Minapi újsághír: Kapitány István, az új kormány energiáért felelős minisztere mintegy ötezer megawattnyi villamos erőművi fejlesztés tervét hirdette meg. Nem is túl távoli megvalósításra, 2032-re. Emellett még azt is közzétette, hogy mielőbb meg kell kezdeni villamos hálózatunk átviteli rendszerének fejlesztését, benne az irányítástechnika modernizálását is. Igen bölcs döntés, mivel bűnösen régóta halogatott, az előző kormányzat által ostobán elhanyagolt, ám elengedhetetlen, sürgető feladatról van szó. Elsősorban a megújuló energiatermelők, vagyis a szél- és a napenergia nagy léptékű hasznosítása miatt van rá immár halaszthatatlanul szükség.
Örvendetes, bár némileg egyoldalú a villamos-energiatermelő rendszerek fejlesztésére irányuló kormányzati szándék bejelentése.
A tervek szerint kiemelt szerepet kap a szélenergia nagy léptékű hasznosítása. Remek! Ámbár ez esetben erős kérdések is felmerülnek. Hová telepítik ezeket a jó magas, forgó óriásokat?
Hazánk, e csonkított kis ország, lényegében síkság, néhány nem túl terjedelmes és nem is magas, inkább csak alacsony heggyel borítva. Tengerünk sincs. Márpedig a hatalmas szárnyakkal működő szélrotorok számára a legkedvezőbb, leghatásosabb helyek éppen a hegyek meg a tengerpartok. És lehetőleg eléggé távol a lakott helyektől. Ez az egyik probléma. A másik probléma a beépített és a működéskor leadott teljesítmény közötti – gyakorta nagyon nagy – különbség. Mert mi van, ha nem fúj a szél? Minapi példa is akad erre. Az idén, 2026. január 13-án délelőtt, tehát egy aránylag hideg téli napon történt, hogy a villamos rendszer terhelése meghaladta a 8 giga(milliárd)wattot. Csakhogy e hideg téli délelőttön a napot sűrű felhők takarták, és a szél sem fújt. A naperőművek –egyébként nem kicsi – beépített teljesítményüknek alig egy-két százalékát produkálták csupán. Mi több, kisszámú szélerőművünk kényszerűen még a hálózatból vett fel némi áramot, hogy biztosítani lehessen a folyamatos működésüket. Honnan jött a megoldás? Az atom- és a gázerőműveinkből, meg persze a nem is csekély importból.
Az importból, amely egyre kétségesebb, kényesebb forrás, minthogy a partnerországok maguk is egyre fokozódó villamosenergia-igénnyel birkóznak. Mert bizony a fejlett országokban az áramfogyasztás drámai módon növekszik. Mitől? Csupán a legfontosabb többletigényeket említem. Az elektromos autók száma évről évre erőteljesen szaporodik. Folyamatosan hajtja ezt a trendet a zöldek buzgalma meg persze az üzleti világ erős érdeke is. Ugyancsak hatalmas léptékű a klímaberendezések elterjedése. Hazánkban még a század elején is igencsak elvétve láthattunk a lakóházak homlokzatain ezekhez szolgáló külső téri egységeket. Napjainkra viszont ugyancsak megszaporodtak – félelmetes példa erre, hogy a júniusi hőkupola sosem látott magasságokba repítette a klímakészülékek iránti keresletet. Az egyre szaporodó nagyon forró napok ezt a tendenciát igencsak fel fogják erősíteni. Egyébként az elektromos autók esetén nemcsak a működésükhöz szükséges feltöltés jelent drámaian növekvő többlet áramfogyasztást, hanem a hajtó akkumulátorok gyártása és lebontása is.
Ám ezeket is jóval felülmúlhatja korunk modern gólemének, a viharos gyorsasággal terjedő mesterséges intelligencia (MI) rendszereknek a táplálása.
A felsoroltak tükrében drámai a kérdés: ezeket miből fogjuk táplálni? Megvalósul-e mihamarabb az atomerőművi bővítés? Kétségtelen, jó reményekkel halad a már egyszer meghosszabbított élettartamú négy paksi reaktor működésének kitolása további húsz évvel. Nagyon összetett, kiváló szakértelmet kívánó és erősen időigényes munka, jelentős költséggel. Reménykeltő, hogy profi módon dolgoznak rajta a paksi atomerőmű szakemberei. Ám ha sikerül is, akkor is marad a mindössze 2 gigawattnyi kapacitás. Kevés, nagyon kevés! Kell tehát, nagyon kell Paks 2, vagyis, a további kétszer 1,2 gigawatt! Aminek megvalósítása nem csupán kemény műszaki feladat, hozzá igencsak jelentős pénzügyi kérdésekkel, hanem főleg politikai gondokkal jár.
És ez baj, nagyon nagy baj! Mivelhogy az atomerőművi bővítés ügye már a születésekor rettenetesen torzra sikerült. Holott az előkészületek még igen biztatók voltak. Visszatekintve jó pár évre, még 2009 elején, a Gyurcsány-kormány idején a parlament tagjai óriási, 95 százalékos többséggel szavazták meg a hozzájárulást a paksi atomerőmű bővítését előkészítő munkálatok megkezdéséhez. Igazán biztató kezdet!
Természetesen az ilyen nagyszabású és igencsak drága beruházásokat a világ minden ésszel kormányzott országában pályázattal szokás megrendelni. Nálunk is hozzáfogtak a pályázat megteremtéséhez szükséges nagyszabású munkának. Létrehozták a Paks 2 céget, alapvetően az atomerőmű dolgozóiból, meg a hozzájuk csatlakozott néhány jogásszal és gazdasági szakemberrel. Több év igen jelentős munkája volt a tender kialakítása. Itt belép saját emlékem is. Érdemes a dátumokra figyelni! 2012 őszén, egy nemzetközi konferencia szünetében beszélgettem az akkori energetikai államtitkárral. Jól ismertük egymást, mindketten nukleáris mérnökök vagyunk. Kérdeztem: mikor lesz már tenderhirdetés? – Valószínűleg most, ez év végén – válaszolta. Aztán kicsit elgondolkodott, és hozzátette: de mégis, inkább jövőre, 2013 tavaszán. Ám tendert még ekkor sem hirdettek. Nemsokára, 2013 őszén viszont az akkori nemzeti fejlesztési miniszter asszony újságírói kérdésre azt válaszolta: az év, vagyis 2013 végén már kihirdetik a tendert.
És mi történt? Alig két héttel az év vége után, 2014. január 14-én ugyanezen miniszter aláírásával államközi szerződést kötöttek az oroszokkal, két 1200 megawattos atomreaktor szállítására, orosz hitellel. Ehhez két megjegyzésem kívánkozik. Az egyik, hogy az orosz nukleáris technika magas szintű, a világ élvonalába tartozott akkor is és feltehetőleg még most is, a háborújuk ellenére. Viszont a gazdasági adatokról mit sem tudni, mivel az Orbán-kormány évtizedekre titkosította ezeket.
Történelmi bűne a bukott kormánynak ez a mondhatni alávaló eljárás. Szinte felmérhetetlen bűn, hogy ilyen horderejű, hazánk villamosenergia-ellátását sok évtizedre meghatározó, rendkívül drága beruházást nemzetközi verseny meghirdetése nélkül, látszólag „pillanatnyi” elhatározással döntse el egy kormány. Mintha Közép-Afrika valamelyik diktatúrája tette volna. Tegyük hozzá, ezeknek az új reaktoroknak a betervezett élettartama hatvan év, ami további húsz évvel meghosszabbítható. Tehát kimondhatjuk, hogy ez a hebehurgyának látszó döntés egészen századunk végéig kihat.
***
Álljon itt egy nagyon rövid összefoglaló. Az MI munkáját végző grafikus (GPU) és központi (CPU) adatfeldolgozó egységeket úgynevezett keretekbe építik be. A META óriásvállalatnak a szépséges Hyperion nevet viselő adatközpontjában egy-egy keret 72 GPU és 36 CPU egységből áll. E keretek mindegyike több mint két méter magas és 1,5 tonna súlyú.
Amikor megépül a teljes óriás rendszer, több mint 40 ezer keretből tevődik majd össze, és mintegy 5 GW (ötmilliárd watt) villamos teljesítményt kíván.
Ilyen nagy energiafelhasználással természetesen jelentős káros gázkibocsátás is jár. Öt év múlva, amikorra tehát a teljes Hyperion elkészül és működik majd, az általa évenként termelt CO2 mennyisége meghaladja 2,1 millió amerikai (tehát igencsak nagy méretű) gépkocsi káros gázkibocsátását. Még egy adat kívánkozik ide: ez a gigászi adatközpont, amelynek egyébként társai is lesznek, más óriáscégek által építve, csekély ötmilliárd dollárba fog kerülni.
Hatalmas üzlet ez és éppannyira megállíthatatlan, mint mondjuk a múlt század elején az olajláz volt. Természetesen nekünk, magyaroknak is részt kell vennünk ebben az óriási léptekkel fejlődő és terjedő technikában meg az alkalmazásaikban. Nyilvánvaló, hogy ehhez a gyorsan fejlődő technikához és az alkalmazásaihoz elegendő villamos energia is szükséges. Természetesen nálunk is. Tehát? Tehát mihamarabb meg kell építeni és üzembe kell helyezni a két új paksi reaktort. Rendkívüli munka az előző kabinet elhibázott, sőt bűnös cselekedetei után észszerű megoldást találni: az új kormányra sürgető kihívásként zúdul ennek az igencsak komplex feladatnak a mielőbbi megoldása.
Kitört a digitális aranyláz, Donald Trump optimista, a választói nem annyira