A támogatás jár az árváknak, a gyermekvédelmi intézményben vagy a nevelőszülői hálózatban nevelkedő gyermekeknek, a Dobbantó programban, illetve az iskolaműhelyben tanuló gyermekeknek is. 

„A Legfőbb Ügyészség szerepe a nyilvánvaló bűncselekmény elkövetésében kirajzolódik” – reagált Horváth Lóránt az aranykonvojügyet a lemondása okainak kimondatlanul is a középpontjába állító Nagy Gábor Bálint szavaira.