Még sohasem fordítottam „idegen ügynök” könyvét. Nem hogy idegenét, de semmilyenét sem. Semmilyen nyelvről. Pedig már több mint félszáz megmagyarított könyv van ballépéseim lajstromán.
Nem vagyok egyedül e vétség elkövetésében. Persze lehet, hogy már nem is vétek ez, hanem bűn? Kollégáim sem maradtak le mögöttem szerte a világban. Vagy három tucatnyi nyelven jelentek meg e különleges ágens művei. Új James Bond? Műfordító kollégáim nem tudják ezt? Amolyan anti-Stirlitz lenne?
Talán nincs erről tudomásuk Svájcban sem, ahová állampolgárként befogadták? Lehet, hogy nem tudta ezt a svájci fordítószövetség sem, amelyik néhány éve Feröer-szigetektől Németországig 16 ország képviselőjét hívta meg alkotóházába szakmai eszmecserére műveinek interpretálásáról. Ott lehettem jómagam is. A meghívottak hazájuk nyelvére ültették át a jeles és országában mostanság a politika torz kegyéből elhíresült szerző könyveit. Könyvei pár száz példánytól több tízezres tömegkiadványokig jelentek meg. Magyarul ez második könyve.
Az irodalomban persze voltak igazi, világhírre szert tett ügynökök. Somerset Maugham az I. világháború alatt a brit hírszerzés titkos megbízottjaként kutakodott angolos hidegvérrel, kitűnő megfigyelő és ítélőképességgel. Szerzőm nem ilyen legendás alak. Ám valamihez bármely agyafúrt ügynöknél jobban ért. Az emberi sorsok megrajzolásához, a lélek titkainak kibontásához.
A tréfát félretéve, soha nem kémkedett sem hazája ellen, sem mellette. Csak megírta, amit átélt és érzett. És nem találta helyét az országban, ahová született. Nem ő az egyetlen orosz író, aki erre a sorsra jutott. Cári monarchikus, szovjet birodalmi, posztszovjet – ki tudja, milyen – korban. Úgy vélem – mindegy.
Az emigrációnak a történelem kacskaringói következtében nagy hagyománya van az orosz irodalomban. Vannak, akik végleg kint maradtak s a számkivetettek keserű kenyerét nyelve, idegen földön lettek világhírűek, mint a Nobel-díjas Ivan Bunyin. Van, aki hazatért, s élvezte az otthoni olvasóközönség szeretetét és elfogadta a forradalom után megváltozott rendszer művészetét elismerő és értékelő támogatását. Így lett Alekszandr Kuprin az olvasók kedvence. S vannak olyanok, mint Konsztantyin Fegyin és Valentyin Katajev, akik Európát járva felmutatták a pokoli kínokban született új rend igazságait. Tehetségük hitelével közelítették egymáshoz a vén kontinens ordas eszmék fenyegetésében didergő alkotóit. Akik később tömegesen menekülnek el a hitleri fasizmus elől a tengeren túlra.
A mi szerzőnk mondvacsinált, a hivatalos, állami propaganda által kikiáltott, vagy inkább megbélyegzett ügynök. Az orosz kulturális minisztérium felvette az ellenséges, idegen ügynökök listájára. Ismerős szó? Listázás... Van ilyen még? Igen, létezik.
Mihail Siskin nemzetközileg elismert alkotó. A megbélyegzés miatt nem utazhat hazájába. Kitagadták. Svájcban él és alkot. És mint svájci irodalmár, élvezi a kultúra iránt érzékeny jóléti társadalom gyümölcseit.
A „Levélregény” után megjelent második könyve is magyarul, talányosan izgalmas címmel: „Vénuszhaj”. A könyv végén kiderül, mit jelent ez a rejtélyes szó.
Az olvasó feladata, hogy eldöntse, vajon valóban ügynök-e a szerző.
Előre figyelmeztetek mindenkit, nem lesz könnyű dolga. A könyv sokrétegű. Legalább négy önálló történet bújik meg benne, mozaikszerűen jelenetekre bontva, egyfajta látszatra logikátlan sorrendben. Ám ha végigolvasod, rádöbbensz, hogy nagyon is átgondolt ez a szerkezet. A világról, amit a mesemondás évszázados hagyományait követve megörökít, nem lehet klasszikus időrendi és históriai sorrendben írni. És ahány történet, annyi hang. Megannyi sors. Orosz-hon kegyetlenül zivataros történelme. Amit a jelenkor ír tovább. Kegyelet és gyöngédség nélkül. Vagy legyünk őszinték, kegyetlenül és durván.
Ismeretlen, az orosz irodalomban eddig meg nem örökített hősök, hős-típusok tűnnek fel a regény lapjain. Talán nem is igazi hősök, egyszerűen szereplői a történelemnek. Gyorsan beilleszkedünk különös világukba. Megfogják az olvasót, nem engedik el. A könyvet nehéz letenni, sodor, magával ragad.
Kezdjük a kerettel, a félig-meddig önéletrajzi ihletésű jelennel, ahová az író behelyezte a történteket. Nem árt, ha előbb pár szóval eligazítjuk az olvasót a szerző magánéleti Odüsszeiájában. Átlagos szovjet család nem hétköznapian tehetséges gyermeke. Az édesanya iskolaigazgató, s mint elhivatott pedagógus, hisz a rendszerben, amibe beleszületett. Az apa világháborús hős, tengeralattjáró tiszt. Életét nem kímélve harcolt az új rendért. Gyermekük 1995-ben ennek ellenére elhagyja hazáját. Pedig akkor már nevet szerzett, egy regény és több novella megjelenésével hívta fel magára a figyelmet. A szakmáét. És az olvasókét is. Mégis a távozást választja.
Hazaszeretetből? Igazságérzetének parancsa? Hogy szabadon írhasson? Elég indok egy írónak.
Lássuk a könyvben kibontakozó történeteket. Az elsőt, ami keretbe foglalja a többit. Hősünk tolmácsként dolgozik a svájci menekültügyi hivatal egyik kérdező biztosa mellett. S jönnek a kivándorlók, elképesztő történetekkel a vajúdó Orosz-honból. Igazak vagy hamisak, őszinték vagy önfényezők? Próbálják megpuhítani a hivatal konok, hazája nyugalmát aggályosan féltő tisztviselőjét, hogy belépést nyerjenek az ígéret földjére, a számukra paradicsomi országba.
Micsoda világból érkeztek! Van itt minden, az afgán háborútól az orosz rendőrség korrupciótól átitatott, belterjes tenyészetéig. Feltárul a színes és zavaros, ábrándos vágyaktól és elveszett illúzióktól fortyogó szovjet és posztszovjet univerzum. A valóságát megszenvedők szemével. Csecsenföldről leszerelt katona, aki felveszi a küzdelmet a rendőri visszaélésekkel. És hiába megértően atyáskodó főnökének védőpajzsa, börtön a jutalma. Ami megedzi, megkeményíti, de manapság ott, Orosz-honban ez nem elég. Szerelme darabokra hullik, miként Daphnisz és Chloé példaként felhozott megrázó története.
Sorakoznak a vallomások. Némelyik mini-detektív regénynek is beillene. Úgy tűnik, Oroszországban az élet írja a legjobban lebilincselő, idegborzoló krimiket. Olvasni izgalmas, de milyen lehet élni benne? Ne próbálja meg a kedves olvasó.
Magukat szemfülesnek gondoló baltikumi ifjak. Igazolványok nélkül állítanak be a bevándorlási hivatalba. Talán így összejön a belépés a hőn óhajtott országba. Balszerencséjükre, vagy inkább tapasztalatlanságuk és figyelmetlenségük következtében „ellopottnak” bejelentett útleveleiket a vasútállomás gondos takarító személyzete megtalálja a szeméttartóban. Amit természetesen svájci lelkiismeretességgel gondosan naponta ürítenek. S ezzel kútba esik vágyuk, hogy letelepedhessenek az ígéret földjén.
Feltűnik egy dörzsöltebb zsivány is a munkáját svájciasan hűvös precizitással, és a jólétet védő állampolgár racionális kegyetlenségével végző hivatalnok előtt. A hétpróbás csirkefogó, kihasználva a svájci hatóságok törvénytiszteletét, profi módon sajátos tilitoli játékot űz. Kitoloncolják, ám a repülőgépen előre kitervelt és betanult botrányt csap. És a békeszerető, lelkiismeretes pilóta nem indítja a gépet, amíg le nem szállítják a rendbontót. Aki ezzel fél évvel ismét meghosszabbítja üdülését a paradicsomban.
A könyv legizgalmasabb története egy érdekes személyiség, egy a boldogságát rendszereken és korokon át kereső nő útja. A 100 évet megélt, sokáig elfeledett énekesnőnek, a cigány románcok népszerű előadójának, Izabella Jurjevának nem egyszerű az élete. Pontosabban némelyik, évtizedeket, történelmi kataklizmákat átívelő időszaka. Szerelmek és csalódások váltogatják egymást. Egy polgárcsalád élete a világháborútól a forradalomig. És még egy kicsit tovább. Semmi pártos elkötelezettség, a szikár tények magukért beszélnek. Rosztov a színtér, mélyen Oroszország szívében. A városban és környékén, mint cseppben a tenger, tükröződik Orosz-hon történelme. Pogromok, munkászavargások, forradalom, a fehérek kérészéletű és már eleve bukásra ítélt uralma, majd a törvényszerű összeomlás.
Izabella családja tipikus polgárcsalád. A boldogságát a kihűlő családi tűzhelytől külön kereső orvos apa nem könnyíti meg a hősnő és a família életét. Izabella testvére, barátai megszenvedik az első világégést. Szemtanúi leszünk a vidék városain végigsöprő pogromoknak. Továbbá sok egyéb, előttünk eddig ismeretlen jelenetnek a forradalom és az utána következő esztendőkből.
S közben a hősnő diák- és ifjúkori szerelmek dzsungeléből kikeveredve és megedződve lassan énekesnővé válik. A polgárháború zűrzavarában kínlódó országban próbálja felépíteni karrierjét és megtalálni igaz társát. Nem így szoktunk ennek az időszaknak a bemutatásához. Izabella már érett korban, elfogadott és elutasított szeretők után talál rá az igazira. Vagy legyünk pontosabbak, behajózik a biztos családi révbe egy neves dalszerző és menedzser, amolyan szovjet úriember oldalán. Aki királyi gondoskodással kényezteti. Olyan amerikai luxusautón száguldoznak a harmincas évek Moszkvájában, amiből még csak egy van a városban. Berija használja. Az ő nevét nem kell bemutatni. A csodajárgányok, ha találkoznak egymással, tisztelettudóan dudálnak.
Férjét követve elutazunk a hősnővel a húszas évek Párizsába. Különös világ, a szovjethatalom első éveiben kiküldöttek látszatélete. A sztálini személyi kultusz még igazából nem épült ki. Apró adalék, akkoriban a párizsi taxisofőrök jelentős része az orosz fehérgárdista sereg franciául beszélni és gépkocsit vezetni tudó tisztjeiből került ki. Milyen jól jött nekik ez – a cári idők hadfiival szembeni, minimumelvárás.
Izabella velünk együtt járja be az előtte színes életével kitárulkozó francia fővárost. Leginkább azonban csak magányosan ül otthon, s elszenvedi a terhesség nehezen megélhető gondjait. Amit fokoz egy tragédia, gyermeke váratlan és – gyors bekövetkezte miatt – megrendítő elvesztése.
A jólétnek a lassan kiépülő szovjet életben, immár Moszkvában, persze ára van. Az énekesnő házastársi élete józan asszonyi belátással és megbocsátással kísérve csalásokon és megcsalatásokon át vezet. Férje különszobát tart fenn a főváros előkelő szállodájában barátnője számára. Közben otthon, hazatérve a légyottból ő a legelőzékenyebb, legkedvesebb férj. Rendszeresen megemlékezik asszonya évfordulóiról, ajándékokkal kedveskedik neki. Nagyot nyom a latban, hogy életének rendszeresen megcsalt párja a szülés és gyermekük elvesztésének nehéz időszakában támaszkodhatott rá. Azonban ez már nem testi-lelki szerelem. Többnyire kényszer-szülte, beletörődően békés együttlét. Ezért nem csodálkozunk, ha Izabella fekete-tengeri nyaralásán nem tudja megállni egy szemrevaló férfi csábítását. Az emlékekben felidézett viharos múlt után élete társával eljutnak a langyos belenyugvásba, s a főváros környéki nyaralóban pihenik ki énekesi és menedzseri életük viszontagságait.
A szerző, alias a tolmács, emigráns sorsa eseményeiben oda-vissza kalandozva bevezet a svájci valóságba, annak napi örömeibe és buktatóiba. Amelynek soha nem lesz igazi részese, mindig magányos és csodálkozó idegen marad, aki lelki megnyugvásul időről-időre elővesz egy könyvet, a regényben Athéni Xenophón napjainkra is érvényes tanulságokkal szolgáló történetírását. Közben pedig szerelmesleveleket küldözget egykori kolléganőjének, barátnőjének.
Majd később, a történet vége felé házassága egy római út során hajótörést szenved. A szerelem felélesztése – ez volt utazásuk titkos célja – nem sikerül. Asszonya az előző, egy gépkocsibalesetben elvesztett kapcsolata vonzásában él. Nem tud emlékétől szabadulni. Ahogy a tolmács sem menekülhet ifjúkora élményei elől. A római és a többi gyermekkori epizódban megjelenő vénlány tanárnőjük szánalmasan komikusan alakjától. Aki kétségbeesetten keresi a boldogságot, a szovjet iskolarendszer Szküllái és Kharübdiszei között. Vágyai nem lelnek társra.
Hősünk, azaz az akkor még kezdő író igyekezete zátonyra fut. Róma számára a búcsú. S talán egy új élet kezdete. De vele marad öröksége, a mozaikszerű történetekben elénk táruló szovjet és orosz valóság. Amitől Siskin nem akar és nem is tud elszakadni. Emberi sorsokban, erőltetett eszmei mondandó nélkül. Talán ez a regény legnagyobb érdeme. Nem egyszerű, de lebilincselő könyv, olvasása megéri fáradságot. És a lelkiismeretes olvasó a kötet végén azt is megtudja, miféle rejtélyesen izgalmas növény a Vénuszhaj. Az ablakpárkányomon nekem is cserépben áll egy belőle.
(Mihail Siskin: Vénuszhaj. Gondolat Kiadói Kör, 2026 – fordította: Földeák Iván)
