A lefőbb ügyész arra utal, hogy saját ügyeinket felhasználva próbáltuk politikai támadások kereszttüzébe helyezni a Legfőbb Ügyészséget – foglalta össze Horváth Lóránt ügyvéd csütörtöki Facebook-videójában a szerdán – augusztus 25-i hatállyal – lemondott Nagy Gábor Bálint távozásának indokaiként leírt szavait. Felidézte, hogy a legfőbb ügyész, egyébként nevek említését nélkülöző nyilatkozatában egyértelműen az aranykonvojügyben az ukrán pénzszállítók jogi képviselőire, Horváth Lórántra és Laczó Adriennre. Szerinte az ügyvédek kijelentései méltatlanok, amelyek „veszélyeztetik az ügyészség tekintélyét, sértik a függetlenségét, valamint az ott dolgozó több, mint négyezer szakember munkájába vetett közbizalmat is”.
Szögezzük le: mi sértetti képviselők voltunk, a mi pozíciónk az ügyészség támogatása volt. Az, hogy az ügyészség azokat a racionális lépéseket, amelyeket egyébként a nyomozás megkívánt volna, nem tette meg, és mi ez ellen felemeltük a szavunkat, ez nem jelenti azt, hogy az ügyészségbe vetett közbizalmat romboltuk volna. A közbizalmat ugyanis az rombolja, hogyha a Legfőbb Ügyészség szerepe a nyilvánvaló bűncselekmény elkövetésében kirajzolódik, és a Legfőbb Ügyészség ezt a szerepét próbálja a nyomozás során elhalványítani, és azokat a szereplőket „kioperálni” az eljárásból, akiknek benne kellene maradnia – szögezte le az ügyvéd.
Lemondott a legfőbb ügyészAz ukrán pénzszállítók jogi képviselője ugyanakkor megállapította, hogy Nagy Gábor Bálint lemondását nem a politikai nyomás okozta, hanem a közvélemény, és a közvéleményben játszott szerepük, amivel tájékoztatták a lakosságot és a társadalmat arról, hogy mi zajlik ténylegesen a háttérben. – Ha ügyfeleinktől nem lett volna felhatalmazásunk arra, hogy kommunikáljunk erről az ügyről, akkor gyakorlatilag abban a pillanatban, amikor a pénzt a magyar állam az ukránoknak visszaadta, az eljárásról semmit nem tudnánk. A nyilatkozat morális kérdéssé teszi a legfőbb ügyész lemondását, de ne csináljunk ebből morális kérdést, mert a moralitás akkor merült fel, amikor az Országgyűlés megalakult, és a lemondást a legfőbb ügyész nem is fontolgatta – tette hozzá Horváth Lóránt.
Forsthoffer Ágnest hivatalosan kérték, hogy az ukrán pénzszállítók ügye miatt kezdeményezze a legfőbb ügyész elmozdításátMint arról mi is beszámoltunk, Sulyok Tamás elnöki tisztsége megszűnésének másnapján a legfőbb ügyész ellen indítandó hivatalvesztési eljárásról szóló javaslati kérelmet nyújtottak be Forsthoffer Ágnesnek, az Országgyűlés elnökének, aki a köztársasági elnök jogköreit gyakorolja az új köztársasági elnök megválasztásáig. Horváth Lóránt és Laczó Adrienn ügyvédként, sértetti képviselőként és közéleti szereplőként arra kérte a házelnököt, hogy fontolja meg intézkedést, hogy a köztársasági elnök javaslatára az Országgyűlés kimondja a legfőbb ügyész hivatalvesztését. Javaslatuk indoklásaként a kérelmezők öt olyan tényállást tártak Forsthoffer Ágnes elé, amelyek szerintük önmagukban és összességükben alkalmasak lehetnek megbízatásból eredő feladatok felróható elmulasztásának, illetve a méltatlanná válás alátámasztására.
Felmentették a NAV aranykonvoj ügyében érintett vezetőitHajdu János szerint őt Farkas Örs tájékoztatta az aranykonvojról„Orbán Viktor nem alhat nyugodtan, lesz ő még gyanúsított az aranykonvoj miatt”
