Továbbra is folyik az a nyomozás, amely Rogán Antal és két feltalálótársa elektronikus aláíráshoz kapcsolódó találmányának előéletét is érinti - írja a 444.
Az ügyben különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás gyanúja miatt zajlik eljárás a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) bűnügyi igazgatóságán. A NAV a lap kérdésére azt írta, hogy a „rendkívül széles körű” nyomozás 30 nagy projektet érint. A hatóság eddig több tízezer oldalnyi pályázati dokumentációt értékelt ki, mintegy 30 helyszínen tartott kutatásokat, több ezer oldalnyi iratot és egy terabájt elektronikus adatot foglalt le. Körülbelül 500 tanút hallgattak ki, de további tanúkihallgatások is folyamatban vannak.
Az ügy egyik érintettje a Profitrade 90 Kft., amely a 24.hu korábbi információi szerint 2012 és 2015 között 965 millió forint vissza nem térítendő támogatást kapott négy projektre. Ezek közül az egyik a MobileSign aláíráshitelesítő rendszer fejlesztése volt, amelyre 256 millió forintot nyert el a cég.
Rogán Antal, Csík Balázs és Lengyel Csaba 2014-2015-ben magánszemélyként nyújtott be két szabadalmi kérelmet egy digitális aláíráshoz és annak hitelesítéséhez kapcsolódó találmányra. A jogokat 2016 elején egy MobilSign Kft. nevű cég vásárolta meg, amelyet korábban Csík Balázs és Lengyel Csaba alapított, majd az adásvétel előtt értékesítettek Pozsgai Petrának.
Egyre jövedelmezőbb Rogán Antal találmánya, tavaly 408 milliót kapott érte a miniszterA 444 szerint különösen fontos részlet, hogy a Magyar Telekom 2015-ben valóban megvette a Mobilsign szoftverét, de nem a feltalálóktól jogokat vásárló MobilSign Kft.-től, hanem a Profitrade 90 Kft.-től. A Telekom válasza alapján a vételárat egy összegben fizették ki, és azóta csak alacsony havidíjat utalnak a Mobilsignnak az esetleges hibajavításokért; ennek mértékét a cég „informatikai projektekhez mérten elenyésző nagyságúnak” nevezte.
Ez azért lényeges, mert Rogán Antal vagyonnyilatkozataiban tíz év alatt valamivel több mint 2 milliárd forint jelent meg a találmány hasznosítási díjaként. A politikus 2017-ben tüntetett fel először ilyen jogcímen 25 millió forintot, később az éves összegek 200 és 450 millió forint között mozogtak.
A cikk alapján így a Telekom nem lehet annak a tíz éve érkező bevételnek a forrása, amelyet Rogán Antal a találmány után kapott. A 444 megjegyzi, hogy elvileg nem kizárt, hogy a Mobilsign később más cégeknek is értékesítette a szoftvert, de a cég honlapján partnerként csak a Telekom szerepel. A lap kérdéseire a Mobilsign a cikk megjelenéséig nem reagált.
„Így néz ki a Rogán Antal gyűlöletpápa eddig eltitkolt minisztériumi épülete belülről”
