Ilyen közel még nem csapkodott Orbán feje körül a ménkű. Legalábbis a jog villámai. Azt enélkül is mindenki tudta, hogy az egész, hihetetlenül centralizált, tekintélyelvű rendszert ő működteti és tartja össze. Hogy nem pártja van (azt már elsorvasztotta), hanem udvartartása. Nem politikai ideológiája, hanem egyháza vagy szektája (mindenkori méretétől függően), bejáratott rituálékkal, igehirdetőkkel. Nem ellensúlyai, hanem bábui a sakktáblán.
A szerep végül neki is kárára vált: a bálványok ólomlábakon, kőtalapzaton állnak, akkor sem tudnak mozdulni, amikor kellene.
A rendszer eggyé vált vele. Ezért kár gúnyolódni azon, hogy a hatalmas Tisza-győzelem mögött csak az „O1G” koalíciónak csúfolt leváltó indulat van. Akik a felelősségre vonását követelik, a saját helyi kiskirályukra, megnyomorítójukra is gondolnak. A sok helyi Orbánra, a NER kis filiáléira. Amikor latolgatják: elérik-e őt, amiatt aggódnak: világának tényleg vége van-e. „Elbocsátott légióról” van-e szó, vagy csak ideiglenesen fedezékbe vonulóról. Napóleon (vagy akit annak véltek) csak az Elba szigetén dekkol, vagy már végleg Szent Ilonán.
Lehet bosszúvágynak is nevezni (ennek is bőven volna sérelmi alapja), amikor bíróság előtt akarják látni, de a lényege mégiscsak az igazságérzet. Ezt már nem lehet úgy elhessegetni, mint az indulatokat. Veszélyes is volna: ha egy társadalomban kihal az igazságosság reménye, kivesznek az összetartó normák is. Durkheim óta ezt hívják a szociológusok anómiának.
Kicsi választott el minket ettől az állapottól.
De a politikai felelősség és jogi elmarasztalás nem ugyanaz. Az előző kormány a jogi trükkök mestere volt. Általában nem felejtette el, hogy hatalmi és gazdasági érdekei köré alibi-jogszabályokat alkosson. Állami szintre emelte a joggal való visszaélést, a nagypolitikai „zugügyvédkedést”. Még köztársasági elnököt is csinált olyan emberből, aki ilyesmivel kicsiben, aprópénzben volt gyanúsítható. Ezért nehezebb a személyes felelősségeket megállapítani, mint a közönséges diktatúráknál.
De van két ügy, amelyen a volt miniszterelnök rajtaveszthet. Amelyben nem tudta torz jogszabályokkal körülbástyázni magát, amely saját jogelveinek is ellentmond, de nélküle nem történhetett volna meg.
A kegyelmi botrány és az aranykonvoj krimije. Az első már megbuktatta politikailag. A második megbuktathatja az igazságszolgáltatás előtt is. Az elsőben nemigen születtek papírok, ott telefonok, hírvivők eszközölhették ki a végkifejletet. De az aranykonvoj története túl sok hatóságot érint. Vannak ügyiratok - kiáltó szabálytalanságokkal - és tanúvallomások. Ugyan mindenki tudja, hogy nincs ország (nálunk sokkal demokratikusabb sem), ahol egy ilyen nemzetközi konfliktust ne egyeztetnének a kormányfővel. De ettől még az aláírása nem fog a levelezésekben szerepelni. Viszont túl sok a tanú. És a saját bőrükkel játszanak, ha magukra húzzák a felelősséget.
Kérdés, úgy vélik-e, hallgatni továbbra is arany. A TEK-vezér Hajdú valószínűleg így gondolja. Túl sokat köszönhet Orbánnak, túlságosan összenőttek, testőri szolgálatai mélyen elültették benne a feltétlen lojalitást. Hiszen ebben a minőségében még az élete árán is meg kellett védenie főnökét. Aki most egy újabb megbízással még egyszer magához kötötte.
De a hallgatás fala másoknál repedezni kezdett. Az ukrán pénzszállítót minden alap nélkül, nyilvánvaló politikai okból, egyrészt nemzetközi zsarolás részeként, másrészt ellenzékét megrágalmazandó, feljelentő Alkotmányvédelmi Hivatal elismerte, hogy erre - és még a közönséges útonállás napjának időzítésére is - a miniszterelnöki kabinetiroda államtitkársága utasította őket. A NAV két vezető hivatalnoka elmondja, kételyeik voltak a gyanú megalapozottságát illetően, de kérésük ellenére sem kapták meg a feljelentés állítólag ezt igazoló mellékletét. Az ügyészség azzal hárít, hogy azt visszaadták az Alkotmányvédelemnek, utóbbi szerint viszont már nem náluk van, hanem az ügyészségnél.
A NAV azt sem értette, miért őket jelölték ki, és miért a TEK-et kellett bevonniuk a rendőrség helyett. Mi értjük: a rendőröket ki kellett hagyni, hiszen ők hosszú idő óta biztosítják a szabályos papírokkal rendelkező konvoj útját.
A NAV belső jelentése a sajtó szerint 30 oldalon, 25 pontban foglalja össze a törvény- és szabálytalanságokat. Hiába figyelmeztetik a helyszínen rendelkező Hajdút, hogy tanukat nem lehet megbilincselni, még a szemnyílást is hátra fordító kámzsában tartani őket. Hajdú több tanú szerint folyamatos telefonkapcsolatban áll valamelyik nagyfőnökkel. Kivel?
A legnagyobb főnök reggel személyesen is találkozik vele (ki korán kel, aranyat lel), állítólag csak az iráni konfliktus miatt jár a TEK-nél. Hát persze. Iránban a TEK-nek nyilván közvetlen feladatai vannak, itthon viszont éppen semmi érdekeset nem csinál, amiről beszélgethetnének. Még az sem hangzik el: „Főnök, akkor ma lecsapjuk az ukránokat, ahogy kérted”?
A villámok egyre közelebb csapkodnak a fejekhez. A kormány volt fejéhez. Itt már nem lesz arany középút. Színt kell vallani.
Nem tudom, mit tesz a bíróság. De az ország már ítél.
–
A cikkben megjelenő vélemények nem feltétlenül tükrözik szerkesztőségünk álláspontját. Lapunk fenntartja magának a jogot a beérkező írások szerkesztésére, rövidítésére.